Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-221
876 221. országos ülés 1903 márczius 6-án, -pénteken. na,k is arra nézve, hogy a tervezett óriási áldozatok létesítésére vonatkozólag akaratukat szintén nyilvánítsák. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Csakhogy épen megfordítva áll a dolog. Á nemzeti óhajtások és nép érdeke a miniszterelnök ur szemében mellékesek. Bécsben megparancsolták a kormánynak, hogy a katonai javaslatokat okvetlenül törvényerőre kell emelni minden áron. Akkor azonban, a midőn a miniszterelnök ur erre készségesen vállalkozott, megfeledkezett arról, hogy ilyen fontos és életbevágó kérdésekben nemcsak a bécsi uraknak, hanem a népnek is van hozzászólni valója. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Ha pedig azt hiszi a miniszterelnök ur és a kormány, hogy az ellenzék a nemzet akaratával ellentétbe helyezkedik, midőn a kívánt 22.000 ujoncztöbbletet és az azok felszerelésére és fentartására szükséges milliókat nem szavazza meg, és a nemzet amúgy is roskadozó vállait ezzel megterhelni nem engedi, s ha a kormány az ország minden részéből felhangzó tiltakozásokat meghallani és megérteni nem akarja, kérdezze meg a népet! Kérdezze meg, micsoda bizalommal viseltetik a kormány iránt, mely ily uj katonai terhekkel, rossz kiegyezéssel, az önálló vámterület elejtésével és felemelt czMiliistával lép a nemzet elé. (Elénk, helyeslés a szélsőbaloldalon.) A nép józansága és politikai érettsége meg fogja adni neki a választ és meg fogja látni, hogy a nép egész erejével segiti azokat, a kik a kifosztástól megmenteni és a nyomoruságtól megváltani akarják, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) És most át kell térnem, t. ház, arra a tárgyra, a melynek felemlitésével az a párt, a melyhez szerencsém van tartozni, a sovinizmus vádját a kormány és a t. túloldal részéről leginkább magára vonja. Negyedfélszázéves panaszt újítok fel akkor, a mikor bár keserűséggel, de kénytelen vagyok kimondani, hogy nemzetünk hatramaradásának és minden szerencsétlenségünknek a nemzeti dinasztia hiánya az oka. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A török nem bántotta soha az alkotmányunkat, sem intézményeinket, sem nemzeti életünket; (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) az osztrák uralom azonban évszázadok tanúsága szerint Magyarország elnémetesitésére és az osztrák birodalomba való beolvasztására törekedett. (A honvédelmi 'miniszter és Ariim Mihály képviselő beszélgetnek. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Országos tárgyalás! Halljuk ! Halljuk! a szónokot!) Pap Zoltán (a szónokhoz) : Várj, a mig elintézik előbb a dolgot! Azután lesz majd országos tárgyalás! Endrey Gyula: A katonaság, meg a papság szövetkezik! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Én arról nem tehetek, hogy a papok engem szeretnek! (Derültség.) Elnök (csenget): Sehol sincs előírva, hogy a ház tagjainak nem szabadna csendesen, ugy beszélgetni, hogy a szónokot ne zavarják. (Egy hang a szélsöbaloldalon: De olyan kaczagást ne vigyenek véghez! Zaj.) Tessék folytatni. Horváth Gyula: Egy politikai egységbe olvasztani Magyarországot a most osztrák birodalmaknak nevezett tartományokba; ez volt az osztrák uralkodóház törekvése, a mióta csak uralkodásra jutott Magyarországon. Madarász József: Mindig az volt! Horváth Gyula : A mint Kossuth Lajos mondja, e törekvés vonul végig mintegy szakadatlan gyászvonal 300 éves történelmünkön. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Fekete-sárga vonal!) Ez minden szenvedésünknek és Habsburg-királyaink hitszegéseinek kútfeje. Ez indokolatlan törekvésről a bécsi udvar nem akart lemondani. Es mert e törekvésnek állták útját a politikai intézmények, ezért határozták el, hogy akármibe kerüljön is, ez intézményeket megszilárdulni, gyakorlati érvényre jutni nem engedik. Nem is beszélve a korábbi időkről, a 48-as események elfogulatlan bírálói nem vádolhatják a magyar nemzetet azzal, hogy a történteknek okozója volt. De a bécsi udvar részéről a beolvasztási szándék ebből az időből is bizonyítható. Az V. Eerdinánd nevében 1848. október 20-án kiadott manifesztum nyilván kijelenti, hogy a magyar nemzetiség fennállásának és gyarapodásának kezességét az ausztriai császárságban és népei mindnyájának egy összhangzó, nagy és hatalmas egységben való egyesülésében találja. De még világosabban szól, a jelenlegi uralkodó által 1849. márczius 4-én Olmützben kibocsátott manifesztum következő része. (Olvassa) : »Deczember 2-iki manifesztumunkban azon reményt fejeztük ki, hogy nekünk sikerülend a monarchia minden tartományait és nemzeteit egy nagy álladalini testté egyesíteni*. S még tovább azt mondja I, Ferencz József, hogy: »Ausztria egybeforrasztását élte feladatának tűzte ki.« Madarász József: Most meg azt mondja, hogy »hiába éltem!« Hála Istennek, hogy hiába élt! Horváth Gyula: Nem a Habsburgoknak és kegyenczeiknek, hanem azou fenköltlelkü hazafiaknak köszönhetjük, a kik a hazaszeretetnek szMükben oltárt emelve, annak tüzét, a mikor lehetett, nyiltan, az elnyomatás idejében pedig titokban élesztgették és életüket tették koczkára számtalanszor, hogy a parázs alatt szunynyadó isteni szikrát lángra lobbantsák. (Ugy van! Tetszés a szélsöbaloldalon.) Ezek az ősök, fájdalom, nem voltak azonosak az uralkodó család kegyenczeMel. Hűségük és honszeretetük jutalmát az utókor kegyeletén kMül akárhány esetben a vérpadon vagy a bitófán kapták meg, hogy vértanukká váljanak,
