Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-220
220. országos ülés WO'ő márczius 5-én, csütörtökön. 333 pest fogja megítélni, hogy a nemzeti érdekekhez hozzásimult-e ? E nemzeti érdekek érvényesülése pedig az állami élet legfontosabb ágazataiban teljesen kMan zárva. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) Én a magam részéről a magyar államiság legnagyobb sérelmét épen abban látom, hogy most kell tárgyalnunk ezen javaslatokat, a mikor olyan fontos, az állam jövőjét alapjában érintő kérdések várnak megoldásra. Ebben oly kicsinylése, oly szuverén semmibe vevése foglaltatik a magyar államiságnak, hogy arról tovább beszélni most már igazán nevetséges. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Érthetetlen egészen! Reich Aladár: Hogyha olyan félelmesen kicsiny a hadügyi körök szemében Magyarország gazdasági élete, Magyarország politikai élete, alkotmánya, akkor igazán nem lehet várni azt, hogy az a hadügyi kormány, melyet ezen nagy érdekeknek a koczkán forgása nem indított annyi előzékenységre, hogy egypár hónapi haladékot adjon az ország igazi, állami czéljainak megvalósítására egy ilyen problematikus javaslat kedvéért, — mondom — akkor igazán nem lehet várni, hogy bármely nemzeti aspirácziónk ott figyelembe fog vétetni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbálóldalon.) Még hogyha lett volna is valami reményünk arra, a mMel el tudtuk volna altatni a jelennek aggodalmait, e reményről is le kell mondanunk azok után, a miket a napokban hallottunk az osztrák parlamentben. És különösen a véderő helyzetére olyan éles világosságot vetnek e beszédek, hogy szükségesnek tartom, hogy e beszédek egész terjedelmükben vagy legalább azon részükben, a mely a közös véderőre vonatkozik, benfoglaltassanak a mi tárgyalásainkról vezetett naplónkban, hogy így pendentjai akadjanak a Hieronymi-, Fejérváry-, Tisza- és Andrássy-féle beszédeknek. (Helyeslés a szélsöbálóldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : Mi az ? Mit parancsol velem ? Endrey Gyula: Egy kis reichsrathbeli tanulságos felolvasás lesz! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tessék! Tessék! Azokat a bölcseségeket már hallottam százszor! Reich Aladár: E véderővifában a mi álláspontunk igazságának meggyőzőbb indokolását nem is lehet adni, mint a mi e beszédekben foglaltatik. Valóban köszönettel tartozunk Schönborn, Schönburg, Harrach, Chlumetzky és Welsersheimb uraknak azért, a miért magukra vállalták azt, hogy a mi osztrák-magyar képviselőtársaink (Derültség a szélsöbálóldalon.) argumentáczióit halomra fogják dönteni. Eel fogom olvasni a beszédeket. Először a gr. Schönborn Erigyes beszédét olvasom fel (Halljuh! Halljuk! Olvassa): »A Reichsrath vitája folyamán mind az előadó, mind pedig a szak- és arra hMatott körök elég világosan bebizonyították, hogy az ujonczlétszám óhajtott felemelése feltétlenül szükséges, ha csak nem akarunk nagyobb mérvben elmaradni szomszédunktól (Halljuk! Halljuk! a szélsöbálóldalon.) és egyáltalában a nagy európai katonai államoktól, {Halljuk! Halljuk! a szélsöbálóldalon,) melyekkel jelenleg egy sorban állunk. Határozottan és nyomatékosan ki kell jelentenem azon csoport részéről, melyhez tartozom, hogy a hadsereg eddigi egységének fentartását feltétlenül szükségesnek tartjuk. (Tetszés.) (Halljuk!) Az egység alatt a következő irányzatot értjük. Első sorban és mindenekelőtt az egész hadi szervezet természetszerű alárendelését egy legfelsőbb hadúr parancsnoksága alá. Másodszor, hogy a szervezet, mely legfelsőbb parancs alatt a hadvezetést személyesiti, s a mely körül, mint egy központ körül az egész hadsereg csoportosul, az maradjon, a mi most, ugy, hogy e tekintetben is, mint minden tekintetben az egység fentartassék. Az egység természetesen fentartandó a vezénylet nyelvét illetőleg.« Kubik Béla: Persze! Reich Aladár: »Végül megóvandó a hadsereget reprezentáló külső jelek, u. m. zászlók, czimerek stb. megnyilvánulásában is.« Endrey Gyula: Kétfejű sas, meg fekete-sárga zászló, ez kell a magyarnak. Reich Aladár (olvassa): »Az utóbbira vonatkozólag azt lehetne mondani, s mondották is már sokan, hogy ez kevésbbé fontos dolog, ámbár nem hiszem, hogy az egyes csapattestek és az egész hadsereg egységét bizonyító külső jelek fontos kérdést nem képeznek, mégis elfogadom az ellenkező állítást. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbálóldalon.) De akkor a következő kérdést teszem fel: Ha a belső, vagyis az élő egység megóvandó, miért változtatjuk meg a külső jeleket ? A ki szívből óhajtja s fentartani kívánja a belső egységet, az teljesen igazságosnak fogja találni azoknak fentartását, melyek ezen belső egységet kifelé dokumentálják. (Élénk helyeslés.) De ezt az egységet egyéb is indokolja. Indokolják mindenekelőtt államjogi intézméDyeink, melyek az 1867. évi törvények utján az egész hadügyet közösügynek deklarálják. Indokolja azt a magyar törvény 1867: XII. t.-ez. 11. és 12.§-a, melyben bár szó van a magyar hadseregről, de ez a hadsereg a közös hadsereg kiegészítő részének nyilvánittatik ki. Ez egészen világos, s a törvény szellemét illetőleg kétségtelen.(Halljuk ! Halljuk!) De a mellett ki kell emelni azt is, hogy a törvény által sem Ausztria, sem Magyarország ujat nem teremtett, csak a hosszú idők — mondhatni •— századok óta fennálló törvényes gyakorlatot erősítette meg. Hogy ez az egység fennállott, az iránt kétség sem lehet. Csak arra akarok emlékeztetni, hogy már abban a korszakban is, mely hadseregünkre nézve a hősi kornak minősíthető, a hétéves háború, az utolsó török háború korszakában is hadseregünk
