Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-218

2l8. országos ülés 1903 reformok, a melyeket tőlünk követelnek, menynyibe fognak kerülni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a szélsobaloldalon: Miért nem mondja meg a honvédelmi miniszter ur?) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Megmondtam! {Felkiáltások a szélsobaloldalon: Dehogy mondta!) Gabányi Miklós: A szegény nemzet pénze Csáky-szalmája a miniszter ur előtt! Holló Lajos: Csak azt mondta, hogy nem kerül adóba! Lovászy Márton: A t. honvédelmi miniszter ur közbeszólására csak egyet vagyok bátor megjegyezni és ez az, hogy ne higyje azt a t. honvédelmi miniszter ur, hogy ezeknek a mi részünkről elhangzott beszédeknek az a czéljuk, hogy a honvédelmi miniszter urat kapaczitáljuk. Mert ha ez volna a czéljuk, meg lehet róla győződve a t. honvédelmi miniszter ur, hogy erről az oldalról egyetlenegy ember sem szólalna fel. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon-) Mert mi tudjuk azt, hogy az tiszta lehetetlenség. Azt mondják, t. képviselőház, hogy többe kerül. De arról megfeledkeznek, hogy ha a mi honvédségünk részére csinálunk tüzérségi szervezetet, akkor annak az ágyúnak a talpfája, annak a szerkocsija, az utolsó srófja, az utolsó fája itthon készül el és az a JDÓEZ, a melyet arra áldozunk, visszafolyik a nemzet gazdasági életébe. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a nemzeti ipart táplálja, keresetet nyújt a népnek, emeli a fogyasztást, és igy emeli a termények értékesítését és csökkenti a kMándorlást. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem az a pazarlás, t. képviselőház, a mikor milliókat dobunk oda a nemzeti élet és a nemzeti gazdaság táplálására ; hanem az a pazarlás, a mikor egy krajczárt is engedünk kifolyni az országból arra, hogy abból idegen országoknak az ipara táplálkozzék és_ idegen államnak a gazdasága erősödjék. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt mondják, t. képviselőház, hogy többe kerül. Erre én azt felelem: méltó-e az a magyar nemzethez, hogy az ő nemzeti haderejét nyomorult pár millió forintért eladja? (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Mit mondanak az osztrákok, t. képviselőház ? Tessék elolvasni az osztrák urakházában tartott beszédeket, mindegyikének az a tenorja, hogy minekünk — t. i. az osztrákoknak — azért van jogunk a hadsereg osztrák jellegéhez, a német nyelvhez és a sárga-fekete zászlóhoz, mert mi 70 százalékot fizetünk a hadsereg költségeihez, mig a magyarok csak 30 százalékot fizetnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez sem áll!) Holott ez nem is igaz, mert ők csak 64'6 százalékot fizetnek, mi pedig 354 százalékot fizetünk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Még ezzel is fegyvert adjunk ellenségeink kezébe? Mi a különbség mindössze? A haderőhöz 42 százalékkal járulunk hozzá, a költségekhez pedig 35 százalékkal, a különbözet tehát 7 márczius 3-án, kedden. 287 százalék. És vájjon ez szolgálhat-e okul arra, hogy haderőnk nemzeti jellegét megtagadjuk? (Tetszés a szélsobaloldalon.) Hiszen ha látjuk, hogy a quóta-kulcs megállapítása milyen viszályt okoz a két állam közt, akkor felötlik a kérdés, nem lehetne-e módot találni arra, hogy ne ezen az alapon állapítsuk meg a közös költségek hozzájárulási arányát, hanem a legtermészetesebb módon, a territoriális alapon, ugy, hogy mindegyik állam fizesse a közös intézmények azon részének költségeit, a melyek az ő területén vannak elhelyezve. Azoknak a csapatoknak a költségeit, a melyek itt vannak, fizetjük, de azoknak a közös intézményeknek a költségeit, a melyek odaát Ausztriában székelnek, fizessék az osztrákok. Meg vagyok győződve, hogy ez a kulcs sokkal kedvezőbb volna reánk nézve, mint a mai. T. ház! Szólanom kell végül azokról a nemzeti jogokról, a melyek a mostani vita sarkpontját képezik, mert a vita folyamán azt láttuk, hogy nemcsak arról van szó, hogy ezek a nagy áldozatok meghozassanak, hanem arról is, hogy türheti-e a magyar nemzet tovább, hogy a hadügy idegen nyelven és idegen szellemben vezettessék. Nem azért szólok én e kérdésekhez, mintha erről az oldalról ez az ügy már bőven, meggyőzően és fényesen ki nem fejtetett volna, hanem csak azért, mert azt hiszem, kötelességet mulaszt minden képviselő, a ki e mellett a legszentebb ügy mellett a maga bármily szerény szellemi fegyvereit sorompóba nem állítja. (Tetszés balról.) Nem kívánok e dolog közjogi oldalával foglalkozni ; ezt a munkát előttem már oly* sokan és oly fényesen elvégezték, hogy nekem ahhoz hozzátennMalóm nincsen. Csupán azzal az egyetlenegy érvvel kívánok foglalkozni, a melyet önök latbavetnek a hadsereg német nyelvének és zászlajának védelmére. Ez pedig a czélszerüség kérdése. Én átolvastam az ebben a tárgyban elhangzott beszédeket, hogy megtudjam, miben áll ez a czélszerüség és csak egyetlenegy érvet tudtam kihámozni, hogy különben felbomlanak a hadsereg egysége. Andrássy Gyula gróf is egyike azoknak, a kik e kérdést belevetették a vitába. És a mikor — ha jól emlékszem — Holló Lajos t. barátom megkérdezte tőle, hogy miképen érti ezt a felbomlási kérdést, és hogy hol okoz felbomlást: itt Magyarországon-e vagy odaát Ausztriában, akkor Andrássy Gyula gr. t. képviselő ur azt válaszolta erre, hogy itt nem, hanem odaát Ausztriában. Andrássy Gyula t. képviselő urnak a beismerését, a mely szerint e kérdés itt Magyarországon nem, csak odaát Ausztriában okozhat bomlást, kötelességemnek tartom leszegezni. (Helyeslés.) Egyúttal még foglalkozni kívánok a dolog másik oldalával, az ausztriai bomlás kérdésével is. (Halljuk! Halljuk!) A mi igen t. elnökünk, több, ezen oldalról felszólalt képviselő úrhoz —• és pedig több