Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

m. országos ülés 1903 márczius 2-án, hétfőit. 271 Kubik Béla: Potyán vacsoráznak a generálisok ! Benedek János: Mire szükséges az, hogy a katonatisztek állása a filisz terétől, a czMilbagázsétól különb legyen? Münnich Aurél előadó: Nem is különb! Benedek János: A békében, hogy ha a kiképzés szolgálatát teljesiti, a háborúban, ha a hazát védelmezi, ép oly tiszteletreméltó foglal kozást üz, ép oly produktív munkát teljesít, mint a milyen munkát teljesít akármelyik más polgár, a ki a maga kötelességének megfelelni kíván. De a maga állásának, a maga hMatásának a miénktől elütő volta nem adja meg a katonatisztnek azt a jogot, hogy a maga becsületét a polgárénál különbnek tartsa, hogy a maga állását különbnek tekintse, mint bármely más polgári foglalkozást, hogy büszke legyen a maga kMételes helyzetére, és azzal indokolja ezt, hogy nem is tehet másképen egy olyan katonatiszt, a ki ugyanazon portopét viseli, a mit ő Felsége a király, vagy a mint ők kifejezik magukat a császár. B. Solymossy Ödön: Királynak hívjuk! Benedek János: Ez ép oly indokolatlan büszkeség, mint a milyen indokolatlan hMalkodás és hiúság volna akármelyik polgártól, ha azért volna büszke, ha az volna a legfőbb büszkesége, hogy olyan Hosentragert visel, mint ő Felsége, (Derültség.) Nincs is erre a portopére semmiféle szükség, az felesleges czifraság, a melynek semmiféle haszna nincs. B. Solymossy Ödön: A kardot a kézre akaszthatják! Kubik Béla: A kétfejű sasért van arra szükség! Benedek János: Attól a felesleges czifraságtól meg kell szabadítani a katonaságot; a lényegre kell fektetni a súlyt, a hazaszeretetre, a harczképesség növelésére. De ezt nem czifraságokkal, üres hiúsággal, jogosulatlan megkülönböztetésekkel érjük eL (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Bs mondom, azon intézmények egyike, a melyek megszüntetésén fáradozom, a kauczió intézménye is. Molnár Jenő: Úgyis óriási visszaélések vannak vele! Mindenféle rossz szőlőt felbecsülnek, azután beadják kaucziónak! Benedek János: A kauczió intézményének eltörlésére legyen szabad még indokul felhoznom azt, hogy sokkal jobban megbizom annak a tisztnek hazaszeretetében, kötelességérzetében és önfeláldozásra való készségében, — bár a többiét se vonom kétségbe, — a ki, mikor a csatába megy, nemcsak a tiszti becsületet, nemcsak a kötelességérzetet védelmezni, hanem védelmezi hazáját, családját, nejét, élettársát, védelmezi gyermekeit, mint a hogy az oroszlán védelmezi a maga párját és a maga kölykeit. (Ügy van! a, szélsöbáloldalon.) Sokkal nagyobb a hazaszeretet, a lelkesedés és az elszántság annak szMében, a kit ilyen kötelékek fűznek ehhez a földhöz, mint a kit nem hevít más egyéb, csak a Standesehre-iiek üres, lélek és melegség nélküli holdvilága. És vájjon nem teszünk-e nagyobb szolgálatot magának a hadseregnek és a nemzetnek is azzal, ha megadjuk a lehetőséget arra, hogy egygyé forrjon azoknak szMe, a kik most panaszszal vannak eltelve, a kikre most nem vár egyéb, mint a lemondás, és milyen lendületet adna ez magának a társadalomnak is, a mely ilyen módon el van zárva a katonasággal való szorosabb érintkezésbe lépéstől, mert a kauczió gát, akadály abban, hogy a magyar katonatiszt a magyar társadalomban, a magyar polgári osztálynál és azoknak családi tűzhelyénél megtalálhassa a maga helyét. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha Olaszországban el tudnak lenni a kauczió nélkül, ha Francziaországban is csak bizonyos klauzulákhoz van kötve a házassági engedély, nem kell azt képzelni, hogy a mi hadseregünk azonnal hasonlatos lesz a burkus hadsereghez, ha mi is megtartjuk a német junkerségnek ezt az intézményét, és ha ez után a példa után indulunk majommódra, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem igyekezzünk alkalmazkodni a magunk társadalmához, a magunk nemzeti vagyonosságához, mert Németország gazdag ország, Magyarország szegény ország, a magyar társadalom ki van rabolva, a magyar középosztály meglehetősen elpusztult, és nem hiszem, hogy fel tudnának mutatni ebben az országban csak 100 olyan családot, a hol öt-hat eladó lány mellé megfelelő vagyon volna kauczióra és a tiszti házasságokra. Én tehát a felhozott indokok alapján határozati javaslatomnak ide vonatkozó részét a legmelegebben ajánlom nemcsak saját pártomnak, de a t. túloldalnak is nagybecsű figyelmébe. T. ház! Szó esett a mai ülésen arról a veszteségről, a melyet a magyarság szenved örökre és visszavonhatatlanul. Ezt az értékveszteségét látom én a katonai intézményben egyéb téren is. Kétségtelen, hogy a katonaságban egy óriási nagy szellemi tőke rejlik. Ez a szellemi tőke nem gyümölcsözik a nemzeti művelődés, a kultúra javára, ez a szellemi tőke holt tőke, sőt ez a szellemi tőke sok tekintetben ártalmat jelent a magyarságra, a magyar kultúra fejlődésére nézve. Hogy egyebet ne czitáljak, csak a nyelv kérdését kell felhoznom, melyet bőven tárgyaltak már ebben a teremben és fel kell hoznom azt, hogy igenis, a mellett a rendszer mellett, a hogy a katonaságban ma nevelik a legénységet, lassank.nt kihal a legénység szMéből a puszták poézisa, kihal a legénység szMéből a m agyaihazaszeretet, a melyet pedig a király iránti hűséggel egy vonalban kellene a katonaságnak, a katonai képzésnek a legénységben kifejleszteni. Mukits Simon t. képviselőtársamat meg akarták czáfolni, mikor azt állította, hogy ma már a legénység nem is ismer magyar királyt,