Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

268 217. országos ülés 1903 márczius 2-án, hétfőn. elöljárói, hazája és annak fejedelme iránt. (Ugy van! a szélsöbalóldálon.) De ez a bánásmód, az öngyilkosságoknak ez a szomorú statisztikája, — a melyet nem akarok ismételni a t. ház előtt, mert szMemet is elfacsarná a keserűség, — az öngyilkosságoknak ez a szomorú statisztikája azt bizonyítja, hogy nem a hitet ápolják a hadseregben, hanem ellenkezőleg, a hitetlenséget és a leggyalázatosabb képmutatást. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldálon.) De tovább megyek. Mi egyéb a hadseregben a hitnek megtagadásánál a párbajkényszer ? (Halljuk!) Ha annyira ragaszkodik a hadsereg a hithez és azt a szolgálati szabályzat paragrafusai közé is beiktatta: miért nem törli el a megengedett, sőt a kényszeritett gyilkosságot, a mely nélkül ellehetünk; a melyben legrosszabb példával épen a katonaság jár elől? Miért nem szüntetik meg a katonaságnál a párbajkényszert ? (Ugy van! a szélsöbalóldálon.) A sötét középkornak ez a nyakunkba szakadt intézménye, a melynek eltörlésén a társadalom legjobbjai fáradoznak, lehetetlenné válik mindaddig, a mig a hadsereg el nem törli azt kényszerítő eszközei közül. {Ugy van! a szélsöbalóldálon.) Hiába indul meg Magyarországon és az egész világon párbajellenes mozgalom addig, mig a hadseregben a párbaj nemcsak dMatozik, nemcsak uralkodik, hanem a mig kényszeritik a hadsereg tisztjeit és tiszti minősitéssel biró esetleges aspiránsait arra, hogy okvetetlenül, minden áron verekedjenek bizonyos esetekben. Nálunk bármi sérelem esik a tiszten, egyéb elégtételt nem vehet magának, mint a párbajt, nem elégedhetik meg a bocsánatkéréssel, nem a békés kimagyarázással, okvetetlenül párbajoznia kell. Hiszen épen ez a szomorú helyzet adta meg a legfőbb lökést a párbajellenes mozgalom keletkezésének. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldálon.) Bourbon Alfons herczeg, spanyol infans volt ennek a hadmenetnek megindítója és épen két, az osztrák hadsereg kebelében előfordult párbajügy volt az, a mely az impulzust erre nézve megadta. Az egyik párbaj két jcbarát katonatiszt összeszólalkozásából keletkezett. A segédek pisztolyt állapítottak meg. A két fél azonban megbékült; de a segédek ragaszkodtak a párbajhoz, és Bissingen gróf, az egyik fél, halva maradt a párbaj színhelyén, két kis gyermeket és özvegyet hagyva hátra. (Halljuk!) A másik eset kevéssel ezután történt; szintén osztrák tisztek szerepeltek benne. Satoli márkit egyik tiszttársa megsértette, a márki vonakodott verekedni, hMatkozván vallásos érzületére, a tisztikar pedig becsületbeli eljárást indított ellene. T. ház! Kezemben van a magyar párbajellenes szövetség egyik szép munkája, melyet épen a napokban adtak ki, Ebben »A becsület Minotaurusa* czimü munkában a párbaj elleni érvek vannak felhozva. Ajánlom mindazoknak a figyelmébe, a kiket ez a kérdés közelről érdekel, (Felkiáltások a szélsöbalóldálon: Olvasd fél! Halljulc! Halljuk!) és én azt hiszem, minden I érző szMü embert kell, hogy közelről érdekeljen. Az egész munkát nem olvasom fel, mert az igen terjedelmes, hanem szíves engedelmükkel, mert nagyfontosságú kérdésnek tartom és épen a katonaság szellemével összefüggő kérdésnek, bátor vagyok felolvasni a párbajellenes ligának azon felhívását, a melyet csak nemrégiben intézett a müveit magyar közönséghez. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldálon. Olvassa): »A párviadal kiirtására szövetséget kívánunk alapítani. Ugy látjuk, hogy a társadalom immár át van hatva annak a tudatnak erejétől, hogy a párbaj a sértett becsületnek kijavítására alkalmatlan, a társadalom szempontjából minden irányban hátrányos, a fentartásával való szakítás ideje pedig elérkezett. Hogy a társadalom javarésze igy érez, a párbajellenes mozgalmak s azoknak minden komolyabb kimenetelű párbaj után szabályos visszatérése világosan mutatják. Ezek a mozgalmak a párviadal leszerelését nem eredményezhetik, mert a közönség érzelmi megnyilatkozásai is rendesen elalszanak, mihelyt a közönség megborzadása lecsillapszik. Elalszanak pedig azért, mert nincs szervezet, a mely a mindig lelkesen és az igazság erejével megnyilatkozó mozgalmat irányítsa, ébren tartsa s állandóan a megsértett egyének szeme elé állítsa azt, hogy a társadalom tőlük a párbajt nem kMánja, sőt ellenkezőleg, helyteleníti. így aztán a párbajozás nem hogy kMeszne, de még nyer szélességben és mélységben. Egyre alsóbb osztályok is kezdik utánozni az elégtételvevés e szerencsétlen módját és egyre általánosabban alávetik magukat az emberek amaz előítéletnek, hogy a ki nem verekszik, az társadalmi állását veszélyezteti. Összetűzések esetében az előítéletes felfogás győz, mert annak hMői hangosan juttatják kifejezésre ama meghaladott világnézetüket, hogy a sértést csak vérrel lehet lemosni, ha mindjárt a sértett vérével is. Ellenben a polgári társadalom egészséges világnézete, mely egyedül nyugszik az ész törvényein, alkalmas szervezet hiányában kifejezésre jutni képtelen. így aztán mindig nagyobb szerep jut társadalmunkban a megfélemlítésnek, melyhez a komoly és jogos utakon boldogulni nem tudó elemek, mint sokszor kipróbált eszközhöz nyúlnak, és párbajozni kénytelen az, a ki saját, vagy más igazsága mellett a megfélemlítésre czélzók működése ellenére is kitart. Ezen az utón a magyar társadalom odajutott, hogy értelmiségének körében minden napra átlag egy komolyabb párbaj esik, a nyilvánosságra nem jutottaktól és a nem komoly esetektől eltekintve. Sehol a világon a párbaj ugy elterjedve nincs, mint Magyarhonban, mert a mi Angliában elfeledett bün, a francziáknál és németeknél a boszuvágy kMételes erőfeszítése, az nálunk a sokszor meg sem sértett, sokszor meg épen a párviadal kierőszakolása végett megsértett becsület kijavítására czélzó intézménynyé korcsosult el.