Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-215

186 215. országos ülés 1903 tät seines Regiments zuwenden un derén Wesen umso gründlicher zu erfassen verstehen, als die Tüchtigkeit des Soldaten zum Theile durch die richtige Yerwertung seiner nationalen Eigen­schaften bedingt ist.« Gabányi Miklós: Persze nekünk muszáj mindenféle nyelven tudni, francziául, németül, még törökül is. (Derültség.) Szemere Miklós: Ebből a szakaszból én részben méltatását vélem látni a Savoyai Eugén­féle elveknek. Azokat a jeles katonákat, a kik a közös hadsereg intézményét tartják a legjobbnak, leg­előnyösebbnek a seregünk harczképességére, azokat névszerint nem idézem, és elég, ha any­nyit mondok, hogy igy gondolkozik az egész elité osztrák-magyar tábornoki kar, — és illusz­trálja az intézményt bőven maga egész hadse­regünk. Ha azonban valaha a jövendőben nemzeti önálló magyar haderő állíttatnék fel, a mi ma sokak előtt falra festett mumus, de hiszen min­denre van példa, arra is, hogy nemzeteknek önálló seregeik vannak, (Halljuk! Halljuk!) akkor két dolgot kikerülni alig lehetne : elő­ször, hogy vigan szavazná meg a parlament min­dig a költségeket, akár a pénczélos ágyúkat is, mert senkMel sem könnyebb bánni, mint a ma­gyarral, meseszerű könnyű! (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Másodszor, ha a sereg — a mitől az Ég óvjon — vereséget szenvedne, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) nem mondhatnák, mint mondották mindig a múltban, hogy meg­verték az osztrákot, de be kellene tudni ma­gunknak a szerencsétlenséget, el kellene vállalni a felelőséget, és igyekeznünk kellene a csorbát kiköszörülni, a vasat megnádolni és becsvágy­gyal — a mi nem hiányzik — reorganizálni. Az én szerény impresszióm az egész had­sereg-kérdésről az, hogy lehet egy nemzeti se­reg rossz és egy tisztán az uralkodó személyén csüngő hadsereg jó, vagy megfordítva, a szerint, hogy milyen az organizácziója, szelleme — a mibe beleértem a jó katonai fegyelmet is — hogy milyen a harczképessége, és hogy milyen a vezérlete; bár megjegyzem, hogy ujabban va­lamMel kevesebb fog függni a vezérektől és aránylag több a katona egyéni kvalitásától. Hosszú distancziára a sereg minősége fog dönteni. Azt hiszem továbbá, hogy a hadsereg deli­kát és egyszersmind legfőbben járó kérdésébe. a harczképességi szemponton kMül nálunk egy piczike parányit belejátszott ugy Savoyai Jenő idejében, mint 1867-ben is a politika. Politizálni pedig erről a thémáról nem kívánok. Az egész ügy nem is egyedül a mi hatáskörünkbe tarto­zik, sőt intézkedik benne a hadak legfőbb ura, a magyar király — és ebben megnyugszom. (He­lyeslés jobbfclöl.) Ha hadseregünk harczképessé­gét emelni akarjuk, akkor az agrár és merkantil erények mellett legelői a hadi erényeket kell a február 27-én, pénteken. magyarba beleoltani; (Felkiáltások a szélsőbal­oldalon : Van abban elég!) a polgárokat ifjú kor­tól igy nevelni; csak akkor lehet a nemzet való­ban erős és hatalmas. (Ugy van! Helyeslés jobb­felöl.) Ezen az alapon lehet aztán álmodni a magyar imperializmusról, ha tetszik, Nagy­Magyarországról is; de hadi erények nélkül ez önámitás, fülbemászó gascognade. Hosszú, nehéz munka egy nemzetet az internaczionális küzdelmekre előkészíteni. Kell hozzá kitartás és keménység, de győzni csak ezek árán lehet. Mi magyarok tegyük ezt dup­lán, mert egyedül állunk a világban, és csak saját karunkra, saját fejünkre és szMünkre tá­maszkodhatunk. (Elénk helyeslés.) Áttérek, t. ház, a hadi erények legelsejére, a modern népek harczképességének alapkövére, a mi a pontos czéllövésben és a találásban áll, (Halljuk ! Halljuk!) Honvédelmi szempontból nem meghalni kell a hazaért, de élni és az ellent eltalálni! És többet ér hadi szempontból egy törpe, púpos, a ki talál, mint egy athléta, egy Herku­les, a ki fegyverrel bánni nem tud és hibázik. (Helyeslés.) Semmi nem emeli ma jobban a hadi önér­zetet egy seregben, mint a fegyver kezelésének, a czéllövés tudásának büszke érzete. (Igaz! Ugy van!) Nézzük a búrok önvédelmi harczát, vagy a tiroliakat, a kik már száz év előtt a Sachsen­klemme-t tudták első Napóleonnak produkálni az akkori primitív eszközökkel. Mikor már az ellenséggel áll a sereg szem­ben, akkor nincs többé sárga zsinór, vörös zsi­nór és porte-épée kérdése, akkor lőni kell tudni és a ki nem talál, legyen bár 77 őse, legyen laptulajdonos és akadémiai tag: rossz katona. A hadsereg győzelme itt fordul meg. Erre kell a nevelés és a training. Találni kell tudni. Óvakodjunk ennél a kérdésnél minden érzelgés­től és akkor fogjuk legjobban szolgálni hazánkat. Mert a mint a majomszeretet nem a valódi anyai szeretet és az ultramontánizmus, meg a bigotteria nem vallásosság, a sovinizmus még nem hazafiság. (Ugy van! jobb felöl.) Állandó szövetségeseink, Németország és Olaszország nagy gondot fordítanak a czéllövé­szetre és mindkét államban nagy segítségére vannak a hadseregnek a számos és régi lövész­egyletek. Poroszországban a hadi kormányzat igyek­szik a katonaságot mozgó, sőt eleven czélokra is lövetni. Ilyen kísérletezésekről sokat hallottam. Nálunk is teszik, de kevesebbet. Hogy milyen komolyan veszi a porosz hadügyminisztérium a czéllövést és mindent, a mi vele összefügg, leg­jobban illusztrálja egy csekélység, a mit el­mondok. A porosz hadügyminisztérium már 1891-ben 100.000 márka dijat tűzött egy olyan vaktöl­tésre — Platz-Patroné, — a mely lehetőleg ugy ! rúgjon ugy durranjon és annyi füstöt adjon a

Next

/
Oldalképek
Tartalom