Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-208
12 208. országos ülés 1903 február 17-én, kedden. melyeket felmutathatnának a nemzetnek, a melyek a nemzet sérelmeit orvosolni, a nemzet jogait biztosítani képesek volnának, (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Ezzel szemben, t. ház, sajnos, megelégszenek miniszteri ígéretekkel, a melyekre nézve, ne vegye rossz néven a miniszter ur, . . , . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem veszek én már rossz néven semmit sem! Thaly Ferencz: . . . bizonyára mint nemzeti párti képviselők három évvel ezelőtt más választ adtak volna, (ügy van! a szélsöbaloldálon.) És, t. ház, épen, múltkori beszédében Szentiványi Árpád igen t, képviselőtársam még azt is eredménynek tünteti fel, hogy kívánalmaiknak egy részét a miniszter ur vissza nem utasította. (Derültség a szélsöbaloldálon.) Hát, t. képviselő urak, egész őszintén mondhatom, hogy nem ezt vártuk önöktől, de remélem, hogy nem csalódom, midőn azt mondom, hogy nem ezt várta önöktől maga a közvélemény sem. És hogy önök maguk sem igy gondolkoztak akkor, mikor ebbe a pártba beléptek, arra nézve, t. képviselőház, egy klasszikus tanura fogok hMatkozni, a nemzeti párt illusztris volt és a ház mai mélyen t. elnökére, gróf Apponyi Albertre. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldálon.) Gr. Apponyi Albert a nemzeti pártnak volt tagjai által kisérve, 1900. szeptember 23-án megjelent Jászberényben beszámolót tartandó, mint a szabadelvű pártnak tagja. Engedje meg nekem a t. ház, hogy ezen beszámolóból, a mely. azt hiszem, teljes terjedelmében volt az akkori lapokban közzétéve, mert igazán nagyon bosszú, nem is olvashatnám fel az egészet, csak egy pár részletet olvassak fel (olvassa): » Először jelenek meg önök előtt, mint a szabadelvű párt tagja, mint a kormány támogatóinak egyike. De nagy tévedés volna azt hinni, hogy ez a változás pártállásom formájában egyszersmind változás politikám lényegében. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ugyanazokat a politikai czélokat, a melyekért két évtizeden át az ellenzéken küzdöttem, most a kormány támogatásával biztosabban remélem elérni, mert a Széllkormány programmja azokkal lényegükben megegyezik ; megegyezik nem csupán a közjogi és alkotmányos felfogás szigorúságában és a belügyi reformok iránya tekintetében, de a kormányzati szellemre vonatkozólag is. Ilyen körülmények közt a közügy érdeke parancsolta, hogy lemondjak az ellenzéki pártállásról s azzal együtt arról a diszes vezéri szerepről is, melyet a volt nemzeti párt bizalma reám ruházott s a melyet utolsó leheletemig politikai pályám legnagyobb büszkeségének fogok tartani. Mint előbb, ugy most is készen állok mindazoknak a nagy érdekeknek megvédésére, a melyekért mindenkor harczoltam, és sorompóba fogok lépni, mihelyt arra szükség lesz.« (FelMáltások a szélsöbaloldálon: Várjuk!) » Midőn az osztrák viszonyok zavarodása közjogunk ellentálló erejét is próbára teheti, esetleg uj közjogi problémák elé állithatja az országot; midőn egyfelől a vámszövetség iránti tárgyalások akár czélhoz vezetnek, akár meghiúsulnak, másfelől az idegen országgal fennálló kereskedelmi szerződések lejárata közgazdaságunk alapjainak újból átvizsgálását, esetleg ujakkal való fölcserélését, vagy legalább gyökeres módosítását hozza napirendre; midőn katonai reformok és rendszabályok vannak kilátásban, melyeket nem csupán katonai szempontból, de nemzeti, pénzügyi és közgazdasági hatásuk szempontjából is kell majd elbírálnunk; midőn súlyos pénzügyi és közgazdasági helyzetünk, valamint társadalmi problémáink megfontoltabb és rendszeresebb gondozást igényelnek, mint valaha, midőn a beiigazgatási reform kérdése tényleg közeledik megoldásához; midőn a nemzeti élet erkölcsi éj)sógének visszanyert feltételeit minden visszaeséstől meg kell óvnunk, és ugy ezeket, mint az alkotmányos szabadság biztosítékait uj, igazán szabadelvű alkotásokkal kell körülsánczolnunk: akkor multam kötelez, hogy e nagy nemzeti érdekek fölött való őrködéstől magamat önelhatározással ne száműzzem. Végig kell azokat szolgálnom, akár a kormányt támogatva, akár, ha a körülmények ismét oda terelnének, az ellenzék padjain.« (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldálon.) Még csak egyet, t. ház. (olvassa): » Annak a tételnek, hogy Magyarország önállósága és nemzeti egyénisége e monarchia fennállásának nem veszedelme, hanem biztositéka, nemcsak kifelé kell érvényesülnie, hanem befelé is. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldálon.) Minél öntudatosabban és lojálisabban irányítja a nemzet a maga politikáját akkép, hogy ezt az igazságot érvényre juttassa, sőt minden elhomályositástól megóvja, annál jogosabban követelheti, hogy azt minden tényező vele szemben elismerje, még pedig nemcsak a theoriában, nemcsak szóval, olcsó magasztalással és kegyes vállveregetéssel, hanem komoly tényekkel, az abba beleütköző minden kétértelműségnek megszüntetésével. Ki kell küszöbölni az udvar életéből és közös intézményeink működéséből mindent, a mi régi idegenkedésnek és bizalmatlanságnak maradványa, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) a mi Szent István koronája önállóságának külső elismerésével, a magyar nemzeti gondolat és önérzet föltétlen tiszteletével össze nem fór. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldálon.) A módszer, a melyen e czél felé haladunk, lehet a legnyugalmasabb, lehet olyan, a mely óvakodik szükségtelen összeütközésektől, (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldálon.) mely zajtalanul működik és fokozatosan halad. E tekintetben szívesen megbízom annak a férfiúnak politikai tapintatában, a kit egyénisége ép ugy, mint a körülmények találkozása a vezérszerepre világosan kijelölt, és a ki ezen a téren
