Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-213
213. országos ülés 1903 február 25-én, szerdán. 14S idegeneknek, a kik értettek ahhoz, hogy a nép keresményéből a tejfelt önnönmaguknak biztosítsák. Méltóztatnak-e emlékezni az 1867. évi szép napokra, midőn a nemzet a béke olajágát biztosította önnönmagának. Hentaller Lajos: Az már rég elhervadt! Böszörményi Sándor: Méltóztatnak-e emlékezni, mily szép reménynyel fogott hozzá mindenki ama munkához, melylyel hitte, reményiette a nemzet gazdasági, financziális regeneráezióját ? Csakhogy, a mint a gyermek, ha felserdül, s fegyvert vesz kezébe, sokszor önnönmagát sebzi meg általa, ugy mi is a szabadságot, az önrendelkezési jogot túlzásba vitt liberalizmusunkkal, túlzásba vitt haladási vágyunkkal arra használtuk fel, hogy általa azt a fajt, azt az osztályt, a mely 1848-ban legtöbbet szenvedett, gazdaságilag gyengítettük, a helyett hogy erősítettük volna ... Barta Ödön: Aztán ki tette ezt, a 67 es vagy a 48-as kormány ? (Zaj.) Böszörményi Sándor : . . . a melynek az eredménye amaz osztályok általam előbb vázolt mai helyzete. Ki lett adva ép legjobbjaink által a jelszó : iparállam! Ki lett adva a jelszó: intenzív gazdálkodás létesítése még áldozatok árán is, míg az állam minden pénzét, minden támogatását az iparállam megteremtésére fordította, addig a gazda, hogy az intenzív gazdaságot létesítse, adósságra, hitelre szerezte be az ennek megteremtéséhez szükséges instrukcziót s nagy összegekre rugó felszereléseket.(Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Ha e két programm egymás megerősítésére, egymás támogatására lett volna keresztülhajtható, hiszem, hogy áldás fakadhatott volna belőle, de ugy, mint a hogy ez annak idején tapasztaltatott, káros volt mindkét részre, a föld népére s a nemzeti iparra egyaránt. Ennek a nyomdokain jött létre, t. képviselőház, a kereskedelmi uzsora s a vigécz-gazdáikodás; ennek az eredménye volt a közópgazda és a föld népének elszegényedése, eladósodása, a mely mindenesetre oly nagy mérvet azért ölthetett, mert népünk, mint az iparban és kereskedelemben járatlan és iskolázatlan, balekja lett saját, de a mellett nagy részben az idegen iparnak, s az azt közvetítő kereskedelemnek. (Ugy van! a szélsöbalóldálon.) Sokan állítják, t. ház, hogy a középbirtokos pusztulásának önmaga könyelmüsége az oka, hogy kártyás, mulatós s meggondolatlan; állítják, hogy munkára nem termett e faj s ma is kitartott páriái az államnak, mint azt a múlt költségvetéskor Pichler képviselő ur is jelezte. Hát, t. képviselőház, nem tagadom, hogy ez osztály zsánerében mindenesetre van valami uri, van benne ügyesség, de hogy ha kell, munkálni ne tudna, ha kell, korszakot alkotó tevékenységre képtelennek bizonyult volna, azt tagadni meggyőződésből kifolyó kötelességem. Hát az 1848-iki nagy és dicső napokat ki teremtette meg? Az abszolút korszak ellenálló erejét ki szervezte? Ki teremtette meg az 1867-iki bölcs kiegyezést s kit találnak ma is mindenütt ott legnagyobb részben, a hol alkotni, lelkesedni s munkálkodni kell a nemzet javára? De ha oly térre, oly funkczióba nem lép, a melyhez nem ért, a melyhez nem nevelik, ha e téren balekja lesz az idegennek, az ügyesebbnek, az nem a fent előadottakat jelenti, de azt, hogy nincs benne, sajnos, kereskedelmi gájszt, (Elénk derültség.) iparunk s kereskedelmünk pedig nem annyira reális mint kellene, s ott, a hol lehet, s akkor, a mikor lehet, igyekszik megpumpolni a járatlan vidéki népeket. Vázsonyi Vilmos: Ez az átkozott szabadelvüség! Böszörményi Sándor: Ha egy forint helyett, t. képviselőház, 1 frt 15 krt kell évenkint kiadnunk, természetes dolog, hogy el kell szegényednünk, de míg a pénzembernek, az ügyvédnek, a bankoknak, a kereskedőnek, az iparosnak stb. nincs ily deficzitje, s azokat az állami terhek nem szegényitették el, de azok, s kMált a városi elem, folyton gazdagodik, ebből kifolyólag kell, hogy a feltétlenül igaz következtetést levonjuk^ ez az, hogy a föld népét, a középbirtokos-osztályt is, nem a katonai terhek, nem az 1867 iki alaptörvények által ránk rótt kötelességek sodorták az elszegényedés örvényébe, de amaz álllapot, melyet előadtam, s melyre vonatkozólag példákkal is szívesen szolgálok. Egy középbirtokos, ki magyar gépgyártcl rendelte eséplőkészletét, pár év után cséplés közben egy lendkereket rendelt ugyanazon czégtől sürgősen s midőn az illető gyár leküldötte azt, 50° ; o-el számított fel magasabb árt a küldeményért, mint a mennyit saját árjegyzéke szerint követelhetett. Ha ezt merte tenni e czég egy tekintélyes középbirtokossal, hát a szegény földnépével hogy bánik el az ily fegyelmezetlen iparvállalat ? Egy másik malmát kívánta átalakítani korszerüleg, felszólított a terv és költségvetés elkészítésére egypár budapesti és egy bécsi vállalatot s míg a budapesti a laikus birtokosnak 21.505 korona költségelőirányzattal kedveskedett, a másik, a bécsi czég 13.500 korona költséggel volt hajlandó e munkálatot felvállalni. Sőt a birtokos, ki időközben a dolgot kissé tanulmányozni volt képes, s ki tájékozódást szerezvén, belátta, hogy őt be akarják csapni, odavitte a dolgot, hogy aztán egy harmadik, egy becsületes czég 4600 korona költséggel ép azon czélt szolgáló szerkezetet állított be, a melyet az előbbiek kontempláltak s mely a szolgálatot ép ugy megtette. (Felkiiütásoh a baloldalon: Hallatlan!) Sorolhatnék fel, t. ház, számtalan ily eseteket (Halljuk! Halijait!) s olyanokat is, a melyek tönkre tették a vállalkozó szellemű gaz-
