Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-191

46 191. orszságo ülés 1903 január 27-én, kedden. vezető őrmester ott áll és nevet a szegény huszár tudatlanságán. Ámbár néha az öreg huszár odajön, és segit neki, a miért aztán a kantinban bizonyos viszontszolgálat jár. Mikor itt végzett, lemegy a nyeregkamrába, meg kell tanulnia a felszerelések, a nyereg, a kantár alkatrészeinek elemzését, a mi pedig egy szegény, nem intelligens fiúra nézve igen nehéz. Mikor ezt nagy nehezen elsajátítja, jön a ló. A lótól természetesen retteg, különösen az olyan, a ki életében sohasem foglalkozott lóval. Sárgul, zöldül, kMált mikor az öreg bajtárs a legjámborabb lóra is ráfogja, hogy az malicziózus, rakonczátlan ló. Meg kell tanulnia a lóápolást, a tisztogatást a rettegett patától a füléig, mert a lóápolás nagy gondot követel, és a jó ápolás a közmondás szerint fél abrak. Meg kell tanulnia az istállórendet, a kaszárnyarendet, a szobarendet, azután a fegyverzet és a szijak számait, majd a hadúrtól az utolsó csapattisztig mindenkinek a nevét, a csapattiszteknek a lakását is. Ezek csak hozzávetőleg az előzetes tudnMalók, a melyeket a szegény huszárnak tudnia kell. Most hátra van még a kiképzés, a lovaglás, futószárral, a lovardában, a szabadban, a terepen, a gyalogkiképzós, állás fegyverrel és fegyver nélkül, gyaloggyakorlatok, a gyakorlatok szakasz- és századkötelékben, gyalogtüzharcz, fegyverfogások, czéllövészet; ott van továbbá a távolsági lövészet, és azonkívül az a sok elméleti tanulás, a mit ma már egy közkatonától megkövetelünk. Ott van a fegyverismeret; a kötelességek a harcztéren, különösen a felderitő szolgálatban, az előőrsi szolgálat, azonkMül a század- és a szakaszgyakorlatok; a külszolgálat, a járóőri szolgálat, előőrs szolgálat, szóval egy egész halmaza az ismereteknek mit egy szegény lovaskatonának tudnia kell, és hogy ez a sok tudnMaló bevésődjék annak a szegény közkatonának az emlékezetébe, erre szükséges a lovasságnak ezen két évi szolgálata; de maradandólag legalább egy-két évre kell a három év, mert tulajdonképen a harmadik évi szolgálat mely a lovast képessé teszi a jó szolgálatra és arra, hogy kötelességét mint önálló lovas a terepen teljesíthesse. A lovaglás egyik legfontosabb kelléke a lovasságnak, épen azért ez vesz legtöbb időt igénybe, mert ha nem annyira megbízható az a lovas, hogy teljesen uralja lovát, akkor háború esetén teljesen hasznavehetetlenné válik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ma tulajdonképen az egyes lovasok vállain van a legnagyobb felelőség, a kik mint küldönczök, parancsvMők és járőrök teljesítenek szolgálatot. Ha az a lovas csak annyira jó lovas, hogy jól meg tudja ülni a lovat, de engedelmességre szorítani nem képes azt: akkor komoly esetben, különösen mint parancsvMő, óriási bajokat okozhat. (Ugy van! halfelöl.) Számba kell ezenkívül venni a lovasságnál a pótlovak belovaglását is. Méltóztatik tudni, hogy a tisztek és altisztek nem képesek a szükséges lovakat egyedül belovagolni, szükségük van tehát sok olyan jó lovasra, a kik a tiszt utasításaihoz képest a lovat idomíthatják s az ilyen jó lovasok mindig a harmadik évi szolgálatból kerülnek ki. Nagyon fontos dolog az, hogy mentül több lovat tudjunk teljesen engedelmes lovakká idomítani. Figyelemre méltó követelmény az is, hogy az a közkatona érzéket kapjon azon irányban, bogy a ló kitartását, munkabírását megítélhesse, mert komoly esetekben ez óriási faktor, ez pedig csak hosszabb szolgálat után sajátítható el Mindenesetre fel lehetne ezzel szemben hozni azt, a mit Nessi Pál t. képviselőtársam mondott, hogy a honvédhuszároknál két év alatt már ki tudják képezni a jó lovast, de erre az a válaszom, hogy igaz ugyan, hogy bámulatos a honvédhuszárság teljesítő képessége: ott az a tiszt, az az őrmester és altiszt tisztán csak robotol ós az a legénység szenved legtöbbet, mert forszíroznia kell a lovak kiképzését. De nyugodt lelkiismerettel merem állítani, — a ki majdnem nyolcz hónapot töltött a honvédhuszároknál •— hogy ha egyenként vizsgáljuk azokat a honvédhuszárokat, és fel is ülünk azokra a honvédhuszárlovakra, akkor nem fogjuk olyan rózsás színben látni az egészet, mint a hogy azt fegyvergyakorlatok alkalmával látjuk, a midőn a nagy tömeggel annyira imponálnak, hogy valóban kalapot kell előttük emelnünk, és a hol a német császár is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott felőlük. Nagyon helyesen jegyezte meg Förster Ottó t. képviselőtársam, hogy a lovasságnál nagy súly fektetendő egyeseknek kiképzésére, mert ennek háborúban igen nagy jelentősége van. (Mozgás a baloldalon.) A honvédhuszároknál számot kell vetni azzal is, hogy a honvédhuszár 5-ször lesz 35 napi fegyvergyakorlatra behMa és bogy háború esetén nagyon sok tartalékost kapunk a közös hadseregtől. De, t. ház, méltóztassék megengedni még egyet. Ugyanis nagy különbség az, hogy ha mi 42 lovas ezred, 10 honvédhuszár ezred, 6 Landwehr-Uhlánus ezred, 2 tiroli Landschütz és egy dalmát lovas század közül negyvenkettőt jól kiképezünk és a többinél forszírozzuk a kiképzést, mint hogy ha mi összes lovasságunknál forszírozzuk a kiképzést. Azt hiszem, hogy ha az összessel experimentálnánk, háború esetén mégis csak kudarczot vallunk. Azon szempontból, hogy igenis a póttartalékosokat megkevesbíthetjük, és így tényleg az egyesek előnyeit is előmozdithatnók, — a tüzérséget, de minden körülmények között a lovasságot kMéve, — csatlakozhatunk azon nézethez, hogy igenis a gyalogságnál behozhatjuk a kétéves szolgálati időt. De előbb számolni kell azzal a kérdéssel, hogy vájjon ezen átalakítások, újítások által igényelt sokkal több költség nem ingatná-e meg lókkal inkább az államháztartást, és vájjon a mig egy oldalról előnyt nyújtanánk az ország lakosságának, más oldalról