Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-191

191. országos ülés 1903 január 27-én, kedden. 43 bizonyít, hogy tényleg súlyos beteg és hogy minduntalan összeesik. Most ha ez a törvényjavaslat életbelép, sokkal könnyebben lesznek figyelembe vehetők a méltányossági okok, a mi épen a szegény néposztályon segítene. De a mi a kombattäns létszám különbeni felemelését illeti, abban a tekintetben egy kérdésre reflektálok, a melyben tökéletesen igaza van Bakonyi Samu t. képviselő urnak, a ki a véderő-bizottság előtt igen szép fejtegetései közben felvetette azt a kérdést, hogy nem lehetne-e ezen létszám felemelésénél gondoskodni arról, hogy a tiszti szolgák egy bizonyos részét, azokat, a kik szinte a kombattáns létszámból vonatnak el, megmenteni a kombattánsok számára. Ezen tiszti szolgákra nézve következő véleményem van. A lovasitott tisztek tiszti szolgáit nem lehetséges megváltani, először is azért, mert a lovasságnál nem kapnánk elég polgári tiszti szolgát, másodszor, mert még kevésbbé kapnánk olyanokat, a kik egyúttal lovagolni is tudnak; harmadszor tekintetbe kell venni azt a fontos körülményt, hogy a lovassági tisztnek az egyenruházatban, a mely sokkal drágább, mint a gyalogosoké, azonkMül a ló felszerelésében is, és saját lovászában is sok pénze fekszik; már pedig jól tudjuk, hogy lovassági tisztjeinknél, kevés kMétellel, bármi történjék lovával, ez igen fontos kérdés, nagy érvágás az illetőre nézve. Okvetlenül szükséges tehát, hogy az ilyen értékes lovak bizonyos katonai fegyelem alatt álló egyénnek őrzésére legyenek bizva. De meg egy ferde helyzet is állhatna elő, pl. mozgósítás esetén, a midőn ott állana a lovastiszt saját lovaMal és egyrészt az a czMil szolga felmondaná a szolgálatot, mert azt mondaná egyszerűen, hogy nem megy háborúba, másrészt pedig előfordulhatna az az eset, hogy az a tiszti szolga, ha esetleg valamely csajiat tartalékos legénye, kénytelen volna az ő csapatához bevonulni. Igenis, a gyalogságnál és a nem lovasitott tiszteknél — ámbár itt sem lehet figyelmen kMül hagyni a katonai fegyelmet — szerintem meg lehetne oldani valahogy ezt a kérdést, és jjedig elsősorban ugy, hogy bizonyos összegű pénzváltságot adnának a tiszteknek, hogy tetszésük szerint esetleg olcsó czMil tiszti szolgát kaphassanak, vagy pedig, hogy azok, a kik ezt nem akarják, bizonyos havi dijazás ellenében egy u. n. puczert tarthassanak maguknak a legénység sorából. Itt főleg a pénzkérdésről van szó és erre nézve igaza van Bakonyi t. képviselőtársamnak, hogy itt tényleg meg lehetne menteni néhány ezer legényt a kombattáns létszámnak. Ezt főleg azért hoztam fel, hogy, ha a vita folyamán esetleg felmerül a kérdés, és a t. honvédelmi kormány is foglalkozik ezzel a kérdéssel, a t. ház szíveskedjék e tekintetben is nézeteimre reflektálni. Röviden érinteni kívánom a póttartalékosok kérdését is, és ezzel kapcsolatban a kétévi szolgálati időt. A mi a póttartalékosok behívását illeti, az ugyan nem tartozik szorosan ide, de méltóztassék megengedni, hogy erre pár szóval reflektáljak. A javaslat indokolása szerint ez szükséges, hogy a tüzérségnél nincsen elég legénység és az a ferde helyzet fordulhatna elő, hogy megvannak ugyan az ágyuk, de nincs hozzá elég betanított legénység : tehát szükséges, hogy mintegy átmenetként már idő előtt betanítsanak bizonyos számú legényeéget. Hogy szükséges-e, nem-e, azzal bővebben nem foglalkozom, de egy megjegyzésem van erre: az t. i., hogy abban tényleg van valami sérelem, mert itt megszerzett jogoknak elvételéről lehet szó. Az a póttartalékos most várja azt, hogy mikor kerül rá a sor, pedig a szerint rendezte magánviszonyait : a szolgálatban állók ehhez képest rendezték kenyéradójukkal való viszonyaikat, és egy szép napon azon csalódás érheti őket, hogy be kell vonulniok. Ez mindenesetre a szükség folytán történt igy, és van benne némi jogsérelem, de azért ez sem olyan sérelmes, mint a milyennek látszik, mert tulajdonképen maga ez a póttartalékos intézmény is bizonyos igazságtalanságot foglal magában, de ezenkívül még okvetlenül fel kell hozni enyhítő körülmény gyanánt azt, hogy az igen t, miniszter ur mindenfele kedvezményt megad, pl. respektálja a véderő-tör vény 31., 32., 33. és 36. §-ainak rendelkezéseit; azonkMül tekintetbe vesz mindent, családfentartási, gazdasági, kenyérkereseti tekinteteket, és mindenesetre olyan méltányos, hogy a hol a behívás által életbevágó kérdések érintetnek, tekintetbe vesz minden olyan dolgot, a mi a szükségszabta kényszert lehetőleg enyhíti. De én a póttartalékosokat csak azért említettem meg, hogy ebből kifolyólag rátérjek a kétéves katonai szolgálatra. (Halljuk! Halljuk!) A mi a kétéves katonai szolgálatot, különösen a gyalogságnál, illeti, azt két szempontból lehetne akczeptálni. Először is tény az, hogy póttartalékosi intézményünk egy igazságtalanságot foglal magában, a mennyiben a rendes sorszám-húzás utján igen sok egészséges legény kerül a póttartalékba, csupa véletlenségből, viszont igen sok ember szintén véletlenségből, habár nem rávaló is, a három évi szolgálati kötelezettségbe kerül. A nélkül, hogy a póttartalékosi intézményt ezzel devalválnám, azon szempontból, hogy fegyveres erőnk intenzMitása határozottan emelkednék a gyalogságnál, helyeslem a kétéves szolgálatot a gyalogságnál, mert sokkal több olyan tartalékos katonánk lenne, a ki két évig volna szolgálatban, mint ma, mikor a póttartalékosok csak nyolez hétig lesznek kiképezve. Természetes, hogy háború esetében a fegyveres erő értékét mindenesetre csak emelné az, ha kétéves tartalékosok vonulnának be; ez bizonynyal jobb, mint hogyha nyolez heti póttartalékosok is vonulnak be, mint ma. Ennélfogva a gyalogságnál akczeptálnám annak a kétéves szolgálati időnek a behozatalát, de azt hiszem, hogy anyagi szempontból ez olyan áldoG*