Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

452 207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. ságá't egy egész évig semmi hadi szolgálattal, vagy más teherrel nem szabad háborgatni. Ezután magvaszakadt a nemzeti dinasztiának és, mint tudjuk, újra idegen hatalom fészkelte be magát Magyarországba. II. Ulászló trónraléptével újra gondoskodnia kellett a nemzetnek arról, hogy jogait az idegen dinasztiával szemben körülbástyázza. II. Ulászló 1492. évi dekrétuma szerint a királynak, hogy a nemzet szükségeiről _ gondoskodhassak, Magyarországon kell lakni. És II. Ulászló ezt az Isten és emberi törvények szerint való kötelességét magára nézve kötelezó'nek el is ismerte és azt mondta, hogy mihelyt teheti, hogy az ország ügyeiről azonnal szorosabban gondoskodhassak, azonnal az országban fogja lakhelyét felütni és ezentúl az országban fog tartózkodni. Ulászlónak ezen 14y2-dik évi dekrétumában újból tárgyalásunk keretébe illő rendelkezéseket találunk, (Halljuk! Halljuk!) és pedig ez mintegy folytatása a Mátyás törvényének: Adót, vagy egy forintos taksát pedig semmi ürügy alatt ne követeljen a király, hanem a régi törvényes, rendes és szokásos királyi jövedelmekkel érje be. (Helyeslés a szélsübaloldalon.) Továbbá az előbb emiitett törvényczikk illető szakasza, az 5-dik szakasz ekként szól: — jó az ilyen törvényczikket beiktatni az országgyűlési naplóba — (olvassa): »A király nagyobbrészt Magyarországon lakjék.« S a mint túrijuk, ezen törvényes intézkedésen kMül még 1439-ben, 1536-ban, 1550-ben. 1563-ban, 1567-ben, — nem 1867! — 1608-ban, 1723-ban, 1741-ben, 1751-ben, 1764-ben stb. hoztak törvényeket, meglehetős sürü egymásutánban, hogy a király Magyarországon tartozzék lakni. Csupán 1867 óta szünetel ez a törvényes intézkedés, mert 1867 óta görbültek meg a t. hátgerinczek, hogy semmiféle követeléssel előállni nem mernek, a mely csak felülről nem parancsoltatik (Ugy van! Ugy van

I a széls'ábaloldalon. Olvassa): »Ő Felsége legnagyobbrészt Magyarországon lakjék, hogy az ország szükségleteiről annál kényelmesebben gondoskodhassak és rendelkezhessék.« Továbbá ugyancsak a II. Ulászló 1492:

1. dekrétuma előirja, hogy a tanácsosok, a kanczellár, a kincstárnok és egyéb tisztviselők is magyarok legyenek, hogy a király Magyarország dolgairól magyar tanácsosokkal tanácskozzék, és azt mondja: »És a mikor Magyarország és az alájavetett részeknek dolgai forognak szóban, azok felett másokkal, mint magyar tanácsosokkal tárgyalásokat és tanácskozásokat ne tartson és más idegen embereket és idegen tiszteket az ilyen tárgyaláshoz és tanácskozáshoz ne bocsásson.« VIII. czikk: »A méltóságok és tisztségek magyaroknak adományozandók.« Azt hiszem, t. képviselőház, mindezzel eléggé meg van czáfolva a miniszterelnök urnak abbeli állítása, hogy a nemzet nem tartotta fenn törvényeiben jogát az önálló magyar hadsereghez; mert hisz a zsoldos hadsereg korszakában is, mint az előbbi törvényidézetekből, s a most felolvasottakból is látjuk, az ország törvényei egyenesen megparancsolják a királynak, hogy tisztségeket csak magyar honosoknak adhasson; mikor pedig az ország határán kMül vagy belül rendeli a katonákat tartani, ezek az intézkedések mindenkor arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a nemzet az önálló hadseregről gondoskodni (

nem mulasztotta el. Altalános törvényes elv volt, a mint előbb volt szerencsém törvényidézetekkel is képét adni, hogy a királyok gondoskodjanak katonáik fentartásáról. Egyik lényeges oka volt ennek az, hogy a nemzet irtózott az adóztatástól; láttuk, hogy a nemesi kMáltságokhoz való ragaszkodását egész a legutóbbi időkig is fentartotta, később, a mint látni fogjuk, talán jobb szellem által sugalva megbánta és nemzeti hMatásának magaslatára emelkedett. Az ország tehát ugy intézkedett, hogy a mig a zsoldosok ellent tudnak állani az ellenségnek, addig az ország lakosai — a mint magukat a Karok és Rendek kifejezik — hadba vihetők ne legyenek; katonáskodni azonban az ország lakosai tartoznak, de az ország lakosaiból összeállított hadsereg nem tartozik az ország határain üílmenni mindaddig, a mig a zsoldos katonaság az országot megvédelmezni képes. A mikor azonban ilyen intézkedéseket tettek, nem mulasztották el egyszersmind gondoskodni a magyar sereg szervezéséről sem. Ugyancsak II. Ulászló 1492. évi I. dekrétumának 23. czikkelye előirja (olvassa): »A háború befejezése után semmiféle hadcsapatok ne szálljanak be mások fekvő jószágaira, nehogy kárt okozzanak. A kik ellenkezőt tesznek, azokat meg kell büntetni.« (Egy hang a szélsobaloldalon: Így kellene tenni ma isi) Sőt, t. ház, az 1895. évi dekrétum 23. ós 24. czikkelyeiben a hadsereget egyenesen az országgyűlés rendelkezése alá helyezték és pedig ugy a zsoldos hadsereget, mint az ország lakosaiból álló hadsereget. 1498-ban annyira mentek, hogy az ez évi III. dekrétum 17. czikkelyében utasították az ország lakosait, hogy most már az ország határain tói is hadakozzanak. Mint azelőtt, ugy Ulászló alatt is két irányban kellett intézkedni: először a zsoldos csapatokra nézve, másodszor pedig az ország lakosaiból alkotott hadseregre nézve. Az 1498. évi III. dekrétum 4. czikkelyében ezekről a következő intézkedés foglaltatik. (Halljuk! Halljuk! olvassa): »Az országlakosok zsoldosait mikor irják össze ? És a király mikor hMja őket hadba ? Hogy pedig az ország, a hitetlenek és a többi ellenségek támadása ellen annál biztosabban legyen megvédelmezve, elhatározták az összes országlakosok, hogy ezen csapatok, az előbb megállapított kMetéshez képest, az ország védelmére, örökös hűtlenség vétkességének büntetése alatt, a legközelebbi szent Márton nap-