Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

205, országos ülés 003 február 13-án, pénteken. -385 nemcsak akartak, hanem a törvénybe is bele vettek a rendek és a mit a nőági örökösödés elfogadása sine qua non-jának állítottak oda. És mégis, csodálatos, ma ebből a törvényből akarják kimagyarázni ezt a kölcsönös védelmet, ebből a törvényből akarják kimagyarázni, a mi nincs benne a törvényben és ebből a törvényből nem tudják érvényre juttatni azt, a mi benne van. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalion.) Pedig ha másnak nem, annak a pártnak, a mely magát Deák Ferencz hagyományosának tartja, kellene ebből a törvényből az ellenkezőt kimagyarázni; kellene ennek a törvénynek értelmet adni, a mely értelmet én is vitatok; hiszen Deák Ferencz azt tanította, és a régi törvényeinkre és a pragmatika-szankczióra is hMatkozva, mondta, hogy a birodalom fennállásának érdekében csak azt szabad tenni, a mi önállóságunk és alkotmányos jogaink sérelme nélkül megtehető, de a pragmatika szankcziót megváltoztatni, és helyette egy szorosabb, egy olyan szerződést tenni, a mely mellett alkotmányos önállóságunk meg nem védhető, nem szabad. {Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Azt állítottam, t. ház, hogy a pragmatika Bzankczióban csak az uralkodóházzal, és nem Ausztriával szerződtünk és csak az örökösödésre vonatkozóan szerződtünk, de semmi, ezen túlmenő olyan védelmi kötelezettséget nem vállaltunk, a mely ma fennáll. Azt, hogy ez igy van, s hogy állitásom helyes, magából a törvényből kívánom kimagyarázni. De, hogy állitásom helyességéhez szó se férhessen, meg akarom világítani a törvénynek czélját, mert a törvénynek czélja világot fog vetni magának a törvénynek tartalmára is. A czél kétféle. Tekintetbe kell venni, hogy mit akart elérni az uralkodóház, és hogy mit akart elérni, mihez adta beleegyezését a magyar nemzet. Az uralkodóház részéről a czél a nőági örökösödés elfogadása volt és semmi más, s mert maga ez is nehézségekbe ütközött, ezen czélját nem koczkáztathatta azáltal, hogy ezen túlmenő követeléseket is akarjon elfogadtatni. Hiszen maga a nőági örökösödésnek elfogadása is nehézségekhe ütközött, mert a nemzet nagyon gyakran megtámadott alkotmányos jogainak védelmét épen a szabad királyválasztásban vélte feltalálni, e jogról pedig önként és oly könnyen le nem mondott. Hiszen, hogy előzően a hágnak örökösödését biztosította, ezt is ezerszer sajnosán kellett megbánnia. És bizony egyik szabadságharczunknak nem utolsó oka az volt, hogy ez a jogról való lemondás valamiképen fegyveres erőszakkal is visszaszereztessék. Tudjuk, bogy a nemzetnek legalább is egy része mily epedve várta azt a közel bekövetkezni látszó időt, midőn a magyar nemzetre visszaszáll a szabad királyi választási jog, a midőn ismét nemzeti dinasztiát ültethet Szent István trónjára, mely nemzeti dinasztiának egy élő jelöltje megvolt a külföldön tartózkodó Rákóczy személyében. Innen KÉPVH. HAPLÓ. 1901 1906. XI. KÖTET. magyarázható meg, hogy a József és Lipót között megelőzően létrejött szerződést, mely szintén a nőági örökösödésről szólott, még csak nyilvánosságra sem merték hozni, mert féltek attól, hogy ezt a nemzet nem fogja elfogadni. Hogy ennek daczára, III. Károly a maga szerződését a nemzettel mégis el akarta fogadtatni, ennek oka az volt, mert el kellett, hogy fogadtassa, mert itt már nemcsak a nemzettel szemben kellett a saját erejére hMatkoznia, hanem a megelőző szerződést önkényesen felbontván, azoknak trónigénye ellen is kellett védekezni, a kik nem egy hitszegéssel létrejött szerződés alapján jutottak trónigényhez, így tehát a nemzetnek jóindulatát, a nemzetnek önkéntes hozzájárulását kellett megnyernie, hogy ezt az uj szerződést magának, illetőleg családjának biztosithatssa. Ez magyarázza meg és nem a királynak alkotmányos érzelme azon hosszas és kitartó küzdelmet, melyet a nőági örökösödés elfogadása és törvénybe iktatása miatt folytattak, a mely küzdelemben a Habsburgoknál csakugyan szokatlanul azon szempont is figyelembe vétetik, hogy ez a királyi propoziczió ne erőszakkal, ne oktrojálva, hanem igenis önkéntesen, a nemzet jószántából vétessék a törvénybe. Ezért nem használja az 1713-ban megcsinált azon kedvező alkalmat, midőn Horvátország rendjei felajánlják az uralkodóháznak a nőági örökösödés keresztülvitelét, a midőn a magyar titkos tanácsosok — mert hiszen akkor is voltak azok — megkérdeztetvén, azt mondják, hogy az időt és az alkalmat kedvezőnek tartjuk, hiszen a magyarok félelemben vannak, Felséged Magyarországon nagyon jól fel van fegyverkezve és igy nem lehet attól félni, hogy a mit Felséged akar, azt keresztül is ne tudná vinni. De a történeti igazság kedvéért be kell vallani, hogy ők ekkor azt tanácsolják, hogy ez a kedvező alkalom még se használtassák fel, még pedig a dinasztia érdekében, mert ennek érdeke, hogy nem erőszakkal, hanem önkéntesen kell megszavaztatni ezt a törvényt. Magyarország önkéntes beleegyezése tehát még a nőági örökösödés elfogadására és csak erre terjed, nem egy szorosabb közjogi kapcsolatnak teremtésére, mert ily kapcsolat teremtésére a beleegyezés egyáltalában nem volt megnyerhető. A törvénybe tehát csak azok mehettek át, a mit a rendek, a mit Magyarország is akar. Azt pedig a magyar rendek akarták, hogy a leendő magyar király ura legyen egyúttal az osztrák örökös tartományoknak is. Nem azért akarták azonban ezt, hogy ezáltal nemzeti önállóságukról lemondjanak és hogy szorosabb kapcsolatba jöjjünk az örökös tartományokkal; nem is azért, hogy közösségbe kössük össze saját alkotmányunkat, saját országunk szekerét amazokéval, hanem azért, hogy abban a nagy harczban, a melynek színhelye hazánk volt, a melyet a magyar nemzet kellett, hogy megvívjon i6