Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-200

200. országos ülés 1903 február 7-én, szombaton. 253 T. képviselőház! Talán túlságosan sokáig is időztem ennél a kérdésnél. (Halljuk? Halljuk!) Most át kell térnem a hadsereg kérdésére. Gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur hMatkozott az 1887 : XII. t.-czikk 8., 9. és 10. §-aira, és azt mondotta, hogy \ ezáltal a kifejezés által, »hogy mindaz, a mi a hadsereg egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, a magyar királynak alkotmányosan fentartott joga« által a véderőnek közössége lett kimondva ebben a törvényben. En egy perczig sem állítom azt. hogy ez a törvény a külön önálló magyar nemzeti hadsereget megteremtette volna, nem állitom most sem, hogy a hadügy függetlenségét csak legalábbb is olyan mértékben fentartotta volna, a mint azt a 1847/48. évi törvényczikk 3. §-a előírja. Mi tudjuk, hogy az 1867 : XII. törvényczikk alapján ma a hadügy közös. Hiszen épen ez volt az ütköző pont az akkori politikai pártok között, ez volt az elválasztó határvonal, a mely a határozati és felirati párt programmjában jelentkezett; a balközép, Tisza, Ghyczy, Nyáry, Mánka vezérlete alatt követelték az önálló magyar nemzeti hadsereget, ellenben a Deák-párt megvalósította azt a rendszert, a mely ma törvényeinkbe foglalva van. Ismétlem, az kétségtelen, hogy a hadügyet az 1867 : XII. t.-cz. közössé tette, azonban itt fordul meg a kérdés, az a vitának a pontja, hogy akkor, mikor a nemzet a maga jogainak a gyakorlásáról lemondott és az u. n. rezervált fejedelmi jogok körébe utalta át az egységes hadsereg vezérlete és vezénylete feletti intézkedést, vájjon képzelhette-e ez a nemzet azt, hogy a magyar király a maga alkotmányos jogát akként fogja gyakorolni, hogy a véderő magyar részének a nyelve nem magyar, hanem német lesz ? (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hát a t. képviselő ur ezt a kérdést . . . (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Buzáth Ferencz: Zárlat a börzén! (Nagy zaj.) Mezőssy Béla: . . . a vezénylet nyelvét, a a magyar nyelvről alkotott törvényekkel akarja igazolni, mondván azt, hogy az 1840: VI. t.-cz. taxatíve elősorolja azt, hogy a magyar nyelv mikor használtassák, miután pedig a hadsereg nyelvét nem sorolja elő, hanem pusztán csak a katonai levelezések tárgyára szorítkozik, így a magyar nyelvnek a hadsereg keretében semmi joga nincsen. Igazán kár, hogy a t. képviselő ur csak ilyen korai törvényre hMatkozik. Miért nem méltóztatott már régebbi törvényeket kikeresni, pl. az 1836: III. t.-czikket? Ez még csak annyit mond, hogy a kir. ítélő-táblának nyelve legyen magyar. Vagy miért nem méltóztatott még tovább menni az 1790—91-iki XVI. t.czikkre, a mely csak az iskolák nyelvét teszi magyarrá? Hiszen ezen az alapon kisüthette volna a t. képviselő ur azt is, hogy mindenütt, a hol a magyar nyelv használata taxatíve nincsen kifejezve, hogy minden más körben, a mely az 1840: VI. t.-czikkben elősorolva nincsen, ott a német nyelvnek a használata a kötelező. (Igaz! ügy van! a szélsobaloldalon.) A t. képviselő ur mint akadémikus, ugy látszik, kissé szórakozott. (Derültség a szélsobaloldalon.) Megfeledkezett a magyar nemzet történelmének egy nagyfontosságú eseményéről, megfeledkezett az 1848-iki átalakulásokról. (Gróf Andrássy Gyula tagadólag int.) Kérem, a beszédében megfeledkezett. Arról meg vagyok győződve, hogy a t. képviselő ur a 48-as eseményeket tudja, de a beszédében ennek semmi nyoma nincsen. Elfelejtette, hogy 1848-ban egy nagy átalakulás következett be, a mely az az előtti dikaszterális kormányrendszert átalakította és a magyar nemzet népképviseletét a független felelős magyar minisztérium valósította meg és hogy az 1848: III. t.-cz. a magyar független felelős minisztérium hatáskörét az államélet összes kormányzati ágaira kiterjesztette. (Egy hang a szélsobaloldalon: Még a hadseregre is!) Még a hadseregre is! Ebben tehát t. képviselő ur, benne van az állami szuveréntásnak összes fogalma. Gr. Andrássy Gyula: Ugy van! Mezőssy Béla: A t. képviselő ur természetesnek találja ezt; csodálkozom tehát, hogy ha ezt természetesnek találja, miért ütött ki oly balul az a felszólalás. Azt mondja a t. képviselő ur, tessék nekünk beigazolni azt, hogy melyik törvény mondja azt ki, hogy a magyar nyelvnek a hadseregben jogosultsága van. Gr. Andrássy Gyula: Nem jogosultsága, de hogy kötelező! Mezőssy Béla: Tehát kötelező, konczedálom ezt is. Ez benne van magának^ az állam szuverenitásának a fogalmában. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldaloi i.) Beőthy Ákos: A praesumtió is mellette van! Mezőssy Béla: Hiszen, t. képviselő ur, nem nekünk kell azt igazolnunk, (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) hogy a magyar önálló és független nemzetnek a maga államiságához korlátlan joga van, hanem önnek kell beigazolnia, t. képviselő ur, ki ezt a megszorítást állítja, hogy az honnét ered? (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Ilyet, t. képviselő ur, csak a szórakozott akadémikus állithat. (Derültség a szélsobaloldalon.) Ez épen olyan, mint hogyha a képviselő ur véletlenül a parkjában sétálna és látna ott egy méhecskét, a mely virágról-virágra száll és szíjjá a mézet és megkérdezné: te méhecske, mily jogon mered szMni a virágból a mézet? Vagy azt kérdené a fecskétől, a mely a ház eresze alatt fészket rak, hogy: te fecske, miért fészkelsz a ház eresze alá és miért nem a fa tetejére? A méh bizonyára megcsípné, a fecske pe dig elcsicseregné, hogy azért, mert ez a fecske