Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-198

>Í98. országos ülés 1903 február 5-én, csütörtökön. 20? tositja. Hozzá van téve az, hogy ennek azonban a négyszeresét nem szabad felülmúlnia. Tehát itt a törvény biztosítja oly parasztimnak a póttartalékba való áthelyezését is, a kinek tiszta birtokjövedelme 20 tagból álló család fentartására elegendő. S mit látunk a gyakorlatban ? A gyakorlatban ma alig lehet beszélni a parasztbirtok jövedelméről. Ki tudna olyan kisgazdát mutatni, a ki tiszta jövedelmet tud felmutatni saját birtokán? És mégis az ilyen kérvények elbírálásánál is, hogy vájjon hely adassék-e a kérésnek vagy sem, minduntalan ez az irányadó. Nem elég, t. ház, a parasztnak egyetlen fiát szabadságoltatni; szükséges, hogy minden parasztbirtoknál egy fiu otthon maradjon. Hányszor történik, hogy egy paraszt gyermekei intellektuális pályára lépnek; egy megmarad otthon; ez most hiába kívánja, hogy póttartalékba helyeztessék. A családi értesítő azt mutatja, hogy rajta kMül is van egy fiu, de hogy ez intellektuális pályára lépve, tökéletesen elvész a parasztbirtok számára, azt nem veszik tekintetbe. Vagy lehet három-négy fia is otthon, de három már családot alapított és a saját birtokán gazdálkodik; ezek is az atya birtokára nézve tökéletesen elvesztek. Hiába kérelmezi az illető, hogy fiát hazabocsássák; négy fia van a családi értesítő szerint, hát nem eresztik. Ez a törvénynek a sötét pontja, a melyet legalább is fel kellene világosítani. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Meg van világosítva! Trubinyi János: Még sem tartják meg, ha százszor is meg van világosítva. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ugy nem tartják, a hogy önök kívánják, hanem ugy, a mint elő van irva. Trubinyi János: Ezzel áttérek a véderőtörvényeknek egy másik rendelkezésére, a mely ugy a parasztgazdára, mint az iparososztályra nemcsak hátránynyal, hanem nagy károkkal is jár. Ez az u. n. őszi fegyvergyakorlat, ez a méregdrága vakháboru. Hogy szükséges-e ez a fegyvergyakorlat négy-öt heti időtartamra, arról, azt hiszem, felesleges vitatkozni, és hogy milyen pénzébe kerül ennek az elszegényedett államnak, azt a miniszter ur legjobban tudja, mert hiszen a kezén keresztülmegy, de mi még jobban tudjuk, mert mi érezzük. Hogy mennyi cselédet, hogy mennyi iparossegédet von ez el a tisztességes keresettől, arról is sokat beszélhetnénk. Nagyon természetes, hogy ezek a fegyvergyakorlatok az őszi munka idejében tartatván, az illető, ki őket alkalmazza, nem várhat rájuk négy-öt hétig, hanem más munkaerő után kell néznie, ezek pedig hazajövet kódoroghatnak négy-öt napig, mire kenyérkeresetre találnak. Hogy két hét alatt ezek a rezervisták elsajátíthatják azt, a mit három esztendő alatt tanulnak, azt minden rezervista nagyon jól tudja. És mégis, a helyett, hogy a tényleges szolgálatban lévő paraszt fiút az aratási és cséplési időre hazabocsátanák, még az otthon lévőket is, a kikre elengedhetetlen szükség van, bevonják a fegyvergyakorlatra. Pedig egy magasrangu_ katonatiszt azt mondta nekem, hogy sokkal nagyobb hasznát látná az állam, ha ezek otthon volnának a gazdaságnál, mint a kaszárnyában. T. képviselőház! Mikor leszünk szerencsések láthatni azt az intézkedést, hogy a sorozások után a be nem vált legénységnek bizonyítványt adnak, a mely bélyeg és dij nélkül állítandó ki, hogy ez mindenkor és mindenütt be tudja bizonyítani, hogy kötelezettségének már eleget tett ? (Helyeslés a baloldalon.) A legénységgel szemben tanúsított sok szekatúrának lehetne elejét venni ezáltal. (Ugy van ! Ugy van! a néppárton.) Azonkívül, t. képviselőház, én magam láttam, de többen is látták már azt, hogy mikor a legénység a háromévi szolgálati idő eltelte után hazavonul, mennyi szegény ember távozik onnét majdnem félmeztelenül! Hát nem lehetne humanizmusból is annak az elbocsátott szegény katonának a sok kopott ruhából a legszükségesebb ruhadarabokat odaadni, a helyett, hogy azokat potom áron eladják valami handlénak? (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház és igen t. miniszter ur! Egy különös körülményre bátorkodom most a t. miniszter ur becses figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon jól tudjuk mi, kik odakint élünk, hogy a mikor az idős rezervisták bevonatnak, nagyon sokan közülük, a kik tisztán csak napi keresményükből élnek, nemcsak feleséget, de 4—5 tagból álló családot is hagynak otthon, a legnagyobb nyomornak kitéve. Abban a véleményben vagyok, hogy legalább ily rendkívüli esetekben az államnak segítségére kellene menni az ilyen szegényen maradt családoknak, mert addig, a mig az apa fegyver alatt szolgál, az az anya nem képes annak a 4—5 gyereknek kenyeret nyújtani, és ez a szegény anya még e szavakkal sem vigasztalhatja gyermekeit: »Csitt gyermekek! Apátok majd négy-öt hét múlva hazajön, akkor majd kaptok kenyeret. (Mozgás a baloldalon.) A nagyhatalmi állásért nektek is kell valamit szenvednetek, négy-öt hétig koplalnotok!« (Mozgás.) Nem méltó egy czMilizált államhoz, hogy addig, mig az apa szolgálatot teljesít, a gyermekek otthon éhezzenek vagy koldulásból szerezzék be mindennapi kenyerüket, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon,) Nézzük már most, t. képviselőház, hogy áll a kisgazda a katonaság számára szállított termények tekintetében ? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Azt látjuk, hogy itt-ott egy-egy lovat direkt termelőktől vesznek, de e tekintetben is a nagybirtokos sokkal nagyobb előnyben van, mint a kisgazda. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Sok esetet tudok én, igen t. miniszter ur, a hol a hatóság felszólította a kisgazdákat, hogy egy bizonyos vásárra hajtsák fel lóállományukat, de a sorozó-bizottság nem is tartotta