Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-196

13 február 3-án, kedden. 1B6 7.96. országos ülés 190 Kapotsfy Jenő: Felvetik azt a kérdést is, hogy tulaj donképen parlamentáris szempontból a nemzeti követelmények megadása és teljesítése nélkül ezen mindenesetre reformkérdés itt meny­nyire jöhet számításba és vájjon a t. kormány­nak megvan-e erre az az erkölcsi alapja és ereje, a melyet a valódi többség, a gondolkodó több­ség, a megfontoló többség a parlamentnek mint párt ad. Ha azt a kérdést vetik fel, hogy a gazda­sági kiegyezést, a vámközösséget ő Felsége az eddigi alapokon akarja fentartani, s ha a tör­vényhozás ezt el fogja fogadni, ez ellen parla­mentáris szempontból kifogást tenni nem lehet, mert kétségtelenül a t. túloldal mint többség ezen az alapon áll. Ha pedig azt mondják, hogy az önálló magyar hadsereg felállítását a korona nem akarja, tehát fenn akarja tartani a védelem eddigi módját és ez előtt a törvényhozás meg­hajol, erre nézve is akczeptálni kell azt, hogy a t. többség ezen az alapon lett megválasztva, tehát ehhez sem férhet szó. De ha azt a kérdést vetik fel. vájjon a hadügyi megterheltetés, a hadügyi reform te­kintetében is, a melyek súlyos vér- és pénzáldo­zatot követelnek a nemzettől, van-e a t. kor­mánynak a háta mögött oly többség, a milyen­nel a kormánynak etikailag, parlamentáris alapon birnia kell, ezt bátor vagyok kétségbe vonni. (Ugy van! Ugy van! a szäsobaloldalon.) Mert a mennyire én figyelemmel kisértem a választá­sokat, ott úgyszólván mindenki, a kinek csak szüksége volt reá, mert volt ellenjelöltje, azt hangsúlyozta, hogy az amúgy is a pauperizmus­sal küzdő nép további megterheltetését ily czi­men nem fogja megengedni, és követelni fogja a 67-iki kiegyezés alapján a nemzeti követelé­seknek és törekvéseknek érvényesítését. És az a párt, mondom, a mely beolvadt a túloldalba és a melynek, mint előbb is mondtam, etikailag nagyon igazolható indokai és a közélet terén nagy érdemei vannak, az a párt világosan el­veinek e részbeli integritásával vonult oda be, és nem képzelem azt, hogy itt ekkora áldozatot pénzben és vérben megszavazhasson a nélkül, hogy a másik oldalon ne szerezzen a nemzet részére vívmányokat. Az kétségtelen, hogy a nemzetnek a korona iránti lojalitását kétségbe vonni nem lehet, nem szabad. Mi igenis azt a trónt minél biztosabb­nak akarjuk látni, minél nagyobb fénynyel körülvéve. Minekünk, t. ház, a bizalmunk, a ragaszkodásunk és a hűségünk nincs egyes kér­désektől függővé téve, mert mi azt az alkot­mányt akarjuk, azt az alkotmányt védjük, a mely a király iránti hűséget is okvetlenül maga után vonja. (Ugy van! Ugy van! a szdsőbal­óldalon.) Ez az ország függetlenségének, alkot­mányának részben való feláldozásával mindig áldozatrakész volt ott. a hol az országról, a hol a királyról volt szó. És mégis, nem hallgatha­tom el, hogy jelenségek vannak arra nézve, hogy ez a mi bizalmunk, ez a mi lojalitásunk — miért, miért nem, nem tudom, nem is vita­tom — bizonyos tekintetben nem részesül olyan méltatásban, mint a milyenben részesülnie kel­lene. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) HMatkozom arra, t. ház, hogy midőn mi a birodalom másik feléből »los von Rom!«, de tulajdonképen »los von Wien!« kiáltásokat hallunk, midőn minden nemzeti tüntetésnél meg­jelenik az a kék búzavirág, a Gesammt-Mon­archiát képező nagy néptömegeknél; mikor azt látjuk, hogy abban már a különösen hűséges Tirolban is a parasztoknál a nagy Vilmos csá­szárnak és Bismarcknak a képe függ a falon; mikor arról értesülünk, hogy sokkal hosszabb vonalban, mint talán az olasz lakosság lakik, Tirolban kigyulladtak az örömtüzek, mikor az olasz király arra utazott; mikor látjuk a szlovén és szláv kaczérkodást: akkor mindenesetre ön­ként és jogosan azt a kérdést vethetjük fel, miért vannak azok iránt több bizalommal, mint irántunk? (Helyeslés a szélsobalóldalon.) De lássuk a képnek másik oldalát is. Ko­lozsvárott egy nagy királynak a szobrát leplez­ték le, a ki nemcsak mint államférfiú, mint hadvezér, mint hős, hanem mint tudós is az egész világ bámulatát vívta ki magának. Igen örült volna a magyar nemzet, ha egy ily nagy­jelentőségű, az egész országra, a történelemre kiható ünnepségnél ott üdvözölhette volna ki­rályát. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Látjuk, t. képviselőház, hogy önerejéből rende­zett az országnak egy igazán, — ha különbsé­get lehetne tenni, azt mondhatnám, — leglojá­lisabb vidéke, Pozsony, egy kiállítást. 0 Fel­ségének csak egy-két órai dMerzióra lett volna szüksége, mikor a sasvári hadgyakorlatokra utazott, hogy ezt a kiállítást meglátogassa, de azt a kiállítást a király nem látogatta meg, Ezzel szemben azt olvastam az újságokból, hogy volt Bécsben egy halászati kiállítás. Nem tudom, mennyMel fontosabb ez akár Mátyás király szobránál, akár a pozsonyi kiállításnál. Ezt ő Felsége megtisztelte látogatásával. Felavattak egy árvaházat is Bécsben, vagy Bécs mellett, nem tudom biztosan, azok is szerencsések voltak abban, hogy a felavatást és a megnyitást ő Felsége teljesitette. Én nem kérdem azt, t. ház, hogy hol volt a t. miniszterelnök ur akkor, és hogyan érvé­nyesítette befolyását? Én tudom is méltányolni a t. miniszterelnök ur helyzetét és el tudom magamnak képzelni, hogy ő igen BZÍ vesén látott vendég akkor, mikor arról van szó, hogy a nem­zettől áldozatok csikartassanak ki, illetőleg ál­dozatok hozassanak, hogy ő igen kedvelt ven­dég akkor, mikor egy oly kiegyezés megkötésé­ről van szó, melynek az ország többsége — nem ugyan itt, de kinn — és az ország közvéleménye ellene van; sőt akkor a t. miniszterelnök ur elég szerencsés még oly kegynyilvánitásokban is részesülni, a minőben a trónörökös részéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom