Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-196

196. országos ülés 1903 február 3-án. kedden. 163 pontom egy nagyon jó autor, egy nagyon bölcs államférfiú mondásával van takarva. (Halljuk ! Halljuk!) Az 1889-iki védtörvényvitánál is felhangzott az a szemrehányás, hogy minek kevernek az ellenzék részéről oly dolgokat is a vita anyagába, a melyek oda nem tartoznak, mikor tulajdonképen csak a 14. és 25. §-ról volt szó. Akkor gróf Apponyi Albert, mélyen t. elnökünk, fejtette ki általános helyeslés között, hogy a véderő kérdését minálunk a nemzeti élet mindazon ágának szempontjaiból kell felfogni, a melyekre az befolyást gyakorol, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) és ha már reformokat csinálunk védelmi szervezetünk tekintetében, azoknak a reformoknak nem szabad egyoldalúi ag katonaiaknak lenniök, hanem ki kell terjeszkedniük mindarra, a mi védszervezetünk más, a katonaiakkal egyenrangú szempontok tekintetében is hiányos és dekretálta azt a jogot és elvet, hogy igenis, a magyar törvényhozásnak épen azon javaslatoknál kell e kérdésekkel foglalkoznia, a melyek a katonai kormányzat részéről jönnek, mert más alkalma a törvényhozásnak, erre ingerencziát gyakorolni, nincsen. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha mi abba a hátrányos helyzetbe jöttünk, hogy legfontosabb, állami, nemzeti és gazdasági életünkre egyaránt kiható kérdésekben csak egy albizottság utján tárgyalhatunk, illetőleg egy ilyen albizottságnak vagyunk kiszolgáltatva, hogy az mennyire teljesítette a reá bizott feladatokat, arra most kiterjeszkedni nem akarok, de mindenesetre nem ugy, hogy az a nemzetben megnyugvást kelthetett volna: — akkor teljes joga és kötelessége az ellenzéknek itt és akkor, a mikor ezen javaslatok előjönnek, előállani mindazon kívánalmakkal, a melyeket e téren elérni és kMívni akar, vagy mindazzal, a mit e téren kárhoztat és nem helyesel. (Élénk helyeslés a ^szélsöbaloldalon.) Én, t. képviselőház, azzal a kérdéssel, hogy mennyire veszi igénybe az uj javaslat az emberáldozatot, mekkorák lesznek a terhek, részletesen foglalkozni nem kívánok. El lett ez már mondva előttem nálamnál hMatottabbak által, és el fog mondatni, azt hiszem, még utánam is. De foglalkozni akarok, t. képviselőház, egyes szempontokból kiindulólag oly kérdésekkel, melyek egyrészt a jelenlegi védelmi rendszerrel, a hadsereggel vannak összefüggésben, másrészt pedig kiterjednek arra az álláspontra, a melyet a mi pártunk mindig vallott, és vallani fog': az önálló hadsereg kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, t. ház, csak konstatálom röviden, hogy a pragmatika szankczióban elvállalt kölcsönös védelem kötelezettsége módjára nézve a nemzet szabad intézkedési joga mindig fennállott és fentartatott. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, nem tévedek, a midőn azt mondom, hogy 1867 óta állami életünk és nemzeti önállóságunk kiépítése terén és legkardinálisabb, legéletbevágóbb jogaink követelése és visszaszerzése terén nagyobb mulasztást nem követtünk el, mint épen a véderő kérdésében. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én nem tudom, t. ház, milyen lesz a jövő nemzedék, milyen állapotban fogja ez találni hazánkat és a véderő kérdését; de én azt hiszem, ha lesz benne fogékonyság a múlt iránt, a nemzeti jogok iránt, pirulni fog, midőn a törvényhozás azon lapjait fogja olvasni, a melyek a véderő-törvények kérdését tárgyazzák. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A múltért, már a parlamentáris elvnél fogva is, a felelőséget teljes mértékben az akkor és azóta folyton uralmon lévő pártra hárítom, bizonyos felelőséget a volt nemzeti párt működésére is, de bizonyos felelőséget magára a függetlenségi pártra is. A politikai életnek igen hátrányos irányban történt fejlődése, azon valóban szomorú korszak, a melyet az 1875-ben létre jött fúzió a nemzetre hárított, kedvezett azoknak a törekvéseknek, hogy mig egyrészt a korona túlsúlya folyton emelkedett, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mig egyrészt a hij>erlojalitás a nemzeti jogok érvényesülését hátra szorította, addig igen természetesen ennek nyomában a militarizmus, a katonai diktatúra is elérkezettnek látta az időt arra, hogy azt a régi hagyományos rendszert folytassa, erősbitse, a mely mindig sajátja volt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1875-diki fúzióról röviden csak annyit jegyzek meg, hogy én azt azon korszaknak ismerem, a hol mindent tisztán a hatalmi kérdés irányított. A nemzeti ellenállást a hadsereg kérdésében is oly korszaknak ismerem, a melyről Tacitus azt mondta, hogy alkalmas a köztársaság intézményének meggyengítésére, mert nemcsak a nyílt és egyenes támadás veszélyezteti az alkotmányt, de veszélyezteti a nemzeti közvéleménynek elbágyasztása, meggyengítése is, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ez sokszor, és különösen a megpróbáltatások idejében, sokkal rosszabb, mint a nyilt megtámadás és a nyílt erőszak, mert a nemzet ellenállási erejét teszi tönkre. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A midőn a t. nemzeti párt négy éve a kormánypártba beolvadt, én, a ki mindig nagy rokonszenvvel és őszinte tisztelettel kisértem a nemzeti párt működését már abban az időben, midőn vele — bár ezen padokról — de némileg fegyverbarátságban működtünk, akkor, midőn épen a túloldal ellen kellett Deák Ferencz müvét megvédelmezni: én, mondom, t. ház, etikailag nagyon értékesnek tartottam ezt, és örültem rajta, mert azt hittem, hogy oly nagy szellemi tőkének, oly nagy akaraterőnek, oly nagy, tiszta hazafiságnak belevitele a kormányzat közvetlen közelébe, főleg midőn annak quasi részesévé lesz, oly nemzeti eredményeket és aspirácziókat fog kielégíteni, melyek, ha nem is fedik teljesen a mi kívánságainkat, mindenesetre az ország javára érvényesülnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is vonom kétségbe, t. ház, hogy 21*