Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-196

196. országos ülés 1903 február 3-án, kedden, 161 rozni, ez a szemrehányás egyáltalában nem illet minket, és nem czáfolja meg azt, hogy ezekkel egyetemben a hadügyi terhek is a legnagyobb mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a nép közteherviselési képessége úgyszólván a végponton ran. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Ezek után rá akarok férni a Hieronymi képviselő ur beszédében felhozott két momentumra. Az egyik a nyelvkérdés, a másik a magyar tisztihiány kérdése a közös hadseregben. Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy a magyar nyelv kérdése a hadseregben tulajdonképen nem egyéb, mint a fegyelem kérdése, fegyelmi eszköz. A t. honvédelmi miniszter ur, midőn ezen kérdés taglaltatik, rendesen azzal az ellenvetéssel szokott előállani, hogy az 1867-iki törvény a nyelvkérdést a legfőbb hadúrnak hatáskörébe sorozza s azt mint felségjogot ő Felsége gyakorolja. Az 1889-iki véderővita bőséges és tanulságos anyagot szolgáltat erre, s azt hiszem, ma nem lehet közjogász, ki tárgyilagosan el ne ismerje annak a tételnek igazságát, hogy a magyar közjog olyan felségjogot, melynek keretébe tartoznék a magyar nyelv, nem ismer; ez a magyar közjogból nem ered. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Vannak felségjogok, de olyanok nincsenek, melyekre a nemzet befolyását, megváltoztatási jogát és azok feletti őrködését magának örökre ne biztosította volna. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Azon jogok között, melyeket a Felség gyakorol, vannak olyan felségjogok, melyeket a Felség korlátlan mértékben gyakorolhat és olyanok is, melyeket csak korlátolt mértékben gyakorolhat; de mindkét esetben azok erejét csakis a nemzeti törvényekből vehette és ezekre a törvényhozás iugerencziája mindig fel lett tartva. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Hogy mennyire fedik egymást ezek a nyilatkozatok, erre nézve bátor vagyok röviden hMatkozni oly aranyigazságokra, a melyeket épen mélyen t. elnökünk vitatott azon emlékezetes 1889-iki véderó'vitában, mely az ő nagyságához csak hozzájárulhatott. (Halljuk! Halljuk! a szelsöbaloldalon.) 0 azt mondta: »A nyelvkérdés túl Ausztriában lehet pártszempontok alá sorolandó, de nálunk a magyar nyelv nem csupán faji jelentőséggel bir, a magyar nyelv államunk nyelve, nemzeti egyéniségünknek, önálló nemzeti államunk kifejezője és jelképe«. (Élénk helyeslés a szelsöbaloldalon.) »A magyar nyelv feletti őrködést kMenni a törvényhozás kezéből, annyit jelent, mint feladni az őrködést állami integritásunk felett.« (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) »A magyar állam integritása szempontjából a nyelv-kérdés összeköttetését a magyar állami jogosítványok teljességével csekélyebb súlyúnak tartani, mint annak összefüggését a hadsereg szervezetével, egyenesen nemzeti megalázkodás.« (Elénk helyeslés a szelsöbaloldalon.) Midőn a t. képviselő ur a magyar nyelv kérdését fegyelmi kérdésnek mondja, s a honKÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. XI. KÖTET. védelmi miniszter ur azt mint felségjogot statuálja, ez egyáltalában nem fedi ezeket az aranyigazságokat, melyeket mélyen t, elnökünk akkor interpretált. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Hogy e részben minő véleményben van a miniszterelnök ur, van-e ezen konczepczióra külön formulája, azt én nem tudom. (Felkiáltások a szelsöbaloldalon.' Majd megtudjuk!) Az a kijelentés, hogy a magyar nyelv kérdése a hadseregben nem lehet más, mint fegyelmi eszköz, az, megvallom őszintén, mélyen elszomorító és ellentétben áll a taxatMus magyar törvényekkel. Az 1807-iki első törvényczikk az ujonczok kiképzésénél már megrendelte a magyar nyelv alkalmazását. A Ludovika-akadémia alapításában erre határozott utalás történt. Az 1840. évi VI. törvényczikk kívánja, hogy magyarul tudjanak a véghelyeken és magyarul levelezzenek a katonai és egyéb polgári hatóságok, sőt Deák Ferencz maga, mint követ, követi jelentéseiben mindig hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvnek használata a magyar csapatoknál behozandó, és ezzel lerakta alapját annak is, hogy a magyar nyelv önálló állami és nemzeti integritásunk kelléke, a mely felett a törvényhozásnak kell őrködnie. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Hogy ezek után mikép lehet a nyelvkérdést egyszerűen a fegyelem kérdésének minősíteni, mikép lehet ezt olyan felségjognak minősíteni, a mely akár a hadsereg egysége, akár egyéb szempontokból ki lehetne véve a törvényhozás hatásköre alól, azt a magam részéről egyáltalában megérteni nem tudom. Rátérek a t. képviselő ur azon ellenvetésére, hogy az önálló magyar hadsereg behozatala első sorban is tárgyi akadályokba ütközik, mert hiszen nincs meg az elegendő tisztikar; és kiszámította, hogy mennyi a hiány, viszonyítva azon csapatokhoz, a melyek a magyar korona országaiból soroztainak; t. ház, megengedem, hogy ezen kérdés ugy áll; kérdem azonban, — épen a t. honvédelmi miniszter ur akkori közbeszólása folytán, hogy »ennek nem a kormány az oka« — hogy akkor hát tulajdonképen ki az oka annak, hogy a magyar tisztek a hadseregben ilyen elégtelen számban jelentkeznek ? Én azt hiszem, hogy az az alaptétel, hogy a ki a czélt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell, eléggé megvilágítja azt az álláspontomat, hogy ha a valamikori kormányoknak, vagy magának a hadsereg intézőségének az lett volna czélja, hogy a hadseregben a magyar tiszteknek száma gyarapodjék, intézkedéseket kellett volna tennie, hogy ez megtörténhessék, és régen el kellett volna fogadni, a mi ma sincs elfogadva, hogy a közös hadsereg kötelékébe a magyar katonai akadémia és a magasabb magyar katonai képzés és nevelés behozassák. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) És én azt hiszem, hogy bármikor jött volna és bármelyik kormány a törvényhozás elé azzal a kérelem21