Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

142 195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. a másik a hMatalos, a melyet beiktattak a költségvetésbe, a harmadik pedig a valóságos. Nem voltam képes ott igazaimat érvényesíteni, és nagyon jól emlékszem, hogy mikor utána többeknek t. szomszédaim közül előadtam a dolgot: lehet, talán tréfából, azt mondták nekem: ugy kell neked, miért mégy be a delegáczióba, miért támogatod azt a hátrányos intézményt? Nekem pedig — bocsánatot kérek — ellenkezőleg az a nézetem, hogy az a hiba, hogy az én t. barátaim nem mennek be. (Igaz! Ugy van! néppárton.) Jól van, nem fogadják el a közös hadsereget, sem a kiegyezést, nincs is rajta mit szeretni; (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöbaloldálon.) hanem hát tiltakozással beléphetnének. Hiszen hogyha ezt a hadsereget ketté akarják választani, akkor okvetlenül szükséges, hogy annak az intézményeit, költségvetését lehetőleg jobban ismerjék, azt pedig ott mégis jobban lehet megismerni, mint itt. így ezen igen magasztos álláspont mellett az történik, hogy tulajdonképen a hadügyi kormányzat malmára hajtják a vizet; az garázdálkodik tetszése szerint és az ország ütheti bottal a nyomát és fizetheti a rengeteg költséget. Egészen más volna az, ha 10—12 ember bemenne. (Ellenmondások a szélsöbaloldálon: Ez a mi dolgunk!) Gr. Zichy Aladár: Ez nem a maguk dolga, ez az ország érdeke. Barta Ödön: Majd felelünk rá érdemleges formában, de nem közbeszólások alakjában. (Zaj a szélsöbaloldálon.) Beőthy Ákos: Áttérek már most arra, a mit előadásom érdemleges részének lehet venni; (Halljuk! Halljuk!) t. i. hogy a monarchiának nemzetközi és katonai helyzete ezt nem igényli. Ezek a katonai és nemzetközi cxigencziák azok, a melyek a nagyhatalmi állásnak tetszetős formulája alá rejtőznek. Ezzel a formulával, mint a miniszterelnök ur formuláMal, ugy vagyok, hogy eszembe jutatja Goethének azt a hires mondását: »Wo Begriffe fehlen, stellt sich ein Wort zur rechten Zeit ein.« Tény, hogy ezt a nagyhatalmi állást soha, de soha senki néni definiálta. Nem mondta meg, hogy mi annak a tartalma, mik a feltételei, melyek a követelményei, mennyi békelétszám kell rá, mennyi hadi létszám kell rá, hogy micsoda előny származik belőle, ha megvan, és micsoda hátrány származik, ha nincs meg. Legalább is háromféle verziója lehet a dolognak. Lehet az a verziója, hogy a monarchia az európai konczertben imponáló állást foglaljon el. Lehet az a verzió, hogy fejlesztés, hódítás politikáját kövessük, és végül lehet az a verzió: hogy az a defenzíva, a védelem politikája. Nem akarok hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni, csak röviden mindegyikre teszek egy megjegyzést, (Halljuk I Halljuk!) A mi azt az imponáló állást illeti, arra nézve Deák Ferencz már megmondta, hogy az a nagyhatalmi állás nem tisztán a seregek nagyságától függ. ÉszakAmerika — nemhogy nagyhatalom, világhatalom, pedig serege jóformán nincs. De azonkívül mindenesetre szükség van politikailag rendezett viszonyokra, virágzó közgazdaságra, (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) pénzügyekre. Hiszen egy hires osztrák tábornok, Montecuccoli mondta azt, hogy a hadviseléshez pénz, pénz, és ismét pénz kívántatik. Ilyen módon pedig elfecséreljük a pénzt jóelőre. A mi a hódítást illeti, arról talán nem szükséges beszélni, mert hiszen ez hMatalosan leczáfoltatott. Marad tehát a defenzívának politikája. És itt valójában nem nehéz kimutatni, hogy ezen létszámemelésekre szükség nincs. Igen jellemző dolog, hogy Deák Ferencz, mikor arról volt szó, hogy az országgyűlés mondja ki, hogy biztosítja a nagyhatalmi állást, ez ellen tiltakozott. O azt mondta: ha a nagyhatalmi állás alatt a pragmatika szankezióban elvállalt kötelezettséget értik, nincs ellene kifogásom, de akkor maradjunk a pragmatika szankezió kifejezés mellett ; ha pedig valami mást, akkor ez egy indok arra, hogy ellene tiltakozzam. Deák Ferencznek nagy igaza volt abban, mert azok a példák, melyek ő előtte állottak, nagy óvatosságra intettek. A múlt században a monarchia a nagyhatalmi állásnak két típusát tüntette fel. Az egyik az volt, a mely Metternich nevéhez fűződik. Ez maga után vonta a 48-iki eseményeket. Jött a másik, a mely Schwarzenberg Félix átkozott nevéhez fűződik, a kit Széchenyi István vámpírnak és szörnyetegnek nevezett el. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Ezután jött Solferino és Königgrätz. Az a nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóháznak családi politikája, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) mely a monarchia államait, tartományait, népeit, nemzeteit ugy tekinti, mint a családi hitbizománynak állagát — Deák Ferencz azt mondta majorságát, — melyet növelni kell. Ez a politika vezette az uralkodóházat Belgiumba, Nápolyba, Szicziliába, a melyet még területileg sem lehetett a monarchiával összeköttetésbe hozni, ez vezette Olaszországba, Németországba, a minek következtében minden európai kérdésben benne voltunk, minden európai háborúban benne voltunk, a melyeket Magyarország vérével és vagyonával vívtak nagyrészt, míg a haszon az örökös tartományoké és Bécsé volt. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Ez az olasz- és németországi poziczió hozta a monarchiát konfliktusba a német és olasz egységi törekvésekkel, mely arra az emiitett katasztrófára vezetett. Hozzáteszem, ez igazán áldás volt a monarchiára; szerencse volt, hogy minket Németországból és Olaszországból kidobtak, mert ott nem volt mit keresnünk. A monarchiának hagyományos szerencséje ez alkalommal ismét megnyilatkozott, a mi kihat a létszám kérdésére. Azonban, fájdalom, a monarchiának vezetősége ezt fel nem használta. Mikor az 1866-ki háború lezajlott, méltán le-