Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. 137 Van szerencsém az ügyre vonatkozó irato- ' kat beterjeszteni. Elnök: B. Harkányi János a végleg igazolt képviselők közé soroltatik. Következik az indítvány- és interpelláczióskönyv felolvasása. Dedovics György jegyző: Tisztelettel jelentem a háznak, hogy az inditványkönyvben ujabb bejegyzés nincsen. Az interpellácziós-könyvbe be van jegyezve Benedek Jánosnak a múlt ülésről elmaradt interpellácziója: A m. kir. tudományegyetem orvostani intézeténél előfordult eset tárgyában, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Január 31-éről, Nessi Pál interpellácziója: Az állami alkalmazottak fizetésének rendezése tárgyában, a pénzügyminiszterhez. Elnök: Az interpellácziók az ülés végén fognak megtétetni. Következik a napirend: Az 1889 : VI. t.-czikk 14. §-ának módosításáról, illetve a közös hadsereg és honvédség ujonczlétszámának megállapításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának (írom. 199, 268) folytatása. Endrey Gyula jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. képviselőház ! Köztudomású dolog, hogy mi, kik ezeken a jiadokon ülünk, (Halljuk! Halljuk!) az önálló nemzeti hadsereg hMei vagyunk, hMei meggyőződésből, hMei egy hosszú múltnak tapasztalataira ós a bizonytalan jövő esélyeire való tekintettel, melyekből más következtetést levonni nem tudunk, mint azt, hogy önállóságunk, állami létjogunk, alkotmányunk, szabadságunk legelső és legfőbb biztositéka az önálló nemzeti hadsereg. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Olyan ez egy nemzet életében, mint a fának éltető gyökere, mely saját talajából szívja a tápláló nedvességet ; beültethetik, belekényszerithetik azt díszesebbnél díszesebb edénybe, ápolhatják, öntözhetik vegyileg mesterségesen előállított tápanyagokkal, talán lombokat hajt, talán gyümölcsöket is nevel egy ideig, de a mesterkélt földben és mesterkélt táplálkozás mellett csakhamar elhervad és utána elhervad a fa is és elveszti életerő-képességét. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ne erőltessenek egy nemzetre olyant, a mi az ő jellemével, a mi az ő természetével homlokegyenest ellenkezik. (Ugy vau! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ne irtsátok ki belőle a nemzeti önérzetet, mely a katonának első sorban szükséges. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igenis nemcsak nemzeti, de hadászati szempont is igazolja ezt. Érezték és tudták ezt a 67-iki kiegyezés törvényhozói is, midőn a IX. t.-cz. 10-ik §-ában azt mondják: »az állítandó ujonczok egyedül magyar hadseregbe soroztassanak.« Nemcsak a nemzeti jelleg fentartására, de az ujonczok nemzeti önérzetére is néztek kétségkívül e törvényhozók és méltán. Hiszen vaknak kellene, úgyszólván, lennie annak, a ki ma már nem veszi észre, KÉPYH. NAPLÓ. 1901 1906. XI. KÖTET. ' hogy az a hagyományos, czojübs rendszer a néjaek öntudatra ébredésével és előrehaladó művelődésével szemben egészen elvesztette létjogát. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Egész Európa tudja már ma, hogy nem csupán a chlumi köd, nem is egészen a vezénylők fogyatékossága, hanem a katonai önérzet hiánya és a lelkesedés hiánya verte meg az osztrák, mondjuk, birodalmi hadsereget. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mert hiszen, ha nem lelkesül is a katona, különösen a magyar katonáról szólok, a birodalmi egységért, a nagyhatalmi állásért; de megvan benne az a faji büszkeség, ha az önérzetet ki nem irtják belőle, mely őt vitézségre, hősi tettekre ösztönzi azzal a gondolattal: legalább mutassuk meg, hogy magyarok vagyunk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hátha még az az öntudat, az az önérzet lelkesíti őket, hogy ők egy különálló magyar hadseregnek tagjai, a kik a hazáért, királyért és bármi néven nevezendő közczélért magyar lobogóval, magyar jelszóval indulnak a csatába: megkétszereződik, sőt megszázszorozódik bennük az erő, a harezi tűz és a kötelességérzet. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Készek inkább éltüket feláldozni, mint meggyalázni azt a zászlót, mely nemzetüknek színét jelképezi, meggyalázni azt a hadtestet, mely nemzetüknek nevét viseli. (Ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hogy milyen erő rejlik ebben a tudatban, ebben az önérzetben, azt bizonyítják a múlt időknek, a hazánk földjén oly sokszor lezajlott harczoknak eseményei és azoknak fényes példái; de bizonyítják közelebbről a 48/49-ki események, azok a titáni harczok, a midőn egy-egy tanulatlan, hiányosan fegyverzett magyar hadsereg azokat a hosszú időn át képzett, tökéletesen felfegyverzett, dróton rángatott osztrák ármádiákat nem egyszer verte tönkre. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Szóljak-e a szolnoki, az isaszegi csatákról, Budavár, Nagyszeben bevételéről és a piski hídról ? Nem akarom egyiket se a másik felett kiemelni, mert érzem a költővel: nem tudom, hogy melyik volt szebb, melyik dicsőbb, melyik nagyobb. (Éljenzés a szélsobaloldalon.) De élnek azok a nemzet köztudatában. És a mi a nemzetre nézve oly felemelő erkölcsi erő, nem volna-e az erkölcsi erő a trónra, melyen alkotmányos király ül, és nem volna-e megsokszorosodott mértékben erkölcsi erő azon nemzetekre nézve, melyek velünk szövetségben vannak ? (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Sajnos, hogy ezt nem látják be ma sem Bécsben és nem látják be sokan ideát sem, közelebbről épen a t. honvédelmi miniszter ur. Nessi Pál: Nem tanulnak soha! Illyés Bálint: Hát ezekre, sajnos, ráillik az a naM példaszó vagy szálló ige: ime a háztetőn egy gólyafészek, ^minden ember látja, csak egy vak nem látja. Én nem hiszek azonban ebben 18