Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-172

172. országos ülés 1902 deczember 16-án, kedden. 75 én, miután sikerült a jelenlegi katholikus sematizmust ezen összehasonlításokra megszereznem, körülbelül 60 esztendő összehasonlítására alapítom azt az álláspontomat, a mely szerint a magyarság tőlünk, közvéleményünktől, sajtónktól, irodalmunktól teljesen elfelejtve borzasztóan pusztult ottan. Eltűntek a Besszarábiábanélő magyarok és csupán a Pruth vize mellett a Szeredig maradt 1844-ben a magyaroknak még egy kis foszlánya; a többi Jassyból jött le és Román és Báko városokat lakta. Megjegyzem, hogy az ujabbi székely kMándorlások Gralacz és Braila irányában menvén, az a tény, hogy ott most sok magyar van, csak ujabb vérömlésnek eredménye, melyben a csángókat világosan meg is lehet különböztetni a régi kMándorlottaktól. Igazán érdekes, hogy az a Jerney János, a mikor ott járt, bár nem magyar nemzeti politikát keresett, hanem szógyökereket, lehetetlen folyó-átkelóseket, azt, hogy Árpád hol kelt át a Dunán, azonfelül régi köveket : mégis, mintha azok a régi kövek is megmozdultak volna a temetőben a lába alatt. Például Kotnárról azt mondja, hogy 30 házban laknak katholikusok, a kiket ungaruknak hívnak, de már magyarul nem tudnak. Nem talál tehát magyarokat, hanem a helyett talált az egyik temetőben három fakeresztet, s az egyiken azt a feliratot: Róka Panna Mária 1816. Ez volt mindössze az, a mi a Pruth melletti magyarságból megmaradt. Mikor ezek az utazók kinn voltak, hanem untatom ezekkel a t. házat, (Halljuk! Halljuk !) akkor a magyar papok számát körülhelül hétre tették, és panaszkodtak, hogy mMel a papok így megfogytak, mozduljon meg a magyar püspöki kar, és szerezzen oda ujabb papokat. S mi történt, mi lett ennek az eredménye? 1868-ban Imets Kovács Jákó, jelenleg gyulafehérvári kanonok vezetése alatt öten mentek ki, s ezek megint azt találták, kogy a magyarság újból megfogyott, hogy az visszavonult kizárólag a határra, még pedig azért, mert magyar pap akkor már csak három volt. Utánuk mentem :

ki én, s végigjárva az összes községeket, láttam a magyar falvakat, a melyek legnagyobb részében egy szót sem tudnak már magyarul és csak a szépnövésü népen és a házak építésének módján lehet felismerni, hogy valaha magyarok voltak. Láttam azt a néhány magyar falut Moldovában, a hol elhagyatva, elfeledve tartja még magát a magyarság, azonban mindenféle egyházi szükségleteik kielégítése nélkül; akkor még két magyar pap volt, de ma már csak egy van, és ha ez az egy meg fog halni, akkor, miután épen 1896-ban, a millennium évében az történt, hogy a romániai minoritákat elválasztották a magyarországi minoritáktól : ezután véreink a csángókból románokká nevelt papokat fogják kapni; ennélfogva itt az elnemzetietlenedés tökéletesen be lesz fejezve. Én nem azért hoztam fel ezen dolgokat, mintha azt hinném, hogy ezeken segíteni lehetne. Ez a dolog a múlté. Csak jelezni akarom, hogy micsoda európai humoreszk az, hogy minket, a kiket véreinktől ennyire megfosztanak, gyanúsítanak azzal épen azok a románok, a kik ezt a fejlődést véghez vitték, hogy mi az itt lakó románokat elnyomjuk, akkor, a midőn mi az összes nemzetiségi egyházaknak sokkal nagyobb szabadságot adtunk, mint némely magyar egyháznak, vagy mint a mennyit adnak bárhol másutt a világon. (Helyeslés jobbfelöl e's a szélsÖbaioklalon.) Ezeket azért is hoztam fel. mert kettős következtetést vonok le belőlük. Az egyik az, hogy, a mint ismételtem, nekünk ezen kérdéseket Romániával tisztáznunk kel], (Helyeslés a szélsobaloläalon.) azért, mert — ne méltóztassék rossz néven venni, ha a nemzetközi politikát érintem — ha az ember, bár csak mint egyszerű turista utazik is Romániában, rögtön látja mindenütt feltűnni, a közeli határon NagyOroszországnak kolostorait, és látja, hogy ha van a világon két faj, a mely sem nem szláv. sem nem germán lévén, ide van dobva Európának ezen nagy ütköző vonalára, hogy egymást megértse; a melyeknek érdeke az, hogy kezet fogva, azon ellentéteket, a melyek köztük fenforognak, igen könnyen kiküszöböljék, és hogy igy egymást megismerhessék: akkor szerintem ez a két faj, a magyar és a román. (TJgy van! a szélsobaloläalon.) És én a magam részéről, hisz tőlem sokat nem várhat a ház, mindig azon szeretnék működni, hogy ezen ellentétek elsimittatván, ezt a várva-várt barátságot már egyszer létrehozzuk. (Helyeslés a szélsobaloläalon.) Második következtetésem, a melyet ebből levonok, az, hogy

r most már, miután, ismétlem, azon magyarok dolgaiba, a kik már román állampolgárokká lettek, ép oly kevéssé szabad beavatkoznunk, a mint mi is megkövetelhetjük Romániától, hogy tartsa be a határvonalat, és hogy csak azon ittlakó románoknak dolgába avatkozzék, a kik román alattvalók, és a kik igen kevés számmal vannak, de nem azokéba, a kik magyar állampolgárok: miután, ismétlem, ezen nemzetközi határvonalat saját érdekünk szempontjából én még Románia szempontjából sem akarnám megsérteni, csak levonom azon következtetést, mely igy hangzik: A moldvai magyar katholikusok elfogyásának oka — méltóztatnak látni, mennyire ultramontán vagyok .. „ (Derültség.) Förster Ottó: Még lehetsz! (Derültség.) Hegedüs Loránt:... nem a római szentszék. Bizonyítékul ennyit: Egy váratlan dolog történt tavaly: az t, L, hogy a bukaresti egyetem egyik tanára: Jorga, a ki Budapesten is járt, kiadta a romániai katoliczizmus történetét. Mellékesen megjegyzem, hogy könyvének czimtábláján, a mely könyv a román kultuszminisztérium hMatalos kiadmánya, az van mondva, hogy tartalmazza Besztercze város naplóját is, zárjel között 10*