Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-188

384 188. országos ülés 1902 január 21-én, szerdán. szagos szegényalapba szolgáltatandó be, t. i. ő volt az első, a ki ezt a szegényalapot felállította. (Felkiáltások balfelöl: Hol van az ?) Hogy hol van, arra is rátérek. De később, 1789-ben, márczius 14-én kiadott rendeletében ezt is korlátozta és kimondotta, hogy a szegényharcnad minden esetben, akár felülhaladja az 500 forintot, akár pedig nem. beszolgáltatandó az országos szegény alapba. Ez a két rendelet óriási visszahatást keltett az egész országban, mint II. Józsefnek minden ujitása és ennek következtében II. Lipót király 1790-ben, április 20-án kiadott legfelsőbb elhatározásában ezt a rendeletet érvényen kMül helyezte. Akkor a hely tartó-tanács 1790-iki április 20-án 1375/13.032. szám alatt ekkép közölte az illetékes hatóságokkal ezen rendeletnek érvényen kMül való helyezését: »Minthogy az alsóbb klérus után való örökösödés nyilván azon közigazgatási ügyek közé tartozik, a melyeket a fentebb emiitett kegyelmes királyi leirat a régi állapotba rendelt visszahelyezni, önként következik, hogy az 1760-ik év kezdetétől ez irányban kibocsátott rendeletek a jövőben hatálylyal nem birnak.« Hát, t. ház, II. Lipót király, a miként világosan kitűnik az általam idézett rendeletből, II. József császárnak ezt a rendelkezését is érvényen kMül helyezte, Es itt van az a határ, a melynél voltaképen a zavar kezdődik, mert annak daczára, hogy II. Lipót király ezt a rendeletet érvényen kMül helyezte, elismerem, az ügyet tanulmányozva, még mindig előfordul a királyi rendeletekben az országos szegény-alap, csakhogy nem ugy fordul elő, miként azt manap a királyi közalapítványi igazgatóság állítja s miként az egyházi hatóságokat perli, hanem igen sok részleges és lényeges módosítással, a miként szerencsém lesz mindjárt ki is mutatni. I. Ferencz király az ő hosszú uralkodása alatt e tekintetben több és lényeges rendeletet bocsátott ki. Ezek a rendeletek a szegény-harmadnak hová való fordítására vonatkoznak. Mert még mindig sok oly részlet volt, a mely rendeletileg nem volt megállapítva. így az 1819. évi augusztus 27-én azt a kérdést döntötte el, mi történik oly- plébános vagy oly lelkész szegény-harmadával, a ki, miután több helyen volt alkalmazva, meghal; kié legyen az a szegény-harmad ? Es ugy döntött, hogy arra az egyházra essék, a hol az elhalt legutoljára volt alkalmazva. Itt azután van a záradék, hogy »hacsak a szegény-harmad nem tesz ki 500 frtot, a mely esetben a helytartó-tanács utján legfelsőbb helyre jelentés teendő«. Mi következik ebből, t. ház? iSIem az következik, hogy a szegényharmad már eo ipso megilleti az országos szegényalapot, hanem az, hogy az illető egyházi hatóság köteles ezt a dolgot letárgyalni a kormánynyal, és ha a pénzösszeg nagyobb, akkor a kormány köteles jelentést tenni erről ő Felségének és ő Felségének döntése értelmében köteles azután a kormány eljárni. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Az azonban nem következik belőle, a mit folytonosan vitatnak és a mi miatt a közalapítványi ügyigazgató folyton perel, hogy ugyanis minden tárgyalás nélkül egyszerűen és azonnal ez a szegényharmad az országos szegényalapba beszolgáltassák. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon !) És mi volt ennek az intézkedésnek a czélja? Az, hogy minél több alapítványt tudjanak létesíteni a szegények számára, az, hogy ez a pénz el ne kallódjék és nemcsak az országos szegényalap részére jusson belőle, hanem megfontolás tárgyává tétetett, hogy más ily jótékonyczélu és alapítványi jellegű intézet is nem részesülhetne-e a hagyatékok áldásában? Ily eljárás mellett sok alapítvány keletkezett, a mely most is fennáll, pl. a váczi siketnémák országos intézetében most is fennálló alapítványok, ép ugy a vakok budapesti intézetében. A kormány az illető püspökkel folytatott tárgyalás után elhatározta, hogy »ide teszünk ennyit, ide annyit, a helyi szegényeknek pedig adunk ennyit.« T. képviselőház! Konkrét esetekre és példákra ebben a tekintetben nem akarok hMatkozni. A t. miniszter uraknak ép ugy rendelkezésükre áll az országos levéltár, mint a hogy nekem rendelkezésemre állottak az illető egyházi levéltárak. Méltóztassék ezt kutattatni. Minden ilyen egyes esetben a püspöki hatóság jelentést tett a kormánynak, a püspöki hatóság elkészítette a felosztási tervezetet, a helytartótanács, ujabb időben pedig — erre is ráfogok térni — a kultuszminisztérium, vagy ha nagyobb volt az összeg, ő Felsége a felosztási tervezetet jóváhagyta, és a szerint osztatott el a szegényharmad. Az 1836. január 14-dikén 113. szám alatt kelt helytartó-tanácsi rendelet a szegényharmadot illetőleg ekként rendelkezik: »Ha a szegények harmada az 500 frtot meghaladja, az egész hagyatéki eljárás a helytartó-tanács elé terjesztendő, és mig a jóváhagyás megérkezik, az egész hagyatéki tömeg a hagyaték kezelőjénél meghagyandó.* Mi czélból történt ez, t. ház ? Azért, mert az egyházi hatóság, a mely jobban ismerte annak a papnak a viszonyait, jobban ismerte ama község viszonyait, a hol az illető pap meghalt, jobban ismerte az ottani szegényeket és azok számát, az egyházi hatóság jobban is tudta elkészíteni a felosztási tervezetet és midőn az elkészült és azt a kormány jóváhagyta, a szerint lett azután a hagyaték elosztva; sőt oly esetek is vannak, — méltóztassanak utánanézni a levéltárakban, akárhány ilyen esetet méltóztatnak ott találni, — hogy az illető rokonok folyamodtak a kormányhoz, hogy a szegényharmadból, initit szegényeknek nekik is adjanak, a mihez teljes joguk volt és ma is van. A kormány az ily folyamodványokat mindig elküldötte az illető püspökhöz és őt fölszólította, hogy mikor a felosztási tervezetet ké-