Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-170
52 170. országos ülés 1902 deczember 13-án, szombaton. állt meg, (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Kossuth Lajos, a ki Debreczenben kimondatta a detronizálást. . ._ Barta Ödön: Jól tette, igaza volt! Lengyel Zoltán: Most is meg kellene tenni! Széll Kálmán miniszterelnök: Én tényt konstatáltam, nem egyebet. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A nemzetgyűlés mondta ki! Nem Kossuth. 1 ) Ezt pedig szabad konstatálni. Kétségtelen, hogy alkotmányunknak alapjával és a mi trónöröklési rendünkkel, a mely a mi állami rendünknek kiegészítő és elválaszthatlan alkateleme, tényleg ellentétbe helyezkedett. (ügy van! jobbfelöl. Élénk felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem áll!) Széll Kálmán miniszterelnök: Tényleg ellentétbe helyezkedett. Én neki igazságot szolgáltattam akkor, mikor azt mondtam, hogy ő, a ki az inkompatibilitási tant hirdette, nagy múltjánál és egyéniségénél fogva talán egyebet nem is tehetett. De azt tartom, hogy a politikában, bár én az érzelmeket és azon elemeket, a melyek az érzelmekkel is számolnak, sohasem zárom ki, nem lehet és nem helyes az érzelmek terére vinni a kérdések megoldását és az érzelmeknek túlnagy részt engedni azokban, a politikát tisztán csak az érzelmi körökre alapítani pedig nem helyes, sőt sokszor aggályos és veszélyes lehet. T. képviselőház! Én azt tartom., hogy most törvényhozási aktussal Kossuth Lajos érdemeinek beczikkelyezése azokba az érzelmekbe ellentéteket és ütközési pontokat vinne bele, a melyeket távol tartani kívánok az országnak és az ország nyugalmának érdekében és azon kincs érdekében, a melyet a törvényhozás összes faktorainak összhangjában birunk és a melyet mindenképen ápolnunk és megerősítenünk kell, hogy ennek a nemzetnek minden faktora, a nemzet élén kicsúcsosodó koronától kezdve lefelé a faktorok mindenikéig ebben találkozzék és ez összhangot ne zavarja soha semmi, sem emlékben, sem érzelemben. Barta Ödön: Elég szégyen! Széll Kálmán miniszterelnök: Azt hiszem, a törvényhozás egészét tekintve, nem lehet félreértések nélkül törvényhozási faktumokká tenni most még bizonyos dolgokat, a mely dolgok ezeket az érzelmi szférákat illetőleg a közvéleményben és közfelfogásban félreértéseket és ellentéteket lennének esetleg képesek előidézni. Az engesztelékenységnek, a teljesnek és véglegesnek, higyjék meg, ott is teljesen megvan az akarata és az óhajtása, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Látszik !j mint megvan bennünk is minden irányban. És én azt mondom és arra kérek mindenkit, hassunk közre mindannyian, mindenki a maga körében, én is a magaméban, önök is a magukéban — elismerem, nekem is kötelességem, és talán magasabb rendű kötelességem, mint sok másé, — hogy ez az engesztelékenység minden kérdésben, minden izében a mi nagy kérdéseinknek, a múlt kérdéseiben is és a mi emlékeinkben is tökéletesen keresztülszürje a mi állami életünket és annak minden vonatkozását. (Tetszés jobbfelöl.) Ezt tartom én, erre igyekszem én. És épen azért, mert erre törekszem, boldognak fogom magamat érezni, ha egy szemernyit is járulhatok ahhoz, hogy a múlt fájós emlékei megszűnjenek, hogy ne fájjanak senkinek, se a nemzetnek, se a koronának, se senkinek, és épen azért: arra kérem a t. képviselőházat, hogy ezt is tartsuk egyfelől szem előtt, necsak a hazafias felbuzdulást, a fájós érzést. Azért aggódom, nem másért, mikor arra kérem a t. képviselőházat, méltóztassék — ha némelyeknek rosszul esik is — egyszerűen kiadni a kérvényeket és nem utasítássá], hogy a törvényhozásnak előterjesztés tétessék. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsöbaloldalon.) Thaly Kálmán: T. ház! Méltóztassék pár perczuyi türelemmel megajándékozni engem, hogy a t, miniszterelnök urnak iménti személyemet is érintő felszólalására és módosításomra vonatkozólag röviden nyiiatkozhassam, (Ralijuk ! Halljuk!) Az igen t. miniszterelnök ur—nagy sajnálatomra — múltkori egyik beszédemben ezen kérvények ügyére vonatkozólag tett azon kijelentésemet, hogy ő ezt az ügyet elodázni óhajtja, mint szemrehányást fogja fel, a melyet nem érdemelt meg és a mely — sajnálatomra — rosszul esett neki. Hát. igen t. miniszterelnök ur, méltóztassék most már engem is ebben az ügyben pár perezre csak meghallgatni. Ezeknek a kérvényeknek, a. mint tudjuk, egyik sorozatát még a régi ülésszak kérvényi bizottsága tárgyalta le, másik sorozatát pedig az ujabb kérvényi bizottság és igy egy régi ügy gyei van dolgunk. Ha már most egy ember, mint én, életének java erejét, férfi kora munkásságának javát, közel három-négy évtizedet, egy eszmének szolgálatában tölt el és egy történelmi nagy alaknak életrajzát nyomozza és igyekszik felderíteni, természetes dolog, hogy az az ember csak érdeklődik az iránt . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Egész természetes ! Thaly Kálmán :... és szeretné megélni azt az időt, a mikor annak a nagy embernek a hamvai az édes haza földjével egyesülnek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon-) Én tehát jogosan türelmetlenkedtem májusban, a mikor arra kértem az igen t. miniszterelnök urat, hogy ne halasztássá tovább ennek az első sorjegyzéknek tárgyalását. Abban az ülésszakban azonban nem tárgyaltatott. Most ujolag bátorkodtam megkérni, persze még türelmetlenebbül, miután több, mint egy fél esztendő óta nem tárgyaltattak ezek a kérvények. Méltóztassék ennélfogva az én szempontomat tekinteni, a melyet most érintettem, hogy nekem bizony ez nagyon keserűen esett és ebben azt láttam, hogy ezt készakarva halogatja. Ha nem igy volt, bocsánat, azonban én
