Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-187

187. országos ülés 1903 január 20-án, kedden. 375 jezést nyerjen, hogy oda törekedjék a kor­mány az adóztatási rendszabályokban is, hogy az államban a gyártás minél tökéletesebb gyárt­mányok előállitására képesittessék, már pedig egyenes megbüntetése volna azoknak a gyárak­nak ezen differencziális adóztatás, a melyek tö­kéletesebb és finomabb czukrok előállításával foglalkoznak, azokkal szemben, melyek egy ke­vésbé tökéletes, kevésbé finomított czukrot hoznak forgalomba, Es ez arra vezetne végeredményben, hogy a gyárak megelégednének kevésbé finom ára előállításával, azt azután külföldre, talán Ausztriába elküldenék finomítás végett, és a finomitási nyereséget az osztrák gyárak zsebre­vágnák és visszaküldenek nekünk a finomított czukrot sokkal drágább áron, a mint ez, fájda­lom, ma is sok félgyártmányunkkal megtörténik. De nincsen indokolva ez a differencziális adóztatás más szempontból sem, mert hiszen az, hogy kü­lönbség van a két produktum között, kifejezést nyer a különböző árban. Az a produktum, a melyre kevesebb munka fordittatik, az olcsóbb, mint a melyre több munkát kell fordítani, de hogy ez a differenczia az adótételekben is ki­fejezést nyerjen, azt az előbb emiitett oknál fogva,indokoltnak nem tartom. Átmenve egy másik témára, azt tapasztal­tam, hogy ritka egyöntetűséggel nyilatkozott meg a t. háznak minden pártja azon javaslat mellett, hogy a czukoradó ezen alkalomból szál­líttassák le. A magyar parlamentben és mond­hatom, a bizottságokban is, általában tapasz­taltuk azt, hogy valahányszor valamely adó el­törlésére, vagy leszállitására irányuló indítvány tétetik, a legkülönbözőbb politikai meggyőző­déssel biró férfiak találkoznak ezen indítvány támogatásában és ha egyebekben a legnagyobb ellentét is van felfogásuk között, akkor, midőn valamely adó leszállításáról, vagy eltörléséről van szó, a mire nézve elég gyakran fordulnak elő indítványok, ritka egyöntetűséggel nyilatkozik meg a közvélemény. Ily körülmények közt a pénzügyminiszter igen nehéz helyzetben van ezen erős nyomással, ezen általános áramlat­tal szemben és ha valamely pénzügyminiszter engedve ezen erős nyomásnak, elfogadna min­den ilyen indítványt és egy szép reggelen arra ébredne fel, hogy elvesztette lába alól a talajt, hogy nem képes tovább fentartani az államháztartás egyensúlyát, megvolna neki mindenesetre az a vigasztalása, hogy a fele­lőséget nem egyedül viseli, hanem viselik mindazok, a kik őt ebbe a helyzetbe belesodor­ták. Azonban én ezt a vigasztalást magamra nézve nagyon soványnak tartom. Épen azért, sajnálatomra bár, de ki kell jelentenem, hogy bármily sok oldalról hangzott is fel az a kívá­nalom, hogy rögtön töröljük el, vagy szállítsuk le a czukoradót, nem fogadhatom el ezt, sőt ez alkalommal még odáig sem mehetek el, hogy a czukoradó fokozatos leszállítását helyezzem már most kilátásba. Ezen álláspontom megindokolásául igen egyszerűen hMatkozhatnám egy formai indokra, a melyre Hieronymi t. képviselő ur is rámuta­tott. Az ő figyelmét ugyanis nem kerülte el az a körülmény, hogyha mi a közös vámterület fennállása alatt valamely fogyasztási adót le­szállítani, vagy módosítani akarunk, ezt csak az ausztriai kormánynyal egyetértőleg tehetnők. Igen könnyen hMatkozhatnám arra, hogy ezen tör­vényjavaslat tárgyalása alkalmával igenis megbe­széltem az ausztriai kormánynyal ezt a kérdést ala­posan és arra a meggyőződásre jutottam, hogy az ausztriai kormány nem volna reábirható egy ily intézkedés elfogadására és így erre a formai okra hMatkozva egyszerűen álláspontot foglal­nék a tett javaslatokkal szemben. Azonban nem akarok a védekezésnek ennél az eszközénél meg­maradni, hanem megkísérlem objektív indokok­kal is támogatni álláspontomat. Megkísérlem megvizsgálni, hogy vájjon van-e egyáltalában számbavehető ok arra, hogy az államkincstár ez alkalommal körülbelül öt millió korona bevételről lemondjon. Mindenekelőtt konsta­tálnom kell azt, hogy morális kötelezettség vagy jogi obligo az adó leszállitására nincs. Mert ha méltóztatnak visszaemlékezni arra a tárgyalásra és arra az időre, midőn a prémium utolsó emelése és ezzel kapcsolatosan az adónak felemelése történt és ha méltóztatnak megnézni akár az akkori törvényjavaslatot, akár annak indokolását, abszolúte nem fognak találni tám­pontot arra, hogy a kormány kötelezettséget vállalt volna magára akkor, hogy a prémium megszüntetése, vagy módosítása esetében a föl­emelt adót egyszersmind leszállítja. Nem mon­dom, hogy konzekvens nem volna ez az eljárás, de, bocsánatot kérek, tisztán azért, hogy kon­zekvenseknek látszassunk, az államot veszélyes kísérletbe belevinni, nem tartom indokoltnak. (Mozgás a szélsőbaloldalion.) Justh Gyula: Miért veszélyes ? Lukács László pénzügyminiszter: Azért, mert nézetem szerint sem a gyárosok érdeke, sem a nagy fogyasztóközönség, sem a kincstár érdeke ezt a leszállítást nem követeli. A mi a gyárosokat illeti, lelkiismeretesen akarva utána járni a dolognak, felvetet­tem a gyárosok előtt a kérdést, hogy indo­koltnak vagy szükségesnek tartanák-e, hogy ez alkalommal a fogyasztási adó leszállittas­sék? És az egyhangú válasz az volt, hogy ők erre egyáltalán semmi súlyt nem helyez­nek, mert meg vannak róla győződve, hogy attól a csekély hatástól, a mely az adó 5 ko­ronájának egész, vagy részleges elengedése által az árkéjjződésre nézve be fog állani, semmiféle eredményt nem várhatnak. Már pedig azt hiszem, nem méltóztatnak kétségbe vonni, hogy a czu­korfogyasztás emelkedése az államkincstártól eltekintve, mégis csak első sorban a gyárosok­nak imminens érdeke és bizonyára méltóztat­nak konczedálni, hogy a gyárak, ha bármely

Next

/
Oldalképek
Tartalom