Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-186
360 186. országos ülés 1903 január 19-én, hétfőn. látszik formahibának, de tényleg , közjogi kérdés, elfogadom; de a második törvényjavaslatot, a mely helytelen alapokon áll, a mely a helyes közgazdasági rendszernek inaugurálása nélkül akar a dolgokon segíteni, nem fogadom el, ahhoz nem járulok hozzá. Én azt tartom, hogy azt az összeget, a mely a prémiális rendszer keresztülvitelére fordittatik, a pénzügyminiszternek haladék nélkül le kell ütni az adóból, arra még törvényhozási intézkedés sem szükséges; az következménye azon törvénynek, a mely erre a prémiumra az adót felemelte; ezt az összeget a t. pénzügyminiszter ur egyszerűen adminisztratív utón leüti és visszaadja a fogyasztóközönségnek. Ezt követeli az igazi ethikai törvény, az igazi moralitás, a mely kell, hogy a pénzügynél is respektáltassék és szem előtt tartassák. Ezeket kívántam előadni. (Élénk helyeslés a bal- és a szeísöbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. {Szünet után.) (Az elnöki széket Daniel Gábor foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Szólásra következik ? Gr. Teleki Sándor jegyző: Bujanovics Gyula! Bujanovics Gyula: T. képviselőház! Mielőtt beszédem tulajdonképeni tárgyára rátérnék, hódolni kMánok a magam részéről is azon parlamenti szokásnak, hogy az előttem szólt t. képviselőtársaim beszédével foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Szüllő Gréza t. képviselőtársam a brüsszeli konvencziót ugy tüntette fel a premissza gyanánt, hogy az nem is konvenezíó, ott nem is megegyezésről volt szó, hanem ott Anglia tulajdonképen a maga ultimátumával lépett elő, azzal a hatalommal, a melyet neki nem is világhatalmi pozicziója, mint inkább főfogyasztói minőségéből származó állása biztosit. T. képviselőtársamnak ezen premisszájával én teljesen egyetértek. (Helyeslés balfelöl.) Midőn azonban ilyen premisszát bocsátott előre, a konklúziót már kissé talán helytelenül vonta le. Mert kényszerhelyzetnek tekinti ugyan a konvencziót, azt azonban, hogy kedvezőbb eredményt elérni nem sikerült, mégis tisztán csak diplomácziánk ügyetlenségének tulajdonítja. Én nem azonosítom magamat mindenben a mi diplomácziánkkal, magamnak is vannak vele szemben kifogásaim és észrevételeim , . . Kubik Béla: Csak ki vele! Bujanovics Gyula: ... de ebben a kérdésben diplomácziánk teljesen ártatlan. Mert itt tényleg kényszerhelyzet előtt állott nemcsak a mi diplomácziánk, hanem Európa összes államainak a diplomácziája, és a mint nem sikerült nekünk nagyobb eredményeket elérni, ugy nem sikerült ez Európa összes államai diplomácziájának sem. Tehát, hogy ha ügyetlen volt a mi diplomácziánk, akkor ezt az ügyetlenséget nem pusztán csak a mi diplomácziánk követte el, hanem elkövette Európa összes államainak diplomácziája. üepresszáliákról is beszélt a t. képviselő ur és felállította azt a tételt, hogy nem kellett volna belemennünk a konvenczióba, hiszen represszália gyanánt ott állott az a lehetőség, hogy tagadjuk meg Angliától azt, hogy neki ezukrot liferáljunk. Hát, t. képviselőtársam, ez olyan orvosság lett volna, a mely nagyobb bajt jelentene magánál a betegségnél. A t. képviselő ur további beszédében ugy tüntette fel az itt folyó tárgyalásokat, mint hogyha ez egy ütköző pont lenne az agrárizmus és merkantilizmus között. Hát, t. képviselőház, nemcsak ebben, de általában bármely más fontos közgazdasági kérdésben ilyen álláspontra helyezkedni a parlamentben egyrészről sem szabad; (Helyeslés jobbfelöl.) ilyen fontos kérdésekben a kölcsönös megelégedést és az ország hasznát csak kölcsönös méltányos gondolkozással s az érdekek jogos és méltányos kiegyenlítésével lehet elérni ugy, hogy ne legyen győztes és legyőzött, hanem a méltányos érdekek elégíttessenek ki. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Végül a t. képviselő ur a ezukortermelés kontingentálásáról beszélt. Itt csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez valószínűleg csak lapsus iinguae volt, mert nem a termelés, hanem a ezukor fogyasztás kontingentálásáról vau szó. T. képviselőtársam a ezukorfogyasztás kontingentálásának czéljául a túlprodukezió megakadályozását látja. Ez teljesen téves felfogásra vall, mert a kontingentálás czélja nem a túlprodukezió megszüntetése, de egyrészt biztosítása annak az alapelvnek, hogy a helyi, a hazai fogyasztás az ország termelésének javára váljék, másrészt pedig, midőn a kontingentálással a gyárakat abba a helyzetbe hozzuk, hogy azok a fogyasztásban arány]agosan mindnyájan résztvesznek, ezáltal egy bázist biztosítunk nekik arra nézve, hogy erre a bázisra támaszkodva képesek legyenek a kontingensnél többet is termelni, és a többletet, ha áldozatok árán is, a külföldön értékesíteni. ííeumann Ármin t, képviselőtársam beszédének csak egy pontjára nézve kMánok reflektálni. 0 ugyanis, különben nagy tanulmányra és szaktudásra valló beszédének végén a múltban a termelők és gyárosok közt fenforgott egyik legbonyolultabb és legkényesebb kérdést hozta elő — és erre talán szükség sem volt, — felhozta a rayonirozás kérdését, és azt kívánta itt igazolni; ugy igyekezett feltüntetni, mint a mely intézkedés egyaránt érdekében volt a gyáraknak és a termelőknek, és hogy annak más czélja nem is volt, mint az, hogy a gyáraknak biztosítani kívánta, azt, hogy a termelőtől a szükséges nyers anyagot megkapják.