Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-170
Í7ü. országos ülés 1902 decztmber ÍS-án, szombaton. 29 ház, hogy nem-e a nemzeti közvélemény határozott megnyilatkozása az, hogy 52 törvényhatóság fordult ide és kérvényében azokat a szégyenteljes törvényes intézkedéseket hatályon kMül kívánja helyezni és egyúttal a nemzeti kegyeletnek hálás lerovására' kMan alkalmat adni? Rákóczyra vonatkozólag már elmondotta az előttem szólott igen t. nagy tudósunk, Thaly Kálmán a maga véleményét és ő előtte feltétlen tisztelettel hajlom meg, mert az ember lelkét valóban mélyen meghatja, az a gondolat, hogy a Rákóczy hamvai odakünn Konstantinápolyban egy templomban nyugszanak, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloläalon.) Ez óv tavaszán egy nagy társasággal mentem Aradról Konstantinápolyba és Thaly Kálmán t. képviselőtársam ajánlólevele folytán a Saint Benőit kolostornak érdemes priorját felkerestük és azt a kérelmet intéztük hozzá, engedje meg, hogy leborulhassunk Rákóczy Ferencznek és anyjának. Zrínyi Ilonának sírjánál, engedje meg, hogy ott hazafias lelkesedésünknek kifejezéseként elénekelhessük az »Isten áldd meg a magyart« és engedje meg, hogy ón ott beszédet is tarthassak. A prior, igazán meghatottan azon levéltől, a melyet Thaly Kálmán t. képviselőtársam intézett és azon kérelemtől, melyet mi intéztünk hozzá, kitűzte a napot és azt is ajánlotta önként, hogy Rákóczy Ferencz és Zrínyi Ilona lelki üdvéért szent misét fog szolgáltatni ós ők is, a templomnak összes személyzete, papjai mindnyájan jelen lesznek. Mikor Konstantinápolyban az ott élő magyarok ezt megtudták, gróf Széchenyi Ödön vezérlete alatt összegyülekeztek és szintén eljöttek oda és így ott a magyarok nagy száma hallgatta végig lelkünk imáját, mely az Isten áldd meg a magyar-ban ajkunkról felszállott és hallgatták az én egyszerű szavaimat. De lehetetlen azt az érzést leírni, a hogy ottan leborultunk Rákóczy sirja előtt, leborultunk azon hamvak felett, a melyek előttünk a legszentebbek. A fájó érzés keserűségével kellett onnan eltávoznunk és akkor én szentül megfogadtam, hogy az én t. barátomhoz és mesteremhez, Thaly Kálmánhoz és azokhoz csatlakozom, a kik Rákóczy hamvainak hazaszállítását sürgetik. (Éljenzés.) Ez Rákóczyra vonatkozik. Áttérve most a másik tárgyra, Kossuth Lajos érdemeinek méltatásába most nem bocsátkozom. Csak az ügen t. miniszterelnök úrra hMatkozom, a ki Kossuth Lajosról oly szépen emlékezett meg és csak hozzáteszem, hogy nem hiszem, hogy az a bizonyos úgynevezett inkompatibilitási tan őt e kérdésben is át fogja hatni és nem hiszem, hogy nem teszi meg azokat a kezdeményező lépéseket, a melyek e kérvényekben megnyilatkoztak. Csak reá akarok térni az 1848/1849-iki honvédek érdemeinek törvénybe iktatására. Engedje meg nekem a t. miniszterelnök ur, hogy emlékezetébe idézzem azt a magánbeszélgetést — vagy talán nem is magánbeszélgetés volt — . . . Széll Kálmán miniszterelnök: 1899-benvolt! Barabás Béla: ... a midőn 18.99-ben október 6-ika előtt a nemzet az aradi 13 vértanú kMégzésének ötvenéves évfordulóját akarván ünnepelni, Kossuth Ferencz t. barátom és vezérem és ón felmentünk a miniszterelnök ur lakására és kértük tőle. legyen oly szMes, intézkedjék befolyásával, hogy az ország képviselőháza ez alkalommal szebb, nyomatékosabb és meghatóbb kifejezést adva érzelmeinek, mint tette előbbi alkalmakkor és — talán nem árulok cl titkot vele — legyen szMes közbenjáró lenni arra, hogy ő Felsége, a magyar király is kegyeletének lerovására egy koszorút küldjön a vértanuk emlékszobrára. Barta Ödön: O megtette volna, az osztrák császár nem engedte! Barabás Béla: Ezt kértük a miniszterelnök úrtól indokolással együtt. A miniszterelnök ur mindjárt első sorban készséggel jelentette ki, hogy a képviselőházra vonatkozó kérelmünknek szMesen helyt fog adni . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Meg is történt! Barabás Béla: ... és igyekezni fog, hogy a képviselőház kegyelete kifejezettebben legyen leróva, mint annakelőtte. Ez meg is történt. Széll Kálmán miniszterelnök: Megtörtént! Magam indítványoztam,hogy az elnök menjen el! Barabás Béla: A másik, a mi pedig nem jelentéktelen dolog, mert a nemzet és királya közötti teljes összeforradásnak igen szép jelensége lett volna, mint tudjuk, nem történt meg. Hát itt van most egy másik alkalom. Én a király első magyar tanácsosának, a miniszterelnök urnak hazafias érzületére appellálva, szMes figyelmét hMom fel arra, hogy legyen oly szMes ő Felségénél oda hatni, hogy a multak ama keserű szenvedése, a mely reánk borult, az ő törvényhozói kezdeményezésével eloszlattassék bizonyo? tekintetben és az a sokat emlegetett fátyol, a melyet mindig a Gotterhalte lebbent fel, ezután csakugyan örökké fedve maradjon, hogy végre-valahára elismeri, a törvényhozás kezdeményezésével, hogy azok az emberek és a magyar nemzetnek ama férfiái, a kik 1848-ban és 1849-ben az önvédelem jogos harczát harczolták végig, akkor törvényes alapon állottak, mert az 1848-iki törvények érdekében küzdöttek és küzdöttek a királyi székért, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon) és küzdöttek a parlamentarizmusért és a nemzet összes jogaiért. Adjon alkalmat,: arra. hogy végre-valahára tisztelettel borulhassunk le mi is és mondhassuk, hogy a királyban megnyilatkozott az ember is és az emberben az a köteles, mélységes érzület, a mely megbocsát még a síron innen a netaláni ellenségnek is. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Azért ajánlom a t. miniszterelnök urnak, hogy ebből a szem])ontból fogja fel a dolgot, hogy végrevalahára örülhessünk, hogy a nemzet érzületéhez egy jótékony kéznek szerepe hozzájárult. (Élénk tetszés, éljenzés és taps a szélsöbaloläalon.) Major Ferencz jegyző: Lengyel Zoltán!