Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-183

286 183. országos ülés 1903 január lh-én, szerdán. bizottság előtt, ugy látszik, nem feküdt. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Bakó József: Ez nagyon érdekes! Visontai Soma: Itt van mindenekelőtt a t, előadó urnak az a téves felfogása, a mely bizonyítja azt, hogy nem feküdtek az akták a t, bizottság előtt, a mely szintén osztja ezt a felfogást, hogy itt nem nagy veszteség éri Magyarországot, mert ez a terület mindig vitás volt. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Itt van nyomtatásban és fel fogom olvasni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa): A bizottsági jelentés ezt mondja: »Onként értetik bár, de azért a bizottság különösen is hangsulyozandónak véli azt, hogy itt nincsen szó az állam területi épségének megcsonkításáról,« — ezzel t. i. könnyíteni akar a lelkén, és ez szép, hazafias lelkületre mutat a t. előadó ur és a t. bizottság részéről —'i »mert a szóbanforgó és közjogilag most Ausztriának itélt terület hosszú idő óta vitás volt ugy a tulajdon, mint a birtoklás tekintetében és a hosszú időn át tartott viták, határrendezési eljárások folyamán soha egyetlen pontjára nézve a két állam között egyrészről kijelentés nem történt és közös megegyezés sem okmányilag, sem tényleg létre nem jött, mindkét állani századokon keresztül következetes maradt eredeti álláspontjához, mely szerint "a kérdéses területet sajátjának tartotta.« Hát ez nem igy van. Mindenekelőtt egy kezünk ügyében levő aktát fogok felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az 1897: évi II. törvényczikknek az indokolása, mely azt mondta már akkor (olvassa): «Ezzel szemben a magyar kormány beigazolhatja nemcsak azt, hogy a mai vitás területnek Magyarországhoz tartozása Gácsország részéről csak a legújabb időkben tétetett kétség tárgyává«, — tehát nem áll az, hogy ez vitás lett volna — »hanem, mint a megejtett levéltári kutatások során talált hiteles okmányok igazolják azt is, hogy régebben nemcsak ez a terület, hanem még azok a ma már Gácsországhoz tartozó területek is Magyarországhoz tartoztak, melyek a Bialkától nyugatra a Fehér-Dunajeczig, északon pedig Leszniczáig terjednek, és 16^5-ben erőszakos foglalás utján szakittattak el Magyarországtól, a mely elfoglalásba Magyarország soha bele nem nyugodott, s a kérdéses területeknek visszacsatolását országgyűléseink ismételten, de eredménytelenül sürgették.« De ez a terület, azt mondja a Bánffy-féle és a Perczel-féle javaslatnak az indokolása, soha sem volt vitás. Felhívom a t. előadó és a t. képviselőház szMes figyelmét arra, hogy míg az osztrákok az ő kataszteri könyveikbe és telekkönyveikbe oda tették, hogy vitás, addig itt van az igazságügyminiszter ur, a ki ismeri ezen ügyet, mert hiszen most már ő is meg van bizva a törvény végrehajtásával, mondja meg ő, hogy nálunk ez a terület vitás gyanánt sohasem kezeltetett egyetlenegy nyilvánkönyvünkben sem. De hogy ez a bizottsági jelentés nem a tényeknek megfelelőt mondja, azt bizonyítja az az előterjesztés, a melyet a belügyminisztérium közege, illetve a magyar kormány képviselője a biróság előtt tett. (Halljuk! Halljuk!) Ebben mit mond? Ez az előterjesztés igy szól (olvassa) : »A halastói országos határkérdés* czimü munkálat 15. lapján: »A mi már most ezen adatgyűjtést illeti, a magyar kir. belügyminisztérium Szepes vármegye közönségének imént emiitett előterjesztésében azon indokolt javaslatát, hogy a vitás országos határkérdés rendezésének alapjául az 1858-ban Magyarországon az akkori magánbirtokosok által birtokaik határául megállapított határvonal fogadtassák el, magáévá tevén, az imént emiitett megállapodáshoz képest a m. kir. belügyminisztérium által ugy az országos levéltárban, mint a közös hadügyminisztérium levéltárában — megjegyzem, hogy ezen közös hadügyminiszteriumi levéltári okmány egy másolata itt előttem van — valamint egyes vidéki köz- és magán-levéltárakban a legbehatóbb kutatások tétettek folyamatba, hogy ekként a m. kir. belügyminisztérium által is elfoglalt álláspont beigazolására szolgálható bármelyik korbeli okmányok és térképek gyűjtessenek össze, hogy beigazolható legyen, mikép a vitás határvolnalszakaszt az osztrák részről megdönteni akart és a szóban levő vizfolyás, vagyis magyar felfogás szerint a Bialka által képezett jelenlegi tényleges országos határvonal egyszersmind Magyarország jogos és soha vita tárgyát nem kéjiezett határvonalát alkotta és alkotja, és hogy ennélfogva az ezen határvonalon belől keletre, a tényleges országhatár és az osztrák részről igényelt határvonal közé eső terület is mindig Magyarországhoz tartozott és hogy mMel annak tényleges birtoklása történeti jogabipon nyugszik, az jogilag is Magyarországhoz tartozik.* De világosabb az, melyet itt a 16. lapon a következő előterjesztés mond. Azt mondja: »Gsakbogy a ma — tehát erre a szóra: »ma« súlyt helyez — vitásnak tartott területnek Magyarországhoz való tartozása nemcsak vitás nem volt,« — Tehát ez a terület Ausztria és Magyarország közt soha vitás nem volt, mint a jelentés mondja — »hanem ellenkezőleg Magyarország emelt a Bialka folyótól nyugatra eső, és északon Leszniczáig bezárólag, nyugaton pedig körülbelül a Fehér Dunajeezig terjedő, ma gácsországi területekre igényt, mint a melyek csak 1625-ben erőszakos foglalás utján kerültek Lengyelországhoz, a melyekre való igényeit Magyarország ezen vitákban okmányilag is igazolta, sőt Török József m. kir udvari kanczelláriai tanácsos és határígazitási kir, biztos véleménye szerint...« Tehát csak azt akarom ezzel bizonyítani, hogy ha ily komoly törvényhozási munkálatnál mellőzik a megfelelő anyagot, csak akkor állhat elő az. hogy a tényekkel homlokegyenest ellen-