Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-173

100 173. országos ülés 1902 deczember 17-én, szerdán. tozni. Eltiltani, megszüntetni természetesen nem lehet a czélja, de korlátozni igenis czélja és pedig — mint reá fogok mutatni — intézkedésekkel, a melyek — hiszem — hogy jók és a melyek a tapasztalat által kipróbálva másutt, itt a hazai viszonyokhoz vannak alkalmazva és a melyekre nézve kijelentettem az igazságügyi bizottságban : ha tapasztalni fogom, ho;jy egyik-másik intézkedés nem válik he, hogy azt a hatást gyakorolná, — a mi, szerintem, ki van zárva, ezt majd bebizonyítom — hogy inkább előmozdítja a kMándorlást; hát én, a ki rajta akarom tartani kezemet e betegség üterén, (Általános tetszés és helyeslés.) ezen a beteg szervezeten, a ki figyelemmel akarom kísérni a dolgot és a ki igyekszem a legóvatosabban életbe léptetni e törvényt, kijelentem itt is, hogy, a mint a törvénynek az adott viszonyok és tapasztalatok alapján való módosítását szükségesnek látom, azt azonnal módosítani fogom, (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon,) és azonnal keresni fogok hatályosabb rendszabályokat, a melyek alkalmasak a törvényjavaslat czélját biztosítani, tudniillik, hogy korlátozzuk a kMándorlást.(Tetszés és helyeslés a jobboldalon és a baloldalon.) Hiszen, hogy én így gondolkodom, mutatja az, hogy ide hoztam e javaslatot. Es ha annyian vannak, a kik elitélik . . . (Ellenmondásojc a szélsőbal oldalon és felkiáltások : Dehogy! Odaát már a módosításnak helyeselnek! Pedig nem is tudják, milyen less a módosítás! Derültség !) Nem annak örülnek, hanem annak, hogy egy miniszter nem ragaszkodik makacsul az ő ideájához, (Igaz! Uyyvan! a jobboldalon.) ha a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a törvényt módosítani kell. Es ez — gondolom — helyes legiszlatM szempont. (Altalános helyeslés.) Bebizonyítottam e készségemet már magában az igazságügyi bizottságban, a hol kerestem a jobbat és magam proponáltam jobbitmányokat épen a javaslatnak azon részét illetőleg, a melyre vonatkozólag ma is hallottam kifogásokat, s a melyekre reá fogok még térni. Hát jobhitmányokat proponáltam : átalakítottam az ügynöki intézményt egészen. Magam proponáltam az átalakítást és azt hiszem, olyan alapokon, a melyek most már alkalmasak mindazon aggályokat megszüntetni, a melyek hozzáfüződtek. így jártam el és igy fogok ezután is eljárni. (Altalános helyeslés.) Es ha ezen a házon kívül — mert itt a házban nem — találkozom még ma is olyan lebeosmérlő és kicsinylő ítélettel, mint a minővel találkoztam a napi sajtónak egy részében akár ma is, nohát én kettővel vigasztalódom. (Halljuk! Ralijai:! a jobb- és a baloldalén),.) Az egyik az, hogy ugyanazon lebecsmérlő, ezt a törvényjavaslatot sárig letipró sajtónak azon részében egyetlen gondolatot, egyetlen indítványt sem találtam, a mély ezt a sárig letiport javaslatot, — ő szerintük — alkalmas lenne megjavítani. (Tetszés a jobboldalon) Semmiféle ilyen propozicziót én nem hallottam itt a házban, sem pedig valami túlságosan erős kifogásokat; és az az egyhangúság, a melylyel a ház fogadja e javaslatot, annak czélzatát és annak — gondolom — helyes és a közérdek szempontjából merített motívumait: — gondolom — felment engem attól, hogy ezen, a házon kívül tett kritikával bővebben foglalkozzam. (Élénk tetszés és helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Már most áttérek arra a pár kifogásra, a mely tétetett, ismét nem azért, hogy itt debatteri ügyeskedéssel (Halljuk! Halljuk!) álljak elő, mert ilyen kérdéseknél ezt én a priori kizárom, hanem azért, hogy tárgyilagosan beszéljem meg, a felvetett eszméket ós megvilágítsam az érveket, a melyeket a javaslat ellen felhozni hallottam. Kossuth Ferencz t. barátom két kifogást emelt. Először is azt mondja, hogy attól tart, hogy nincsen a csábitásnak eleje véve ebben a javaslatban sem és attól fél, hogy nem fogjuk elérni a javaslat által azt, hogy az ügynökök — mert azokból más ember nem lesz — ezután ne ugy járjanak el, mint eddig. Azt gondolom, t. képviselőház, hogy ez nagy tévedés. Először is, mert a törvényjavaslatban az ügynöki intézmény — a mit, mellesleg jegyzem meg, az 1881-iki törvényhozás honosított meg, de igen hézagosan, rosszul, ugy, hogy ez a törvény semmit sem ért, nem is lehetett végrehajtani — ez az ügynöki intézmény át van alakítva a maga karakteréből, abból, a melyet r a közfelfogás neki tulajdonit, egészen kMéve. Én az igazságügyi bizottságban tett módosítások után, de az eredeti javaslatban is gondoskodtam arról, hogy az az ügynök ne legyen többé kMándorlókat csábító és szerző ember. (Helyeslés a jobboldalon.) az egyszerűen egy orgánum legyen és semmi más. Egy orgánum, a melylyel kell bírnunk, hogy a titkos csábításokat és a titkos ügynököket ellenőrizzük, hogy azokat a bokorból kiugrassuk és meg tudjuk büntetni és torolni azt, a mit a törvény előír. Azt mondja Wilczek képviselő ur, — mert csak ugy adom elő a reflexiókat, a mint eszembe jutnak a hallottak utján, s a mint oda tartozik a tárgyhoz és nem a személyekhez — hogy eddig is volt büntetés, még sem használt. Eszembe jut a nürnbergi régi tanács esete, hogy először egy paragrafusban elhatározták, hogy fel fogják akasztani az illetőt, a ki azt meg azt a bűntényt elkövette és a második paragrafusban azt mondták, hogy de először elrendeljük, hogy meg kell fogni. (Derültség.) Nem lehetett eddig büntetni azért, mert nem lehetett megfogni. (Uc/y van! Ugy van! a jobboldalon.) Épen ez a törvényjavaslat fog arra szolgálni, hogy meg lehessen fogni, mert azok a hatósági szervek, úgyszólván, a melyek most állíttattak fel és a melyeknek folytonos ellenőrzése alatt fognak lenni, ezek az emberek maguk fogják kikutatni azokat az [ illegitim, csábító ügynököket, a kik titokban