Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-155

134 íöá. országos ülés 1902 november 2i-én, hétfőn. szór a nemzet jogait is alá kell rendelniük annak az átkos politikának, (ügy van! ügy van! a szélsöbáloldalon.) a mely átkos politikának irányitója Bécs; parancsolója a jelen esetben a katonaság, (ügy van ! ügy van! a szélsöbáloldalon. Mozgás és ellenmondások a jobboldalon.) Ezt a meggyőződésemet fentartom, és ba ez nem igy volna: nem tisztelném ugy Nyegre László t. barátomat, mint igy tisztelem, (ügy van! a szélsőbaloldalit.) Mert ön is, t. barátom, és azt hiszem, hogy a többség legnagyobb része, vagy talán alig egy-két kivétellel mindegyik tagja csak a politikai szempontok előtt kénytelen meghajolni, (ügy van! ügy van! a szélsöbáloldalon. Mozgás és ellenmondások jobbfelöl.) Én azért tisztelem ezen meggyőződést is, mert ez nagy dolog, és mert csakugyan fordulhat elő olyan eset, a mikor valóban kötelessége annak a többségnek, hogy alárendelje annak a politikának a maga meggyőződését. Sajnos, ezt az esetet nem tartom olyannak, mert ebben az esetben a katonaság visszaélésével, a katonaság túlkapásaival szemben áll a nemzetgyűlésnek, a képviselőháznak szuverenitási joga. (Elénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Én tehát csak azt kárhoztatom, hogy Nyegre László t. barátom és a t. többség is meggyőződését itt is alárendeli a politikának, és veszedelmet rejt magában ez a mostani ténykedésük, mert most a háznak szuverenitási jogát adják oda a katonaság túlkapásainak, a katonaság visszaéléseinek, (ügy van! ügy van! a szélsöbáloldalon. Ellenmondások jobbfelöl.) Majd meglátják, hogy a következmény nekem fog igazat adni. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Csak ezt kívántam megjegyezni. Elnök: Áttérünk, t. ház, a tárgyalás folytatására. Rátkay László jegyző: Thaly Kálmán! (Zaj. Halljuk! Hadjuk,!) Thaly Kálmán: T. ház! (Halljuk! Halljuk! Mozgás és zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház! Thaly Kálmán: T. ház! Bocsánatot kérek, mert nem tudok elég hangosan beszélni, és épen azért ebben a nagyon fontos kérdésben is (Halljuk! Halljuk!) csak igen röviden szólalhatok fel. (Mozgás és zaj. Elnök csenget.) Hoszszasabban kívánnék a tárgyhoz szólani, de a mióta ebbe a czifra, de veszedelmes házba bekerültünk, én, őszintén megvallva, folyvást betegeskedem, mert, a mint egy barátom helyesen mondotta: itt fölül Szibéria, alul a Szahara van, és e kettő között idősebb embernek egészségileg igazán tönkre kell mennie, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én legalább, a mióta itt vagyunk, meghűlésemből kigyógyulni nem tudok, és ez az indoka annak, hogy ezen fontos kérdéshez is csak nagyon röviden szólhatok. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbáloldalon. Zaj. Elnök csenget.) Mindazonáltal mégis felszólalok és egy momentumra kívánok reflektálni, a melyet Beőthy Ákos t. képviselőtársam és barátom hozott itt fel, s a melyre a t. honvédelmi miniszter ur is reagált. Ebben a dologban, azt gondolom, leghelyesebb a középutat választani, mert azon az ügyet talán megvilágíthatjuk. Igen fontos a kérdés az ügy mostani stádiumában, a mikor épen nem csodálható, hogy a szenvedélyek is felkeltek, a nemzetünket bizony-bizony épen nem kellemesen érintő Gotterhalte nótának minduntalan fülünkbe zengése mellett. Ha, mondom, ezt a kérdést, a melyet Beőthy Ákos t. képviselőtársam vetett fel, és a melyre a miniszter ur reagált, megvitatjuk, t. i. hogy ujabb időben, a mint tetszett mondani t. képviselőtársamnak, országszerte elterjedt az a legenda, hogy azt a gyászemlékü indulót vagy nem tudom, minek nevezzem, — utálatos muzsika nekem, nem tudom rá a jó nevet megadni, — mondom azt, hogy e nótát a kivégzéseknél 1849-ben játszották, t. képviselőtársam legendának mondja, a miniszter ur pedig azt mondja, hogy ez lehetetlen volt, én most ezt a kérdést akarom megvilágítani egész higgadtan. Hogy a katonai reglamák értelmében (Halljuk ! Halljuk!) maguknál a kivégzéseknél csakugyan nem játszhatták, azt én is állítom, lehetetlen is volt, hogy játszszák. De van mégis bizonyos alapja ennek a legendának, a mely ép azért, mert legenda, nagyon széles mederben terjedt el, és ép azért, mert érzelmi konfliktusoknál nagyon nagy hatással lehet, tehát érdemes vele kissé foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Beőthy Ákos t. képviselőtársam is érintette és ezt nem tagadhatja senki sem, a miniszter ur sem, hogy azokban a gyászos időkben, különösen a Haynau-regime alatt, a míg meg nem bukott, nagy exorbitácziók történtek és nem is szigorúan a reglama szerint jártak el, mert a hatásra, az osztentáczióra és a megfélemlítésre számítottak a katonaság részéről. Ezt előre bocsátom, mindazonáltal még sem kételkedem abban, hogy legalább a reglamának külső formáit akkor is igyekeztek megtartani, noha, mondom, ezen ki végzési dolgokat bizonyos osztentáczióval csinálták akkor, a még parázs alatt nyugvó szenvedélyek kioltására és megfélemlítésére. Voltak olyan kivégzések, mint Batthyány miniszterelnöké, Csányi kormánybiztosé és volt miniszteré, és Jeszenák volt kormánybiztosé vagy Aradon a 13 generálisé és utóbb még néhány tábornoké, igy pl. Kazinczyt később végezték ki, voltak olyan kivégzések, a mikor — mert akkor a katonaság, vagy a hatalom intézői attól tartottak, hogy az ilyen rettenetes látvány és minden hazafi szivét megindító kegyetlenkedés egy akaratlanul is hirtelen előtörő népmozgalmat, forradalmi támadást fogna maga után vonni, — a katonaságot nagyobb mértékben konszignálták, sokkal nagyobb mértékben, mint reglamaszerüen ma szokás a kivégzéseknél. Az illető helyre való kivonuláskor is nagyobb számú csapatokat vonultattak ki és azonkívül még más helyekre is