Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

153. országos ülés 1902 hogy a magyar tudósok, tehát egyetemi tanárok, szintén ugy magyarázzák a törvényt, és épen az 1867 : XII. t.-cz. 47. § át, hogy a szabadságbüntetés, vagy a letartóztatás bevételével épenséggel nincs még kimerítve a mentelmi jog. Méltóztassék csak elolvasni igen kiváló jogtudósunk és közjogászunk, dr. Kmetty egyetemi tanár közjogát, pedig a mikor ezt a könyvét évekkel ezelőtt megirta, bizonyára nem is sejtette, hogy ez a vita itt be fog következni. Egry Béla: Az igazságügyminiszter elmehetne hozzá iskolába! Polczner Jenő: DJ megbuknék! Visontai Soma: Azt mondja ennek a könyvnek a 321. lapja: »A bűnvádi eljárás megindítása egymagában az országgyűlési tagot funkcziója gyakorlatában nem akadályozván, s e szabadság veszélyeztetve is csak ott lévén, a hol szabadságvesztés büntetéssel sújtható cselekményről van szó, azt lehetne mondani, — az 1867 : XII. t.-cz. 47. §-a alapján — hogy a mentelmi jog felfüggesztése nélkül indítható meg a bűnvádi eljárás oly büntethető cselekmények vagy mulasztások esetében, a hol szabadságvesztési büntetés kiszabásának avagy a kiszabott pénzbüntetés szabadság vesztési bűn tetesse való átváltoztatásának helye nincs. Ámde a zaklatás ily eseteknél is fenforoghat, a mennyiben elhárítása végett ily eljárásoknál is indokoltan kivánható a kiadás szüksége.« Vagyis oly esetekben, a melyek nem esnek a 47. §. alá, ott is nyilvánvaló lehet az indokolatlan zaklatás. Ezt a felfogást elfogadta egy másik közjogász, dr. Ferdinandy is. Barabás Béla: Erre tanítják az ifjúságot! Kristóffy József: Ezt nem vitatta senki! Visontai Soma: Ezek egyetemi tanárok, a kik a gyakorlat és a tudomány alapján magyarázzák a törvényt, és a kik arra a konklúzióra jutnak, a mely teljesen megfelel az ellenzék álláspontjának. De, t. képviselőház, (Halljuk! Hallja!:! a szélsőbaloldalon.) azt hiszem, hogy nincs is semmiféle érv, semmiféle indok, hogy a bizottság és a parlament többsége elzárkózzék attól az általános elvtől, hogy bármilyen is a mentelmi jog kodifikált része, a mentelmi jog megsértését lássa mindakkor, a mikor zaklatás esete forog fenn. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloläalon. Zaj.) Kubik Béla: Oly zaj van, hogy nem hallani semmit! Pletykálnak odaát! (Zaj. Elnök ismételten csenget.) Visontai Soma: A t. igazságügyminiszter ur tegnap az ő szónoklata után felszólalt Sebees Dénes t. képviselőtársam szavaira közbeszólva, már konczedálta azt, hogy az ő álláspontja nem zárja ki annak lehetőségét, hogy e jog mellett még fenforoghat oly eset is, hogy zaklatás történik, a nélkül, hogy ez a zaklatás akár szabadságvesztés büntetésének végrehajtásával, akár november 21-én, pénteken. 77 j letartóztatással, akár ily természetű büntetések kiszabásával való fenyegetésben áll. Tehát ezt elismerte. Hogy is lehetséges az, hogy mikor 1867 óta, különösen ujabb alkotmányos korszakunkban ugy épült fel a mentelmi jog, hogy azt vizsgálták első sorban, hogy zaklatás forog-e fenn vagy nem, mindig ez a kérdés képezte az elhatároló vonalat: akkor a t. többség, illetve a t. bizottsági vélemény oly esetben, mikor a katonai hatalom, a katonai hatóság részéről történik egy vizsgálati eljárás egy képviselővel szemben, történik oly hatóság, oly bizottság részéről, a melynek feje és adminisztratív főnöke bizonyos tekintetben és az általam felsorolt esetekben egész flagráns módon a kormánynak egyik tagja, és mikor a zaklatásoknak legkiemelkedőbb esete épen az — általánosan elfogadott európai axióma szerint — mikor a kormány részéről történhetik a zaklatás, (Igaz! Ugy van! a sz élsölialoldalon.) és mikor eldöntötte ezt a szervi összefüggést már a ház is, akkor, a mikor a ház idevágó határozatát a hadtestparancsnokságnak, illetőleg a becsületügyi bizottságnak a miniszter ur utján kézbesítette, hogy akkor a t. bizottság mégis kiadja kezéből azt az egyetlen, legszentebb jogot, a mely a parlament szuverenitásának örökös biztositéka, t. i., hogy ő maga határozza meg, hogy zaklatás forog-e fenn vagy nem, hogy hivatásában járt-e el a képviselő vagy nem, és azt mondja, hogy az adott esetben a becsületügyi bizottság az illető képviselőt kikérni nem tartozik: itt, t. ház, itt van épen az ütközési pont. Az ütközőpont nem az, hogy hivatásában járt-e el Nessi Pál vagy nem, nem az, hogy ő mint képviselő cselekedett-e, mikor a Gotterhalteval szembeszállt és a mikor az ő hazafias érzülete őt arra a cselekményre birta. Nem az képezi az ütköző pontot, habár szerintem a képviselőnek legkimagaslóbb joga nemcsak az, hogy a házban működjék, hanem az agitáczió. Minél inkább tiszta választásokat csinálunk és minél inkább elvonjuk a lehetőségét annak, hogy erkölcstelen eszközökkel, pénzzel és presszióval alkossuk meg a parlamentet, minél inkább tiszta alapon akarjuk megalkotni a parlamentet, annál inkább szentül kell tisztelni _ ezt az egyetlen jogot: az agitáczió jogát. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Habár tehát szerintem Nessi Pál alkotmányosan, helyesen és hivatásában járt el, mikor ott szerepelt, mert ő a parlamenti képviselő legkimagaslóbb jogával élt, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) az agitáczió jogával, mely minden polgárt megillet, legfeltűnőbben a parlamenti képviselőt, a ki vezető politikai szerepre van hivatva; habár nekem ez a meggyőződésem, mégis azt mondom, hogy nem az ké/pezi itt a kérdést, hogy hivatásában követte-e cl, vagy nem, hanem az, hogy azt, vájjon Nessi Pál hivatásában járt-e el, vagy nem, a ' parlament birálja-e el vagy pedig gyáva módon