Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. 69 szőr is az, hogy egyszerűen nem igaz, és a törvénynek egyenesen félremagyarázása és elcsavaí'ása, a ki itt a parlamentben azt meri állítani, hogy akár a Böszörményi-esetből kifolyólag, akár a clelegácziókra vonatkozó mentelmi jog megállapításánál a parlament előtt nem lebegett volna semmi más szempont, mint csak az, hogy akkor történik a mentelmi jognak a megsértése, hogyha a személyes szabadság is megsértetik, vagy bizonyos kényszerhelyzetbe hozatik. Ez, mondom, nem igaz, ez kiviláglik a törvényből. Miért? Mert a törvény nemcsak azt mondja »a megbízatás megszűntéig oly eset miatt, a mely személyes letartóztatást vonhat maga után«\ Ezt csak mint egyik kategóriát említi fel és szükségesnek látja azt mondani, hogy sem e miatt, a mely letartóztatást vonhat maga után, sem bűntény, va^y vétség miatt, a tettenérés esetét kivéve, az illető nem tartóztatható le és közkereset alá nem vonható. T. képviselőház! Először is a törvényből az látszik, hogy már akkor distingváltak, először olyan esetekre, a melyek letartóztatással járnak és ez mint főtétel van odaállítva. Nem vonható felelőségre megbízatása megszűntéig oly kereset miatt, a mely személyes letartóztatást von maga után. Ez az egyik kategória. Már most a másik kategória micsoda? A mely ettől eltér, vagyis, a mely nem feltétlenül ez alá van sorolva, t. i., hogy sem bűntény miatt, sem vétség miatt, a tettenérés esetét kivéve, le nem tartóztatható, sem közkereset alá nem vonható. Már most, t. képviselőház, mit jelent az, hogy bűntény és vétség miatt? A miniszter ur igen jól tudja, és ezt neki, mint igazságügyminiszternek tegnap ki kellett volna fejteni a ház előtt, hogy ez a bűntény és vétség nem azt jelenti, a mi a mostani büntető törvénykönyvLen, az 1878: V. t.-czikkben a bűntett és vétség kategóriájába állíttatott fel, hanem épen az ellenkezőjét.'Ezt a törvényt csinálták 1867ben, a mikor még a mostani büntető-törvénykönyv nem létezett, hanem a praxis kriminális uralkodott Magyarországon, és ez a praxis kriminális a büntető jogi kategóriákat ugy osztotta fel: bűntett és kihágás. A magyar praxis kriminális az osztrák büntető judikaturának a nyomába lépett: Verbrechen és —. Vergehen nem volt — e helyett basználta az Übertretungot. Ez volt az akkori felfogás és így bíráskodtak akkor Magyarországon. Már most azért nincsen ottan, hogy bűntett és vétség, hanem bűntény és vétség. Azt pedig mindenki tudja ebben a házban, a ki jogász és a ki visszamenőleg ismeri a magyar jogforrásokat és ismeri a magyar jogéletet, hogyha valaki kifejezni akarta azt, a mi kriminális vonatkozású a mi nem bűntett vagy kihágás, akkor Magyarországon ezt a kifejezést használta, hogy vétség. Ezen vétség fogalma alá estek első sorban a fegyelmi vétségek, ezen fogalom alá estek a jövedéki vétségek, a pénzügyi vétségek (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) és minden, a mi nem kriminális természetű. (Elérik helyeslés a szélsőbaloldalon-) Már most, t. ház, ez volt a helyzet, a mikor a delegátusok számára a mentelmi jogot kodifikálták. Van azután még egy tétel, a melyet a t. igazságügyminiszter urnak ki kellett volna itten fejtenie, t. i. a törvény azt mondja: »Se le nem tartóztatható, sem közkereset alá nem vonható.« Hát miért nem állajjodott meg a törvény ott, hogy csak azt mondta volna: »Le nem tartóztatható« és miért mondta tovább, hogy »sem közkereset alá nem vonható* ? (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbal oldalon.) Mi az a közkereset ? (HalljukJ Halljuk!) Azt hiszem, hogy ezen egész vitában, a melyet mi nekünk tárgyilagosan, minden pártszem ponttól menten és szenvedély nélkül kell folytatnunk, a legdöntőbb momentum az, hogy mi helyesen tudjuk disztingválni azt, hogy mi a közkereset. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Közkereset minden kereset, a mely a magánjogi keresettől eltérőleg, valamely közhatóság által indíttatik meg; (Igaz ! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) tehát olyan tényező által, a nieby létét a törvényekben birja és a mely a saját működési körében is hatósággal bir. Minden olyan kereset, a mely ilyen tényezőktől indul ki, az közkereset. (Igaz! Tjgy van ! a szélsöbalóldalon.) Ez, t. képviselőház, az egyik tétel. Tehát nincsen igaza a t. miniszterelnök urnak először azért, mert, daczára annak, hogy ez 1867-ben történt más jogi felfogás és jogi distinkeziók mellett, ő mégis a mait vette alapul. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Plósz Sándor igazságügyminiszter: Hát a házassági kereset? Visontai Soma: A házasságról nem beszélünk, t. miniszter ur. A házassági kereset nem közkereset, még most nem közkereset, mert hiszen a t. miniszter ur csak a mostani javaslatába vette be, hogy a királyi ügyészség is beavatkozhatik. Különben ez nem is olyan mellékes, hogyha a mostani perrendtartási javaslatánál el fogja azt a ház fogadni, hogy a királyi ügyészek a házassági perekbe beavatkozhatnak, a mire én az igazságügyi bizottságban intveóva kértem, hogy azt ne tessék kodifikálni; (Felkiáltások a bal- és a szélsöbalóldalon: Nem is fogjuk elfogadni!) de ez más kérdés, s remélem, hogy a házassági jogról itt a mentelmi jognál nem beszélünk. Az egyik tétel tehát az, hogy a delegáczióra vonatkozó törvényalkotás óta, a melyre egyedül a t. miniszter ur hivatkozott, egészen más törvényes felfogás van. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) A másik, a mely szintén döntő ezen kérdés elbírálásánál, az, — és ezt a t. honvédelmi miniszter urnak ajánlom szíves figyelmébe, — hogy mikor 1867 óta a Böszörményi-esetet tárgyalták és mikor megállapították a mentelmi jogot, akkor