Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-168
168. országos ülés 1902 de értve — egyetlenegy lovassági tanintézete Mährisch-Weisskirchenben, Morva-Fejértemplomban van és nem magyar földön. A morva takácsoknak való helyen van, a hol a posztót, annak is a rosszát, szövik, nem pedig Magyarországon, a hol a jó huszár terem. Szóval, a hadügyminiszter nézete szerint nem vagyunk jó lovasok sem. Lealáz bennünket minden tekintetben ; ezt látjuk, ha a hadügyi dolgok vizsgálatába mélyebben belemegyünk. A központosításoknak, az iskoláknak, a gyáraknak jövedelmei mind Ausztriába esnek, pedig e költségeknek 34°/o-át és a véradónak 46%-át, a honvédséget bele nem számítva, mi fizetjük. (Elénk helyeslés a szélsÖbaloldalon.) Sőt hová jutottunk ? Bekövetkezett, a mit előre megmondottunk, legalább én megmondottam, a mikor a t. volt nemzeti-párt hozsannával üdvözölte a honvédelmi miniszter ur előterjesztését a magyar honvédségi alreáliskolák, és efféle magyar katonai tanintézetek felállítására nézve. Itt abban volt a veszedelem, hogy az ott képzett ifjak közül, a ki akar, s önként jelentkezik, átléphet a közös hadsereg tiszti karába. Ezt én akkor is erősen megtámadtam; azt is felhoztam, hogy mi, koldus magyarok nem vagyunk olyan gazdagok, hogy még a 70°/ 0-ot is elengedjük az osztrákoknak, és kizárólag a magunk pénzén, osztrák pénz igénybevétele nélkül képezzünk ki a honvédiskolákban a közös hadsereg részére tiszteket. Ekkor azt mondták, hiszen alig akad egy-kettő: az csak olyan írott malaszt marad. Hát már az idén 12 olyan fiu is akadt, a ki honvédnevelő intézetben magyar pénzen nevelkedett. Megmondtam akkor előre, hogy a legtehetségesebb fiukat egyenesen oda fogják csábitanú hogy az a tanár azt fogja nekik mondani: »Édes fiam, te olyan kitűnő tehetség vagy, de a honvédség aránylag kicsiny; itt a jövőd nincsen biztosítva olyan mértékben, mint a közös hadseregben; hiszen a honvédségnek tábornoka sincs, ott pedig vannak Eeldzeugmeisterek, Feldmarschallieutenantok is.« Az ilyen szegény, félig érett fiúnak a hiúságát táplálják; itélő tehetségét tanárai tekintélyes szavukkal természetesen befolyásolják, és ma ott állunk, hogy a Ludovikának idei növendékei közül 12-en egyenesen a közös hadsereghez mentek át; pedig ott, fájdalom, még ma is olyanok az állapotok, hogy ifjaink ott nemzetiségüket is elvesztik. Hiszen, a mint az e napokban lett itt érintve, a midőn ez a kérdés a t. honvédelmi miniszter úrral szemben szóba került, van itt Budapesten pl. egy TJdvarnoky nevű ezredes, a ki egy szót sem tud magyarul, de van erre számos más példa is. Hiszen nemrég tapasztaltam a következőt. Történt velem, hogy egy barátom bemutatta nekem viruló szép leánykájának jegyesét, egy daliás katonatisztet, s miután hallottam, hogy az ifjú egyik legősibb, duplaeló'neves magyar nemesi családunkból származik, magyarul szólítottam meg őt, és ember 11-én, csütörtökön. 443 szerencsét kívántam neki. Erre azt mondotta: » Pardon, ich spreche nicht ungarisch!« (Mozgás a szélsöbálóldálon.) »Micsoda ?« — kérdeztem én. — »ilyen családból ered, és nem tud magyarul?« Azt feleli erre: »Hja, az apám is katona volt, katonai nevelést kaptam magam is«. Én aztán rája lázítottam a menyasszonyát, hogy meg ne csókolja addig, (Elénk tetszés és derültség a szélsőbaloldalon,) a mig naponta legalább ötven szót magyarul meg nem tanul, (Derültség. Helyeslés a szélsÖbaloldalon.) és hogy addig halászszák az esküvőt, a mig nem tud magyarul megesküdni vele. Hát, fájdalom, igy vagyunk még ma is a közös hadsereggel. Csávolszky Lajos: Gyalázat! (Mozgás a szélsÖbaloldalon.) Thaly Kálmán: Nem mondom, hogy olyan gyűlöletes hangon beszélnek a magyarokkal ma is, mint ezelőtt; a helyzet valamicskét javult; most már a »Kossuth-Hund«, »Ungarischer Ochs«, és hasonló kifejezések nem járják anynyira, mint nem sok évvel azelőtt,... Bakó József: Járja az még most is! Thaly Kálmán:. ..deazért még most is számos olyan ezred van — köztük huszárezred is, — a melyekben a tiszteknek maguk közt való prMát beszélgetésében is a magyar nyelv használata tiltva van. Például csak a 9. huszárezredet nevezhetem meg, igaz, ez nem a mostani parancsnoka alatt történt. Tudok, igaz, kMételképen olyan ezredest is, a ki kiállott a laktanya folyosójára, és ezredének, a melyet az uralkodó harczkészségéért megdicsért, szép magyar beszédet tartva, fejezte ki a fejedelem megelégedését, és magyarul lelkesítette őket. De félek, hogy ő belőle nem igen lesz generális, mert az ilyen főtiszteket a fekete könyvbe szokták jegyezni, ámbár magának a hadseregnek válik hasznára az, ha a tiszt meg tudja magát a legénységgel értetni. (TJgyvan! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azonban ugy látszik, hogy Krieghammer ur, az önök kedves minisztere, a kinek a delegáczió, ugy tudom, bizalmat is szavazott, valóságos mániában szenved a magyar tiszteknek idegen ezredekben való elhelyezése tekintetében. Maga báró Fejérváry Gréza t. honvédelmi miniszter ur is elismerte, hogy Krieghammer közös hadügyminiszter ur itt már túlzásba megy. Nem akarom régibb törvényeinket idézni, de hiszen ismerjük ő Felségének még 1868. augusztus 6-ikán kiadott rendeletét, hogy a magyar ezredekben lehetőleg magyar tisztek helyeztessenek el. Hát hol van ez a rendelet végrehajtva? A mely magyar ifjú ma a kadétiskolának bevégeztével bejelenti, hogy tud magyarul, németül, azt csak azért is cseh ezredbe helyezik, és hiába kéri ide vagy oda helyezését, a mint joga van kérni, sohasem teszik meg, hanem cseh, olasz és német ezredekbe helyezik, viszont a cseheket stb. a mi ezredeinkbe rakják. Mondom, valóságos mániává fejlődött ez a közös hadügyminiszter urnái. Az egyik ezredben magam 56*
