Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 decz helyzetük, bár küzködni azoknak is kell, mert szerencsétlenségükre, — elvakulva, bolond magyar módra — a kultuszügyeket is kiengedtük kezünkből a horvátok javára. De hogy milyen dolguk van ott a katholikus hitű magyaroknak, tehát a magyar nép egyik legműveltebb rétegének, a kik a Dunántúlról Szlavóniába kMándorolnak, annak csak Strossmayer püspök a megmondhatója, a ki minden magyar iskolát eltilt ottan, a ki magyarul prédikáló papokat nem enged a nép közé és inkább tűri, hogy némelyek ezek közül — a mint tömegesen törtónt ez év tavaszán — a katholikus egyház kebeléből kitérjenek és protestánsokká legyenek (Mozgás) csak^ azért, hogy megtarthassák magyarságukat. Én azt hiszem, hogy ezen a téren is segithet valamit a kormány, ha beavatkozhatik. Tudom, hogy akkor, az abszolút időkben, mikor a zágrábi püspökséget érsekséggé alakították át, kMették azt az esztergomi primás fenhatósága alól, a mi végzetes nagy hiba volt, de ezen — fájdalom — most már nem segíthetünk, ámbár talán pápai engedélylyel lehetne segíteni. Én nem tudom, nem értem ezt a dolgot, csak azt tudom, hogy azelőtt legalább az esztergomi prímásnak volt némi befolyása Horvátországban a katoliczizmusra, illetőleg a magyarság megmentésére. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Most azonban Posilovics érsek egy húron pendül Strossmayerrel, a ki, hogy minő húron pendül, azt maga ő Felsége, a magyar király is jól tudja, mert ő ezt az urat már alaposan megmosdatta, ez azonban nem használt neki. Ha a t. miniszterelnök ur az Amerikába való kMándorlás irányítására törvényjavaslatot terjeszt elő, ne méltóztassék megfeledkezni a Romániába kMándorló magyarságról és a horvátszlavón-dalmát részekbe költöző magyarságról sem, mert az is a mi fajunk, az is a mi vérünk. Legalább óvjuk és mentsük meg ezeket is annak módja szerint a magyar nemzet, a magyar nyelv számára. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A belügyek terén, és ezt említette Uray t. barátom is mai beszédében és említették sokan közülünk, a t. miniszterelnök ur némely állapotokon tagadhatatlanul javított. Ezt én is szívesen hangsúlyozom, hisz a választásoknál követett eljárás is a régiekhez képest mindenesetre javulásnak mondható. Azonban ezzel a javítással még mi nem elégedhetünk meg kMáltképen akkor, a mikor egy nagyon fontos dologgal, a mely az u. n. pártközi egyezményben, a paktumban is bentfoglaltatott, t. i. az állami hMatalnoki kar szolgálati pragmatikájának megalkotásával még mindig késlekedni méltóztatik. Széll Kálmán miniszterelnök: Az bizony a paktumban nem volt! Thaly Kálmán: Legalább meg volt vitatva, ha benne nem is áll! Széll Kálmán miniszterelnök: Meg is lesz! KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. IX. KÖTET. ember 11-én, csütörtökön. 441 Thaly Kálmán: Csak óhajtásunkat fejeztük ki az iránt, hogy az meglegyen! Széll Kálmán miniszterelnök: Előbb az indemnitást kell letárgyalnunk! Thaly Kálmán: Én ugy tudom, hogy ezt már megcsináltuk volna a nyáron, ha együtt méltóztatott volna bennünket tartani! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen júniusban, júliusban és augusztusban nem lehet ülést tartani! Thaly Kálmán: Á t. pénzügyminiszter ur, ugy hallom és csakugyan így van, gratulálok neki hozzá, a maga minisztériumában a pénzügyi közegek részére már életbe léptette a hMatalnoki pragmatikának bizonyos fokát. De ez talán csak kísérletileg, vagy rendeleti utón történt és igy semmiesetre sem felel meg a mi törvényes viszonyainknak. Széll Kálmán miniszterelnök: ügy van! Thaly Kálmán: Mi törvénynyel akarjuk ugyanezt szabályozni, de mégis jóindulatú kísérletnek veszem és kérve kérem a miniszter urat, hogy ezeket a nagy intelligencziát képviselő embereket méltóztassék jelenlegi rabszolgai és a felsőbbségi önkénynek kitett állapotukból a szolgálati pragmatikáról szóló törvény megalkotása által mielőbb felszabadítani. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Ezek volnának azok, a miket a belügyekre vonatkozó dolgokról érinteni akartam. Ha most már a szomszédba megyek, a t. pénzügyminiszter úrhoz, ott, ezen a tágas helyen nagyon hosszasan lehetne kalandozni, fékein azonban ez nem szakmám, öreg koromra nem is tanulhatok bele. A szerény és idős ember tudja, hogy ars longa, vita brevis, és hogy mennyire rövid az ember élete arra, hogy mindent megtanulhasson, Én iparkodtam egyet-mást meg tanulni, de főleg nemzetem múltjával foglalkoztam évtizedeken keresztül, (Altalános élénk éljenzés.) a mit nem dicsekvéskép hozok fel, hanem azért, hogy rámutassak, hogy pénzügyi tanulmányokkal foglalkozni nekem azért nem volt időm, mert más egyébbel foglalkoztam. (Éljenzés.) Mint politikus ember azonban annyit tudok, hogy pl. az aranyvalutának életbeléptetése elvégre Magyarország pénzügyi önállósága érdekében mégis csak kívánatos volna már. (Helyeslés.) És minthogy ugy tudom, hogy az előfeltételeknek a mi államunk megfelelt és a szükséges arany — még Wekerle kezdte gyűjteni — a pénzügyminiszter ur rendelkezésére áll, léptessük azt minél előbb életbe és kényszeritsük Ausztriát rá, hogy ő is megtegye a maga dolgát, mert bizony-bizony, a generális urak bele nyúlnak egyszer és oly mozgósítást csinálnak, hogy összetakaritgatott, valuta-alapot képező aranyunk is a mozgósításra fog fölmenni. Ugy tudom, hogy az osztrák államban a magyar értékpapíroknak például óvadékképen való elfogadása még szintén nincsen szabályozva és hogy az osztrák hatóságok a magyar értélqnapirokat visszautasítják, 56