Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 439 összepréselik és Münchenben a Wittelsbachok istállójában eszik meg a lovak. Hát a mit ez az áldott magyar föld terem, elviszik a harma­dik országba és annak jövedelmét is ott köl­tik eb Én obszerválom ezeket öreg, ősz fejjel, s bizony, bizony el kell az embernek szomorodni ezeken a változásokon. (Igaz! Ugy van!) Szegé­nyedünk, deposszedáltak bennünket, kMált a nyugati részen ugy, hogy én, a ki hitbizományi rendszernek barátja a jogegyenlőség elvénél fogva nem vagyok, bizonyos tekintetben mégis örülök, hogy vannak még magyar kezekben oly birtokok, a melyekhez ezen idegen veszedelmes elemek nem tudnak hozzájutni, mert különben azokat is elvásárolnák. (Igaz! Ugy van! a, szélsőhaloldalon.) Nagyon ebül állunk a nyuga­ton, t. ház. Elkezdve Trencséntől lefelé a német elem, a tót elem, beljebb és lejebb terjeszkedik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek az embert gondolkodóba ejtik, mert az ilyen dolgokon okkal-móddal, ügyes politiká­val a t. kormánynak is volna módja segiteni és a magyar faj fentartását előmozditani. E helyett azonban nemtörődömséget látok. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Szóba kerültek itt a Tátra-bank és más pénzintézetek, az erdélyi oláboknak nagy kiter­jedésű és nagy pénzerővel dolgozó bankjai. Ezek a kis magyar birtokokat és itt-ott a közép­birtokokat is, nemzetiségi szempontból veszik el a kezünkből és adják oda idegen tót, oláh és más ilyen elemeknek a kezébe. Ezt csak érin­tem, hisz ki volt ez fejtve már itt a házban, de mégis megérintettem, mert szükségesnek tar­tottam a dologhoz tartozólag azt, a mit a nagy­birtokokra nézve elmondtam, illusztráczióul fel­hozni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezen minket nem szerető elemeknek va­gyonosodásával — a tót pánszlávoknak a va­gyonosodását értem — nem mondom, hogy vala­mennyi tót az, mert hála Istennek, a tótok között is vannak becsületesek, de ezeknek az oláh és tót agitátoroknak a vagyonosodásával minden vonalon szaporodik és növekszik azoknak a bátorságuk és ellenünk való fellépésük, sőt épen a t, miniszterelnök urnak elnéző, szelíd formájú politikája miatt a nemzetiségeknek erős fészkelődéseit, mondhatnám rugdalózásait ész­lelhetjük. Itt különösen a t. erdélyi szászokról több­ször volt szó a napokban. Megnevezem, hogy erdélyi szászok megkülönböztetésül, mert Isten ments, hogy a szepesi szászokat valaki ezekkel összekavarja. Az egyik arany, a másik ólom, ón, salak, vagy nem tudom, micsoda. Nem kul­túrájukat értem, hanem nemzetünk irányában való érzületüket. Éles viták folytak itt róluk és nem minden alap nélkül. Egy vagy más dolog­ban védekeznek azok az urak, mossák magukat, mint például Korodi-Lucz vagy Lurcz, vagy Lajos, nem is tudom, hogy hMják. Konkrét adatok állanak rendelkezésemre, épen kapóra jött, hogy egy igen jeles tanférfiunak, a ki állá­sánál fogva közvetetlenül is igen jól ismeri a dolgokat, ezikkéből idézhetek egyet-mást, a mi­ből a t. ház meg fogja látni az erdélyi szászok­nak machináczióját. (Halljuk! Halljuk!) Itt van a kezemben a «Nyugatmagyaror­szági Hiradó«. Ebbe a vezérczikket »A szá­szok szennyesei czimmel dr. Masznyik Endre irta, a kit személyesen is nagyon jól ismerek. Egyike a most élő legnagyobb protestáns tudó­soknak Magyarországon. Az ágostai evangélikus státus pozsonyi theologiai akadémiájának igaz­gatója. Egy apostoli szelid lelkületű ember, a ki Pál apostolról bárom kötetes munkát irt, nyu­godt és higgadt fej, jó lutheránus. Képzelhető tehát, hogy mennyire viszik a dolgot ezek az erdélyi szász urak, hogyha már ez az ember is kénytelen ugy kifakadni ellenük, a hogy ő ki­fakadt a sajtóban. Czikkének egypár sorát szó szerint fel fogom olvasni és akkor a t. háznak minden tagja megalkothatja a maga kritikáját. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja ebben az er­délyi szászokról (olvassa): »Ismerjük őket na­gyon jól. Az anyatejjel szívják magukba a magyar gyűlöletet. Mi vagyunk a barbárok, ők a. kultúrnép. S kultúrájuk magaslatáról szána­lommal tekintenek le reánk és annak jogán ki­gúnyolják és meghiúsítják nemzeti törekvésein­ket a magyar haza egy jó darab földén. A ma­gyar nemzeti állam szerintük őrült gondolat, utópikus álom. A meddig a német nyelv hatása terjed, odáig terjed a nagy német haza határa is. Ok nem a magyar, hanem a német állam polgárainak tudják magukat stb. Ha magyarsá­got mutattak itt-ott, azt csak kényszerűségből vagy érdekből alkalmilag mutatták.« Ezután konkrét adatokat hoz fel, megem­liti az erdélyi evangélikus lutheránus egyházat, (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) és kiemeli, hogy mikor ő Felsége a protestánsoknak zsinattartási engedélyt adott és ez megtartatott, Magyaror­szág evangélikusai barátságos testvéri iratban felhívták az erdélyi lutheránus státust, a szá­szokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk egy orszá­gos evangélikus zsinat megtartása végett. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget. Olvassa:) »A testvéri hMó szóra azonban — irja — durva elutasítással feleltekés megmaradtak külön szász evangélikus egyháznak.« Értsük meg ezt. Kár, hogy ezt a magyar állam némán tűrte, mert nem is tudom, milyen jogon állhatnak ők tőlünk, negyedfél millió két felekezetű protestánsoktól egészen különválva, szeparáltan, mint egy sziget, csak azért, hogy nagynémetek, szászok maradjanak. Tőlünk ma­gyaroktól, pláne a magyar kálvinistáktól ugy fél­nek, mint a pestistől, pedig hát dogma és tör­téneti fejlődés alapján nem állunk valami mesz­szire egymástól. Azt mondja azután: (Halljuk ! Halljuk !) » Öngyilkos politika volt ez, mert a szász nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom