Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 437 lesznek talán azonban oly részletek, a melyekhez kénytelen leszek egy kissé tüzetesebben hozzászólani, mert talán uj vagy talán olyan oldalát érintendem a dolgoknak, a mely itt vagy épen nem, vagy csak csekély mértékben volt megbeszélve ; különösen lesz olyan vonatkozás a beszédem végén, a mely ebben a vitában, pedig bő mederben folyt, megérintve nem volt. Mindenekelőtt köszönetemet nyilvánitom az igen t. miniszterelnök urnak, vagy, mMel ő nincs itt, az ő adlatusának és reménybeli utódának (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Isten őrizz!) Lukács László pénzügyminiszter: Isten őrizz! (Derültség.) Thaly Kálmán: .... azért, hogy indítványukkal a ház üléseit egy órával méltóztattak meghosszabbítani, kettőtől háromig, mert akkor már a hangulat itt csendesebb, részint ebéd után vannak a t. hallgatók, részint ebéd előtt, és akkor szomorúak. Ilyen csendes hangulatban szép csendesen el is lehet beszélgetni, Én sem nyúlok tehát a vita ily előrehaladott stádiumában a szenvedélyekhez, hanem iparkodom szép szelíden kifejteni indokaimat, megérinteni a bővebben kifejtetteket, olyformán, mint mikor valami viharos ének, pl. a Rákóczy-induló után egy csendesebb kezdődik: Maros vize folyik csendesem (Derültség.) Én csak ily csendesen folydogálva akarok beszélni, nem kinzom meg a t. gyorsíró urakat, a kik régebben legalább félni szoktak tőlem, mert egyszer kiszámították volt, hogy gr. Szapáry Gyula után én voltam a leggyorsabb szónok az akkori parlamentben. Most iparkodom nem lenni oly gyors, hiszen ráérünk, a miniszterelnök ur kegyelméből van idő. T. előttem szóló barátom — más oldalról nem szólottak, fájdalom, s így nincsen kMel eszmét cserélni — a maga beszédében megemlítette egyebek közt, hogy akár húsz millió legyen ez a nemzet, akár még kevesebb, fenn fog maradni, mert megvan neki az alkotmányszeretete, a függetlenség utáni vágya, s én hozzátehetem, — ez megragadta figyelmemet, — hogy itt találta igen jól a szeget a fején, mikor reménységünket erre helyezte. Én is erre helyezem, mert bárminő mostoha körülmények közt vagyunk és bárminő nyomorult állapotban sinló'dünk jelenleg, — mert a helyzetet rózsásnak maga a pénzügyminiszter ur sem mondja, — mindazonáltal nemzetemet az elbukástól nem féltem, nemcsak azon latin közmondás alapján, hogy »alios ego vidi ventos«, más viharokat is látott a magyar nemzet, de abból a történetfilozófiai alapelvből indulva ki, hogy a magyar származására nézve is államalkotó faj. A turáni fajból való, ugy mint a török. Ez is elég mostoha helyzetben van, mégis uralkodó nemzet; ha nem ütöttük, vertük volna egymást századokon át elég bolond módra, akkor talán mi is uralkodó nemzet volnánk ma is! Azonban a magyar fajnak államalkotó képességét még nem tagadhatta meg senki, mert, ugy látszik, Etelközből hoztuk az alkotmányt magunkkal. Pusztaszeren volt az első nemzetgyűlés, s a legősibb, a mit ünnepeltünk az ezredévkor, az a mi alkotmányunk. Ezen államalkotó tulajdonság mellett tanúskodik az, hogy meg bírtuk őrizni, legalább rongyait ennek az alkotmánynak, annyi zMatar, annyi viszontagság közepette is, ezért bízom nemzetem jövőjében, noha ezt a reményünket tendencziózusan el akarták venni. A Bach-szisztéma alatt, a provizórikus időkben, mikor Magyarország hMatalosan ki volt törölve az államok sorából, támadt egy tudományos, egy irodalmi áramlat, mely ősi származásunkat, ősi dicsőségünket, a hunoktól, az avaroktól való származásunkat megtagadva, egyszerűen a halszagú finn-atyafiságra redukált bennünket és el akarta velünk hitetni, hogy ural-altájiak vagyunk, kiknek szerepléséről finnek, lajmnak, mordvinnak, csuvasznak, cseremisznek stb. szerepléséről a történelem nem tud semmit. Az összes hagyományaink fellázadtak ez ellen, de lecsepülték akkor ezeket. Miért cselekedték ezeket mintegy hMatalos intelemre ? Azért cselekedték, — talán némelyik meggyőződésből is tette, nem gyanúsítom őket, — hogy veszítse el ez a magyar nemzet a jövendője iránt is az érzékét, mondván neki: Hisz te sohasem voltál nagy, nem vagy hunMadék, neked a világhódító Attilához semmi közöd, a te őseid ott halásztak, vadásztak a Jeniszej és a Káma vize körül ősi módon, mint halász, vadász, s e fajta nép. Még ősi dicsőségünktől és ezzel együtt a jövőre való reményünktől is meg akartak fosztani bennünket, mégpedig a tudomány állítólagos fegyvereMel. Hát, t. ház, szerencsésén ezen is túl estünk, nem haltunk bele. Most már más irány van, és az a nagy tudós Angliában, Kawlinson, a ki a ninMei és babiloni ásatásokat vezette, ép az ellenkező nézetre jutott, t. i., hogy mi turáni faj vagyunk, és a magyar nyelv segítségével igyekezik megfejteni az ősrégi szumir és akkád feliratokat; az egyiptomi kultúránál is azt vitatja, hogy az ősi szumir kultúra turáni eredetű kultúra. Szóval, fordult az idő kereke itt is, és a nemzeti hagyományoknak adott igazat, vagyis visszahelyezte a magyar nemzetet azon fajok közé, melyek állam-alkotók. És bármily mostoha körülmények között vagyunk is, azért bízom nemzetem jövőjében, mert államalkotó faj lévén, nem fogják az időközi, sokszor kedvezőtlen állapotok és áramlatok elsöpörni. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Kedvezőtlenek lehetnek pedig az állapotok, a mint hogy azok jelenleg is, pl. mikor anyagi szükség szorít egy népet, miután paupertas magna meretrix. Sokszor vissza kell térnünk a Kolonics axiómájához, hogy Magyarországot előbb koldussá akarta tenni, hogy azután kedve szerint leigázhassa. Hát ez meglehetősen sikerült is