Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 427 beszédét folytatni. (Halljuk! Halljuk.! a szélsőhaloldalon. Félkiáltások a jobboldalon: Üresek a padjaik!) A házszabályok csak azt mondják, hogy 40 tagnak kell jelen lennie, de, hogy a ház melyik oldalán, arról nem intézkednek. Vertán Endre: T. ház! A kiegyezés alkalmával, mint azt a történet tanítja, Deák Ferencz Königgraetz után sem kMánt többet, mint Königgraetz előtt. Deák Ferenczet jellemzi az a finom vonás, hogy a haza bölcse, az osztrákporosz háború kitörésekor a képviselőház elnapolását sürgette, mert nem bizott azon engedmények tartósságában, a melyeket az országgyűlés az esetleg szerencsétlen háború következményeiből csikar vala ki. Ez a jellemzetes, ez a finom vonás, veres fonálként húzódik keresztül egész történelmünkön. Ez a vonás a férfiúban lehetett nagyon finom, de hogy a politikusban, abban a politikusban, a ki ismerte hazájának történetét, a ki látnoki szemeMel beleláthatott a jövőbe, egyszersmind politikus is lett volna, az mindig megoldatlan problémája lesz történetünknek. Hiszen maga az, hogy Deák Ferencz elképzelte azt, hogy csikarhat ki engedményeket, köthet jobb kiegyezést, mint a milyent tényleg kötött és ennek daczára a jobb kiegyezés, az abban adott jogok és engedmények vissza fognak vonatni, már ez maga elárulja azt -a bizalmatlanságot, a mely egészen indokolt volt a történelemre való tekintettel s a melynek alapján azt is mondhatta volna, abban a feltevésben is lehetett volna Deák Ferencz, hogy bármilyen egyezséget kötünk is, bármily kevés engedményt kérünk és nyerünk is, bármennyire letérünk a jogfolytonosság útjáról, ez a mi papiros-alkotmányunk csak addig lesz fentartva, a mig a nemzetnek van ereje, sőt tovább megyek, nem a mig ennek a nemzetnek lesz ereje, hanem a mig a másik alkudozó félnek nincsen ereje. Mert bármily különös legyen is. ezen másik alkudozó fél gyengeségében van a mi erőnk, abban a gyengeségben, a mely lehetett volna rendes viszonyok közt a mi erősségünk is és kellene is, hogy legyen. Mert, hogy ha alkudoztunk, hogy ha átengedtük az öröklés jogát, az uralkodást egy háznak talán örök időkre s ezt azért tettük az 1723-diki törvény szerint, hogy ez a nemzet védelmet találjon: akkor mindenesetre az erősnek védelmére kellett volna hMatkoznunk. Ennek daczára, ezt nem tehetjük ; mert a másik félnek az ereje a mi alkotmányunknak biztos veszte; és ezért áll az a szomorú igazság, hogy a másik félnek a gyengeségében van a mi erőnk. De hogy Deák Ferencz még csak azt sem követelte a kiegyezéskor, Königgraetz után, a mit követelt előzőleg, sőt, hogy még abból is leengedett, ezt, azt hiszem, nagyon könnyű lesz beigazolni. És hogy ezt beigazolhassam, engedje meg a t. ház, hogy az egyes részletkérdéseket, bár röviden, érintsem. Itt van mindjárt a delegáczió kérdése. Az első felirat alkalmával Deák Ferencz a képviselőházban a jogfolytonosság alapján állva, azt mondja: »A törvényhozási jogot valamint mi nem kívánjuk más országra nézve semmi részben gyakorolni, ugy Magyarországra nézve azt a magyar királyon kívül senkMel mással meg nem oszthatjuk; Magyarország kormányzatát és közigazgatását a magyar királyon kívül senkitől mástól függővé nem tehetjük, azt más országok kormányzatával nem egyesíthetjük; nem akarunk tehát sem a birodalmi tanácsban, sem valamely birodalmi népképviseletben részt venni s annak rendelkező hatalmát Magyarország ügyei fölött el nem ismerjük és az örökös tartományok alkotmányos népeMel csak ugy, mint önálló szabad nemzet, más önálló szabad nemzettel, függetlenségünk teljes megóvása mellett vagyunk hajlandók esetenkint érintkezni.« Mit kíván Deák Ferencz ? Hogy megmentse a magyar törvényhozótestületnek a szuverenitását, azt mondja, hogy semminemű állandó testületet, a mely együtt tárgyalhat a másik ország törvényhozásával, fel nem állithatunk, hanem igenis érintkezzék a két nemzet alkotmányos testülete egymással, de nem állandóan, hanem esetről-esetre. Ebben az »esetről-esetre« szóban és abban, hogy a törvényhozások maguk közvetlenül nem érintkeznek egymással, látta Deák Ferencz 1861-ben a szuverenitás megőrzését. Mert később, a második felirat rendjén, a mikor Bécsből az jött feleletnek, hogy megnyugodhatik a nemzet, hiszen ez a nemzet szuverenitását nem sérti, különösen nem az, hogy Magyarország az örökös tartományok képviseletével közösen tárgyalja az adó- és a katonaállitási kérdéseket, Deák Ferencz azt irja: Mi ebben semmi megnyugvást nem találunk. És mi következett be? 1867-ben kiküldik a delegácziókat. Deák Ferencz véleménye szerint ezek együtt is tárgyaltak volna, ettől azonban megmenti a nemzetet Andrássy. De Andrássy nagy befolyása és bölcsesége sem tudott any— nyira menni, hogy a közös szavazást, a hol mégis idegen országnak befolyása, idegen nemzet szuverenitása korlátozza a mi szuverenitásunkat, megakadályozhatta ,volna. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És különösen nem tudta megakadályozni, hogy ne teremtessék állandó testület a delegáczió képében, a mely nem érintkezik esetről-esetre, mint a hogyan közjogi garancziának, alkotmányjogi biztosítéknak követelte annak idején Deák Ferencz, hanem állandó testületté lett. Azt mondják ugyan, hogy hiszen ez a testület törvény erejével bíró határozatot nem hoz, mert nincs végrehajtási joga. De, hát akkor, a mikor a delegácziónak határozatát mi felül nem bírálhatjuk, sőt visszautasítani is csak ugy van joga a nemzetnek, ha az egész költségvetést. 54*