Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-167

390 101. országos ülés 1902 deczember 10-én, szerdán. nincsen. Az iuterpellácziós-könyvben be van jegyezve deczember hó 10-ki kelettel Babó Mihály képviselő interpellácziója a csongrádmegyei állami népiskolai tanítók ügyében, a miniszterelnökhöz, mint belügyminiszterhez. Elnök: Visontai Soma képviselő ur is bejegyzett mterpellácziót, de miután annak tárgyában a napirend előtt felszólalt, azt most visszavonta. Egy interpelláczió van csak tehát és ez az ülés végén a szokott időben, a tegnapi határozat folytán félhárom órakor fog megtétetni. (Helyeslés.) Következik az 1903, év első négy hónapjávan viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat (írom. 189,191) tárgyalásának folytatása. Major Ferencz jegyző: Marjay Péter! Marjay Péter: T. képviselőház! Midőn beben az uj képviselőházban először szólalok fel, nem követem azok példáját, kik beszédeiket a ház bírálatával kezdték. A háznak a kinézete azt a költői kifejezést juttatja eszembe, hogy szemeim gyöngék, ez a fény megvakít. S ha bírálni akarnám a házat, azt kellene rá mondanom, hogy ennek az országnak a koldusságával, a szegénységével a legkirívóbb ellentétben áll ez a fényes palota. (Helyeslés a szélsőbalt Maion.) Én nem bírálom ezt a házat, de nem titkolhatom el azt, a mi a megnyitás alkalmával igen bántott, nemcsak engem, hanem azt hiszem, az országban igen sok embert, hogy t. i. a megnyitásnál, mintha csak egy egyszerű kaszinóba léptünk volna be, nem akadt egyetlenegy ember, a ki azt mondta volna: tisztelt törvényhozás, belépünk az országnak sok millió árán épített épületébe, a mely a törvényhozás temploma tartozik lenni, a mely hMatva van arra, hogy talán száz esztendőkön át, ha ugyan száz esztendeig ilyen kezelés mellett lesz magyar alkotmány, az ország javára, a nemzet boldogitására üdvös törvényeket hozzon létre; nem akadt egy ember, a ki azt mondta volna, mikor e nagyfontosságú helyre először beléptünk: kérjük az Isten segedelmét igazságos, hasznos munkálkodásunkra. Hiszen mikor kis uj viskójába belép annak egyszerű lakója, az is fohászkodással, egy ég felé bocsátott, szMéből fakadó sóhajjal szenteli fel, Isten áldását kéri rá. (Ugy van I ügy van

I a szélsőbaloldalon.) De más példát is látok. Már ősi időkben nem kisebb ember, mint maga Jézus Krisztus, azt mondotta tanítványainak: » Valamely házba először bementek, ezt mondjátok: Békesség a háznak!« Hát itt nem mondta senki, hogy »Békesség a háznak!«, se az Isten segedelmét nem kérte senki, se a komoly munkára nem figyelmeztetett senki. Igaz, hogy mindnyájunknak tudnunk kell, hogy mi komoly munkálkodásra jöttünk ide, de miután ez a figyelmeztetés elmaradt, én ebben a mulasztásban mégis szépséghibát látok, mert ezen igen sokan megbotránkoztak. (Ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem egyébiránt, t. ház, hogy az a kívánság, az az óhaj, hogy »Békesség e háznak«, ebben a házban meddő óhajtás lett volna, mert itt mi nagyon, de nagyon ritkán tudunk csak egy pár szempülantásra is teljes békességben lenni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen itt az elvek harczát vívjuk, és el lehet mondani, hogy »Ti közöttetek és mi közöttünk nagy közbenvetés vagyon.« (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök ur az mondotta a múltkor, hogy higyje el az ellenzék, hogy ők is gondolkoznak. Komjáthy Béla: De rosszul! Marjay Péter: Én megengedem, hogy gondolkoznak, csakhogy erre megint azt lehet mondani, hogy ime ugyanazon forrásból, a gondolkozás forrásából miként származhatik édes és keserű viz. Mi a gondolkozás forrásából a haza és a nemzet részére legjobb meggyőződésünk szerint édes vizet fakasztunk, önök pedig keserű vizet fakasztanak abból,... (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Endrey Gyula: Bécsi keserű vizet! Marjay Péter: . . . még pedig nem is budait, hanem a mint igen helyesen mondja Endrey Gyula t. barátom, bécsi keserű vizet. Ezzel arasz tották el a nemzetet; ez alá temetik, ez alá fojtják minden, jövendő boldogságára, jövő jólétére vonatkozó törekvéseit. T. ház! A kormány többsége s a kormány sajtója régi idő óta sokallja a mi tárgyalásainkat. Unalmasnak tartják a tárgyalásokat, és mert nehéz a sok igaz, súlyosan igaz beszédeket elhallgatni, ezért azt mondja a kormány és sajtója, hogy mi itt időt pazarolva, az ország kárára dolgozunk. T. ház! Erre a vádra felelni kívánok, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és megmondom, miért kell nekünk beszélnünk. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Először azt jelentem ki, hogy önök felől ennek a 30 milliós palotának a falára rá, lehetne irni, hogy: »Siketnémák intézete«, (Él/nk derültség a bal- és a szélsőbal oldalon.) mert önök sem nem hallanak, sem nem látnak, sem nem beszélnek, (Derültség.) csak némán hallgatnak. Még ha a hallgatás arany volna! Csakhogy az a baj, hogy nem mindig arany az a hallgatás, mert beszél helyettük valaki s ha az azután elmondja a beszédét, akár kéket, akár zöldet, akármifélét beszéljen is: akkor megszólalnak önök, akkor a némaság lethargiájából felébredve tombolnak, tüntetnek. Ahhoz gratulálok önöknek. De a ki ily magatartás után mégis kötelességszerű, becsületes, következetes munkálkodásunkat kárhoztatólag bírálja, attól e bírálatot az ily magatartás után nem fogadhatjuk el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egyébiránt, t. ház, mindenki meg van arról győződve, hogy mi iiein hMalkodásból, nem szószaporitásból bes/.élünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Hanem mi kötelességszerüleg politikai program-