Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-165

165. prszágos ülés 1902 deczember 6-án, szombaton. 349 dáson fáradni, többnyire olyanok voltak, a kik eleven nemzetiségi embert alig láttak még életükben. Hiszen nem szükséges hMatkoznom Széchenyi Istvánra, a ki 1842-ben annyira ismerte a nemzetiségi kérdést, hogy azt mondta: A nemzeti jelleg nem olyan, hogy azt egyszerűen rá lehetne kenni valamely fajra, mint vajat a kenyérre, hagyjuk a tótot tótnak lenni, az oláhot oláhnak, mi ezen változtatni ugy sem tudunk. Itt volt az önök prófétája és messiása, Deák Ferencz, a kinek egyik legnagyobb hibája talán épen a nemzetiségi törvény megalkotása volt, a melyet hitem és meggyőződésem szerint becsületes magyar embernek végrehajtani nem is szabad. (Igaz! Ugy van! a szélscibaloldalon.) De itt van a miniszterelnök ur. Hiszen ő alatta terjedt el legjobban a nemzetiségi kérdés, mert ha a volt kormányelnöknek valami érdeme volt, kétségtelenül az volt, hogy a nemzetiségi kérdésben erélyesen lépett fel és magyar emberhez, magyar kormányférfiuboz illő erélylyel járt el a nemzetiségekkel szemben. De a miniszterelnök ur kormányzása alatt nemcsak hogy az oláhkérdés terjedt, nemcsak, hogy a tótság támadásai lettek napról-napra vehemensebbekké, de egy egész uj nemzetiségi kérdés is merült fel: a pángermán kérdés, a melynek múltja csak három esztendős, tehát tisztán a miniszterelnök ur eljárásának tulajdonitható. Itt van azonkívül egy oly kérdés, a mely ha nem is nagyjelentőségű, de mint tünet bizonyára figyelemreméltó, ez a bunyevácz-kérdós, a mely szintén a miniszterelnök ur kormányzása alatt vetette fel fejét, Ezeknek a nemzetiségi kérdéseknek megvannak a maguk területi határaik. Tudjuk, hogy az oláh kérdés Erdélyben és az Erdélyt körülvevő megyékben van leginkább elterjedve. A szerb nemzetiségi kérdés a Délvidéken, a sváb, a pángermán mozgalom Bács és Temes megyéket árasztotta el, de a legveszedelmesebb, a mint mondám, a tót mozgolódás, a mely a slovenczki okoliet véli megalapithatónak, mert már a 60-as években kérelmezték, hogy 16 megye lakosságának tót részét szakítsák ki és hogy ebből külön tót tartomány alkottassák. Két tünetre akarok rámutatni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Egyik LiptóSzent-Miklóson történt. Ott november 20-án a tót nemzeti párt gyűlést hívott össze, a melyről értesítették az odavaló szolgabírót. A szolgabíró megjelent az ülésen, de ott azt mondták neki, hogy az bizalmas értekezlet, magánbeszélgetés, a melyen neki nincs helye. A szolgabíró le hagyta magát főzni, távozott, pedig a mint a Távirati Irodát később értesítették, ott igen fulmináns, Magyarországot sértő, Magyarország ellen izgató beszédek hangzottak el. Nagyon szeretném tudni, nem állunk-e szemben itt valamely mulasztással, a mely az állam megtorló intézkedését igényli ? (Helyeslés a szetsőbaloldalon.) A másik eset a turócz-szent-mártoni czelluloze-gyár ügye, a melynek felvilágosítására bátor vagyok egy-két reflexiót tenni. Turócz megye két képviselőválasztói kerületet képez, a szuesányit és a stubnyait. Mindkettőben óriási harcz után tudott a szabadelvű párt jelöltje győzelmet aratni, szemben a nemzetiségi jelölttel; a szuesányi kerületben, ugy tudom, csak 61 szóval győzött báró Révay Gyula, míg a sztubnyai kerületben a legnagyobb küzdelem után 200 és egynéhány szavazattal Justh Ferencz, Már most a nemzetiségiek mit csinálnak ? (Halljuk! Halljuk!) Turócz-Szent-Mártonban tisztán külföldi, cseh és morva tőkével alapítanak czelluloze-gyárat azért, hogy ezen gyár folytán összeköttetéseket létesítsenek, szóval gyökeret verjenek. A másik kerületben, hol nagy erdőségek vannak, a német községekben fát vásárolnak, mi által azok lekötelezettekké válnak. Főleg Szklenó községre vetették ki hálójukat, mert ez a sztubnyai kerületben döntő község a szavazásnál. Már most azt beSzéllk, hogy ez a gyár készen van, csak üzembe helyezése nincs megengedve. Ugy tudom, tárgyalások folynak e tekintetben, de arról is értesültem, hogy a miniszterelnök ur egyik osztrák igen befolyásos barátjának állítólag ígéretet is tett volna már arra nézve, hogy beleegyezését fogja adni . . , Széll Kálmán miniszterelnök: Nem szoktam ilyen ígéretet tenni sem barátnak, sem ellenségnek. Nessi Pál: Én nem tudom, miért ne ígérhetne meg a miniszterelnök ur akár barátjának, akár ellenségének olyasmit, a mi az ország érdekében van. Pozsgay Miklós: Olyat is ígérjen! Széll Kálmán miniszterelnök: Olyat is ígérek, meg is tartom. Pozsgay Miklós: Fenét tartja! Széll Kálmán miniszterelnök: Az nem ide való. Nessi Pál: Az ország érdekében van, hogy ily gyárak létesüljenek. Senki sem óhajtja inkább, mint a függetlenségi párt, (Igaz! Ügy van! a szélsí'ibaloldalon.) de nagyon aggályos, midőn kizárólag külföldi tőkével nemzetiségi pártezélokra alakítanak gyárakat, hogy ezáltal a nemzetiségek minél erősebb gyökeret verhessenek, s ezért mindent el kell követni, hogy ily nemzetiségi czélból gyáralapitás ne létesülhessen. Ezzel kapcsolatban egy eszmének akarok kifejezést adni, azt hiszem érdemes volna a kormányelnök urnak vagy közegeinek azzal foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Ha körülnézünk az országban, azt fogjuk látni, hogy az oláh és tót pénzintézetek óriási erővel dolgoznak.^ (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Az igaz!) És ezeknek lehet tulajdonítani a nemzetiségek azon megerősödését, mely az utóbbi időben tapasztalható. Nem lehetne-e a magyar hazafias pénzintézeteket egy trösztbe összefoglalni, a melylyel ellen-