Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-164

164 ORSZÁGOS ULES 1902 deczember 5-én, pénteken, Tallián Béla elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnöki előterjesztések. — Napirend előtti felszólalások. — Az 1903. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kál­mán, Lukács László, b. Fejérváry Géza, Plósz Sándor, Wlassics Gyula, Darányi Ig­nácz, Cseh Ervin. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 25 pereskor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Nyegre László, a javasla­tok mellett felszólalókat jegyzi gróf Teleki Sán­dor, a javaslatok ellen felszólalókat Endrey Gyula. Mindenekelőtt hitelesíttetni fog a múlt ülés jegyzőkönyve. Nyegre László jegyző (olvassa az 1902. deczember 4-én tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Van-e kifogás a jegyzőkönyv ellen ? A mennyiben nincs, a jegyzőkönyvet hitelesített­nek jelentem ki. Bemutatom a miniszterelnök átiratát, mely szerint a Béga-csatornának a temes-bégavölgyi vizszabályozó társulat ármentesitése érdekében is szükséges rendezéséről, továbbá az állami szám­vevőszék szervezésére vonatkozó 1880;LXVI. és 1893 : XXX. törvényezikkek módosításáról szóló törvényjavaslatokat ő Felsége legkegyelmesebben szentesitvén, azok mint a f. évi XXII. és XXIII. törvényezikkek az »Országos Törvénytár« utján kihirdettettek. Tudomásul szolgál. Bemutatom a Zilahon 1902. augusztus hó 20-án tartott népgyűlésnek Lengyel Zoltán kép­viselő által beadott kérvényét, az önálló vám­terület létesítése iránt. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Bemutatom az országos orvosi szövetségnek gróf Apponyi Albert képviselő által beadott kérvényét, a magyar polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatba az orvosi dijak behajtása tárgyában megfelelő intézkedés felvétele iránt. Az említett törvényjavaslattal való együt­tes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik az igazságügyi bizottságnak. Jelentem, hogy a napirend előtt Gál Sándor képviselő ur személyes kérdésben kivan szólani. (Halljuk! Halljak ! a szélsőbaloldalon.) Gál Sándor: T. ház! Tegnapelőtti parla­menti felszólalásom indokát képezte Korodi Lutz és Lindner Gusztáv képviselő urak felszó­lalásának. Eszmekörük és az irányuk, a melyet követnek ezekben a felszólalásukban, abban csúcsosodik ki, hogy azok a konkrét tények, a melyeket én a szász vezetők ellen, nevezetesen pedig ezen két képviselő ur viselkedésére vonat­kozólag felhoztam, valótlanok. De tovább mennek ezen a czélon, és voltaképen azt bizonyítják, hogy ők igenis a magyar nemzet ellen agitá­czionális irányt nem követnek, ilyet maguktól távol tartanak, és az ő j>olitikai törekvésüknek czélja az, hogy a konszolidáczió a nemzet testé­ben és állami életünkben befejezést nyerhessen. Miután a felszólalást ebben a sorrendben tették meg, én kénytelen vagyok ezt a sorrendet követni azért, hogy kijelentéseimnek valódiságát igazoljam, és ezen túlmenőleg igazoljam azt, hogy az ő nyilatkozatuk szimuláczió, ők a magyar nemzet életében, a magyar nemzet tör­ténetében, a magyar nemzet társadalmában nem ilyen irányt követnek, sőt ellenkezőleg, igenis agitáczionális irányt követnek a nemzettel szem­ben, agitáczionális állást foglalnak el mindennel szemben, társadalmi és politikai téren, minden oly irányzat ellen, a mi magyar, a melynek a mozgató és vezető tényezője a magyar nemzeti eszme. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Korodi Lutz képviselő ur szives volt azt a beismerést tenni, hogy ő a »Kronstädter Zeitung*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom