Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-151

20 lai. országos ülés 1902 november 19-én, szerdán. Hogy nem lehetetlen egészen a dolog, mutatja az, hogy a vámtarifára nézve az egyetértés megvan és ha a többi dologra nézve is meg volna, akkor a teendőkkel készen lennénk és a tarifa itt lenne a házban. De azt, hogy a kiegyezés még nem készült el, és hogy a tarifa, a melyről különben az egyezség megvan, ide nem hozatott; azt, hogy én és a kormány, a melynek élén állok, az ország gazdasági érdekeit az egész vonalon oly kitartással és szivóssággal, semmi fáradságot sem kiméivé védelmeztük és oly módon igyekeztünk minden tekintetben azon programmnak megfelelni, a melyet ide állítottam a képviselőházban annak idején, mert ez az oka annak, hogy az ide nem jöhet ma még végleges kiegyezés formájában, mégsem lehet nekem bűnül felróni. (Elénk helyeslés. Ugy van! jobbfelől.) Mert nézzük csak a dolgot, hogy miként volna akkor, ha én arra az álláspontra helyezkedném, a melyet nekem némelyek imputáltak e házban és e házon kivül? Hiszen csak nem tanácsolná nekem senki, hogy bőkezűséggel, vagy kevesebb lelkiismeretességgel egyezkedjem, csak hogy elkészüljön az egyezség mindenre nézve? Én abban nem hagytam magamat azáltal megszorítani, hanem igyekeztem és igy fogta fel az os/,trák miniszterelnök is kötelességeit, én is, ő is a leglelkiismeretesebben és kitartóan igyekeztünk az ország jogainak és érdekeinek megvédésében nem csüggedve, még azt is koczkáztatva, hogy — nem birva mindenben megegyezni és az eltéréseket kiegyenlíteni — az egyezség nem jön 1902. szeptember vagy októberben létre. (Élénk helyeslés jobbfelél.) Az nem lehetséges, hogy a törvényt utólag ugy magyarázzuk, hogy a mi hatalmunkban van egyoldalulag a közösséget, a melyet 1907-ig viszonosság alapján kötöttünk, megszüntetni. Mert hogyan áll az a kérdés? (Halljuk! Halljuk!) 1907-ig rendelte a törvény fentartani a közös állapotot. En, mikor — és erre majd visszatérek ezt a három esztendőre való meghosszabbítást és megtoldást az osztrák kormánynak felajánlottam, követeltem a negyedik szakaszba lefektetett feltételeknek teljesítését. Ezeket nekem megadták. Én konczedáltam nekik a három évet, természetesen a törvényhozás utólagos jóváhagyásának fentartásáyal, a mint ez a törvény létrejöttével meg is adatott. Ok konczedálták a 4. §-ba lefektetett feltételeket és vívmányt három pontba. Ezeknek egyike a tarifa elkészítésének kérdése, mert mégsem lehetséges a törvényt ugy magyarázni, hogy mikor a közösségnek lekötése három évre konczedáltatik, ezt a konczessziót mi teljesen egyoldalú intézkedéssel lehetetlenné, érvénytelenné, értéktelenné tehessük azzal, hogy például a tarifa elkészültét megakadályozzuk. Pedig ez lehetséges lenne, ha ugy volna a dolog, mint a hogy önök gondolják, hogy tudniillik 1902. év végéig azt el kell készíteni. Ámde máskép áll a dolog, midőn a törvény azt mondja, hogy a tárgyalás előtt kell annak elkészülni, a mi presszió mindkét félre nézve. (Ugy van! jobbfelől.) Ott megvan a presszió a magyar kormányra, ott van a presszió az osztrák kormányra, hogy, mert a szerződési tárgyalások mindkettőnek érdekében vannak, igyekezzék az egyezséget megcsinálni, — habár eddig nem sikerült — és a tarifát elkészíteni. (Igás! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Már most, t. képviselőház, azt akarom bizonyítani, mert ez azután a dolog velejéhez is tartozik és arra a terrénumra, a hol politikai megbízhatóságom támadtatott meg, hogy hogyan áll a paktum kérdése, megszegtem-e a törvénynek most adott — nézetem szerint egészen világos, szabatos— értelmezésével a paktumot,igen, vagy nem? {Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt azt állítom, hogy én erkölcsileg kötelezve érzem magamat nem állni meg a törvénynél, hanem odáig menni, hogy, a mit ma mondok, nemcsak a törvénynek felel meg, hanem megfelel annak az egyezménynek, azoknak a pártközi megállapodásoknak is, a melyeknek obiigójába belementem. Mindig azt tartottam, hogy azok reám nézve abszolút kötelező erővel birnak, azoktól eltérni nem szabad, mert azokat egyetértőleg állapítottam meg azokkal a férfiakkal, a kik a pártközi megállapodást létrehozták. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Barta Ödön: Nagy Ferencz abszolválni akarta! (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem akartam abszolucziót! Bizonyítani akarom, hogy abszoluczióra nincs szükségem. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Barta Ödön: Azt mondtam, hogy Nagy Ferencz akarja abszolválni. Széll Kálmán miniszterelnök: Az más, ha ezt mondta; akkor nem is térek ki tovább erre, mert különben elmondtam volna, hogy igenis abszolucziót kértem 1899-ben egy pontra: a kitolásra, de most nem kell kérnem. Folytatom hát megjegyzéseimet a paktumról mondottakra. Hallottam egy skáláját a vádaknak, a melyek első része nagyon szelid hangon kezdődött. Azután e diapason mindig erősebb lett, végül már odajutott egy-egy képviselő, hogy én tévedésbe ejtettem az illetőket, kifosztottam, megraboltam az országot egy jogától. Ezek a dolgok azonban nem igy állanak. Elmondatott, hogy alighogy megkötöttem a paktumot, felmentem Bécsbe, azután ott a király el nem fogadta a feltételeket, azután rögtön lefutottam, kegyelmet kértem, aztán az megadatott nekem, mert nem akarták megakadályozni a. Széll-kabinetnek megalakulását, a mely pedig a kibontakozást jelentette az akkori áldatlan állapotokból, az itteni parlamentális dezorganizáczióból. Ez mind nincs igy. Én nem akkor mentem Bécsbe, a mikor az alakulás még kérdésben