Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-151
6 151. országos ülés 1902 vénytelen minisztériuminál áll szemben. Akkor mondta Deák Ferencz — a kérdésnek többi részéről nem szólok, mert az nem tartozik ide — hogy: »Ne hozza meg a ház e határozatot, mert ha meghozza november 9-én a határozatot az a ház, a mely deczember 6-án exspirál, lehetetlenné teszi a magyar költségvetés megállapítását, az pedig igen nagy baj és az alkotmányos sarkalatos jogok megsértése«. Azt mondja, hogy: »Ha mi ezen törvény teljesítését bármi úton-módon lehetetlenné teszszük«, — tudniilik, hogy költségvetéssel kell kormányozni — »felforgatjuk magunk az alkotmány egyik sarkkövét és hozunk igazán veszélyt az országra, melyet nem tudom, hogyan és miként fogunk megorvosolni.« ífekem ugy tetszik, hogy ez a czitátum, a melyet most kiegészíteni voltam bátor, inkább a mellett az álláspont mellett szól, a melyet én elfoglalok; a mellett szól, hogy miután költségvetési törvényt azoii költségvetés alapján, melyet beterjesztettünk, ez idő szerint az adott viszonyok folytán hoznunk nem lehet, hozzuk meg az ideiglenes költségvetési törvényt, nehogy — mint Deák Ferencz mondja — költségvetés nélkül maradjon az ország, a mi veszedelmes preczedens, a melynek teljes megorvoslása nagyon nehéz. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Igen t. barátomnak egy másik észrevételére is kell előzőleg válaszolnom. 0 a maga igen tárgyilagos, igen nyugodt és sok kérdésben emelkedett állásból folyó fejtegetéseiben ezúttal azt mondja — és némi affinitása az eszméknek vezette t. képviselőtársamat arra, mert a törvény-magyarázat dominálta ennek a vitának egyik részét, — hogy nálunk rosszul magyarázzák általában a törvényeket; a pragmatica sanctiót is rosszul magyarázták 1867-ben, mert a pragmatica sanctio — a mint ő mondja — nem állapított meg semmiféle közösséget, vagy nem volt szerződés az osztrák állam, illetőleg az osztrák tartományok és Magyarország közt; az csak szerződés volt a király és az ország közt. Hát kérem, ez így igaz; de ezt a kérdést ezzel elütni és a tételt ugy állítani oda, hogy ebből tehát az következik, hogy nekünk ő felsége többi országaihoz semmi közünk, nézetem szerint nem lehet és a mi közjogi fejlődésünk ezt nem igazolja. Miért? A nélkül, hogy a kérdésnek részletes fejtegetésébe belemennék, figyelmeztetem a t. házat, hogy az 1867 : XII. t.-cz. 5. §-a maga azt mondja, hogy eddig a pragmatica sanctióból folyó közös védelmi kötelezettséget és abból folyó jogokat és viszonyokat a magyar király a magyar országgyűléssel rendezte, mert Ausztriában alkotmány nem volt; ezután azonban, miután Ausztriának meg van adva az alkotmány, nem rendezhetjük ezeket a közös viszonyokat, a melyek a pragmatica sanctióból a védelem körül folynak, magával a királylyal, mert ő Felsége az osztrák királyságoknak és országoknak wember 19-én, szerdán. alkotmányt adott, tehát azokat közösen kell kezelnünk. Ebben az az elv le van fektetve, hogy addig, a míg az osztrákoknál alkotmány nem volt, velük semmi viszonyba nem léphettünk és így 1723-ban sem, mert hiszen Ausztriában nem volt, a kivel az akkori karok és rendek ezen közös viszonyokról értekezzenek. De bogy az 1723-ikitörvényczikk nem volt tisztán és kizárólag — jól méltóztassanak megérteni, mert az is — de nem volt tisztán és kizárólag személyes szerződés, — személyes szerződés a maga lényegében, — de hogy a maga vonatkozásaiban, a maga tételeiben, a maga jogaxiomáiban nem kizárólag a dinasztiával és tisztán csak a fejedelemmel akarta a szerződési viszonyt megállapítani és érteni, következik egyszerűen az 1723 : II. t.-cz. 7. §-ának világos határozmányából, a mely így szól (olvassa): »Indivisibiliter, ac inseparabiliter, invicem, et insimul, ac una cum Eegno Hungáriáé et Partibus, Uegnis, pt Provinciis eidem annexis, haereditarie possidendis, regendam, et gubernandam transferunt.« Tehát az elválaszthatatlan és együttes birtoklás elve azokkal az országokkal, azokkal a tartományokkal ebben már le van fektetve; az együttes birtoklásból és az elválaszthatatlan birtoklásból pedig folyik a védelemnek kötelezettsége. Ezt tagadni nem lehet. És hogy ezt így fogta fel a mi jogfejlődésünk, azt mutatja az 1847—48-iki országgyűlésnek felirata. Ebben az országgyűlési feliratban — én csak az ide vonatkozó passzust fogom felolvasni — azt mondták az ország rendéi (olvassa): »A legújabb időkben kifejlett események mulaszthatatlan kötelességünkké teszik, figyelmünket azokra fordítani, a miket Felséged uralkodóháza iránti hűségünk és az összes birodalom iránti törvényes viszonyaink és hazánk iránti kötelességünk megkiván.« Tehát »a birodalom iránti törvényes viszonyaink!« És a felirat további folyamában ismét azt mondják a Karok és a Rendek (olvassa): »E tekintetben lehetetlen aggodalommal nem tapasztalnunk a nyugalom bomladozásának azon jeleit, a melyek a pragmatica sanctiónál fogva velünk egyesült birodalom némely részeiben mutatkoznak.* íme ezen felirat is az összes birodalomról szól, azon birodalom iránti törvényes kötelezettségekről, aggodalomról, a melyet azon birodalom viszonyai keltenek. Hogy tehát azon országok és tartományoknak, a melyek ő Felségének,, mint közös uralkodónak jogara alatt állanak, viszonyai, — már t. i. a pragmatica sanctióból folyó védelmi kötelezettség szempontjából való bizonyos közös viszonyok — nem voltak ismeretlenek a . mi jogfejlődésünkben 1667 előtt sem, hanem az 1848-iki nagy alkotmányozó országgyűlés karai és rendéi is felvették feliratukba, ez, gondolom, mellettem bizonyít. De mit mond maga a 48-iki törvény bevezetése ? Azt mondja: »az ország függetlensége,.
