Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-134

86 /34. országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. (Ugy vem! Helyeslés a széhobaloldalon.) Hála Isten, minket mindez nem feszélyezhet. Sőt ép ez késztet engem arra, hogy csekély tehetségemhez képest kimutassam azt, a mit Beöthy Ákos igen t. képviselőtársam is mondott, hogy a quótadöntés alakilag törvénytelen, tartalmilag pedig igazságtalan. (Halljuk! Halljulc!) T. ház! Ha ezen kérdéseken csak ugy át akarnék futni és egy bon mot-val akarnám elütni az egész dolgot, akkor is nagyon könnyű lenne helyzetem. Nem kellene egyéb, mint hogy egyszerűen hivatkozzam arra, a mit Lukács László t. pénzügyminiszter ur az 1899. január 3-iki ülésen mondott. (Halljuk! Halljulc!) Mert fel kell tételeznem az igen t. többségről, mely annak idején ezeket helyeselte, s szankcziójával ráütötte a beszédre az igazság jegyét, hogy ma is ugyanezen alapon áll, és ma sem akar ezen igazságtól tágítani. A t. pénzügyminiszter ur akkor, mikor arról volt szó a házban, vájjon a királyi döntés tárgyaltassék-e ugy, mint ma tárgyalta tik, s midőn e tárgyalást ez az oldal követelte, a követelés ellen a következő érveket használta (olvassa:) »Azt hiszem, egyetért velem a t. ház legnagyobb része abban, hogy az, a mi az imént felolvastatott, t. i. a királyi döntés, itt jelenleg tárgyalás tárgyát nem képezheti. Nem képezheti annál kevésbbé, mert ez a kézirat tartalmára, alakjára nézve a törvényes követelményeknek megfelel.« Mi van itt mondva? Az, hogy nem lehet tárgyalni azt a királyi döntést, a mely alakjára és tartalmára nézve a törvényeknek megfelel, és pedig azért nem, mert megfelel. De ha ez igaz, ugy a contrario vont következtetéssel áll annak az igazsága, hogy minden olyan királyi döntés, a mely alakjára és tartalmára nézve a törvényes követelményeknek meg nem felel, tárgyalandó. És áll az, hogy csakis az tárgyalandó, a mely meg nem felel e követelményeknek. A logika örök törvényei szerint én ebből csakis ezt tudom kimagyarázni. Hát, t. ház, ma ezt a királyi döntést tárgyaljuk; tárgyaljuk azért, mert beleegyezett a miniszterelnök ur, s mert az ő útmutatása nyomán — a mi csak nagyon természetes, — beleegyezett a t. többség. De ha igaz az, a mit előbb mondtam; ha igaz az, a mit Lukács László pénzügyminiszter ur mondott: akkor kétségtelen, hogy az abba való beleegyezés, miszerint ez a királyi döntés itt tárgyaltassék, nem jelentett egyebet, mint azt, hogy maga a többség elismerte, hogy az ma már sem alakilag, sem tartalmilag nem törvényes, hanem igenis törvénytelen. (Ügy van! Ugy van! a széhobaloldalon.) Azonban nem akarom az igen t. többséget azzal gyanúsítani, hogy a mit tegnap igaznak vallott, azt ma is annak vallja. (Derültség és tetszés a szélsőbaloldalon.) Három és fél év előtt, nagyon régen történt ez; azóta egy jótékony »szél« formuláris viharával keresztülsejnert a házon; azóta, sok legelőről különböző báránykák egy közös akolba mentek, s e keresztezésből származott sok igazság teljes elvesztése, s uj igazságok teremtése. Nem térek itt ki, t. ház, annak a bizonyítása elől sem, (Halljuk! Halljuk!) hogy alakilag is érvénytelen a királyi döntés. Midőn e tekintetben tételes törvényekre kell hivatkoznom, mindenekelőtt kénytelen vagyok az 1867 : XII, t.-cz.-nek, a mely Ausztriával való viszonyunkat van hivatva rendezni, bevezető részéből egy passzust felolvasni (olvassa): »a magyar korona országai s az ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok közt fenforgó közös érdekű viszonyok pontosan és határozottan kijelöltessenek, és hogy a két egymástól független alkotmányos képviselet közti érintkezés módja eme közös viszonyok elintézése körül szabatosan megállapittassék«. Ez az a czél tehát, a melyet már az 1867: XII. alapvető törvényezikk tűzött ki, hogy a viszonyok szabatosan megállapittassanak, és hogy pontosan kijelöltessenek. Ebből az következik, t. ház, hogy ezt a törvényt csak szó szerint szabad magyarázni; következik az, hogy ennek semminemű kiterjesztő magyarázata — hivatkozzék az szokásra, vagy analógiára, — nem lehetséges. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vagy megáll ez a törvény ugy, a hogy van, és megáll olyan viszonyok között, mint a minők között létrejött, vagy megdől, mert mihelyt a viszonyok változnak, ha egyéb nem változik is, az többé fenn nem tartható. Ezekkel az irányelvekkel magyarázván a törvényt, bátor vagyok felolvasni annak 19., 20. és 21. §-ait. (Olvassa): »Ezen alku« — a quótaalku, — »s megállapítás oly módon történik, hogy egyrészről a magyar korona országainak országgyűlése, másrészről ő Felsége többi országainak gyűlése, mindenik a maga részéről, egy hasonló számú küldöttséget választ.« — Ez megtörtént. (Olvassa): »E két küldöttség az illető felelős minisztériumok befolyásával részletes adatokkal támogatott javaslatot fog kidolgozni az emiitett arányra nézve.« — Ez is megtörtént. (Olvassa): »20. §. E javaslatot mindegyik minisztérium az illető országgyűlés elé terjesztendi, hol az rendesen tárgyalandók Nos hát, t. ház, megtörtént ezen intézkedéseknek az a része, a mely technikai munka; megtörtént az, hogy a bizottság jelentése ide beterjesztetett, de nem történt meg az a része, hogy ez itt tárgyaltassék is. (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Olvassa): »Mindegyik országgyűlés az illető minisztériumok utján közlendi határozatait a másik országgyűléssel, és a két félnek ily módon eszközlendő megállapodásai szentesités végett ő Felsége elé fognak terjesztetni.« A 21. §. igy szól (olvassa): »Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással megegyezni, mindegyik félnek véleménye mind a két országgyűlésnek elébe terjesztetik, ha pedig a két országgyűlés nem tudna egymással kiegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján Ő Felsége fogja eldönteni,*