Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-150

456 150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden, kívánni ettől a szegény Magyarországtól, hogy ez örökösen csak nyerstermelő ország maradjon és örökösen tápláló gyarmata legyen Ausztriának, mert akkor ez az ország tönkre megy rövid idő alatt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S tudni kellene ugy az osztrák, mint a magyar kormánynak, hogy olyan ország, mint a mienk, melynek fekvése, helyzete, hitelviszonyai, munkásviszonyai, éghajlata kedvezőtlenek, ilyen ország nem képes a tengerentúli versenynyel megküzdeni semmi európai piaczon és igy Ausztria piaczán sem, ha nyersterményeit nem védelmezi a magas védvám. Ausztria mégis ugy bánik el velünk, hogy az osztrák gyárakban feldolgozandó nyersanyagoknak, a gyapjúnak és a bőrnek vámjait felemelni nem akarja, pedig ezáltal a magyar termények árát le fogja verni az idegen verseny s a nyers anyagból készült osztrák iparczikk árát pedig meg fogja védeni az iparvám. Ausztria tehát a saját gyomrát töltögeti mindenkoron finom rostélyos pecsenyével, Magyarországnak meg rántott leves sem kerül. Maga a királyi udvar is első sorban Ausztria érdekeit tartja szem előtt. Az osztrák tartományok különböző okoknál fogva ma is fontosabbak a király előtt, mint Magyarország, talán azért, hogy azok a tartományok régiek és gazdagok és azokhoz benső szálak kötik az udvart. Már most ha engedményeket kell tenni, az udvar azoknak tesz engedményeket, a kikhez régi kötelékek által fűződik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Külügyileg mi nem is létezünk; nincsen szervünk, a melynek segélyével a nagy világ elé léphetnénk. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Szegény nemzetünknek külképviselete azokra van bizva, a kik minket gyűlölnek s egy kanál vízben elvesztenének. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A közös intézmények sohasem védelmeznek meg bennünket a külfölddel szemben. Közös intézményeink úgyszólván mind Ausztriában vannak; a közös hadügyi, pénzügyi, külügyi minisztériumok palotái Bécsben emelkednek ; a katonai iskolák túlnyomó nagy része Ausztriában van; a katonai zászló ma sem magyar, hanem a régi fekete-sárga osztrák lobogó, E mellett, elég fájdalom, hogy hadseregünk sem magyar, hanem tiszta német, a mi nemcsak azért veszedelmes, mert fiaink kénytelenek hódolni az idegen uralomnak, hanem azért is, mert nemzetiségi bajaink fontos okozója, mert a nemzetiségek előtt a hadsereg német volta legjobban rontja a magyarság tekintélyét. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A hány oláh. szláv, szász, horvát ifjú szolgál a hadseregben, ha mindjárt sertéspásztor volt is odahaza, azonnal észreveszi, hogy Magyarországon a legfőbb hatalom nem a magyar, hanem a német. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem lehet a mi tekintélyünket fentartani a nem magyar nyelvű lakosok előtt, ha mi magunk is egy idegen hatalomnak, egy idegen nyelvnek szolgái vagyunk. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon..) Minden tekintetben veszedelem reánk az Ausztriával való közösség. Bécs kegyeit kereső udvaroncz urak elhitetik ugyan az országgal, hogy földmivelésünk tönkre menne, ha Ausztriával fennálló gazdasági közösségünk megszakadna, pedig mi nem szorulunk arra, hogy terményeinket Ausztria fogyaszsza el, a magyar nép meg koplaljon. Ha lenne gazdasági önállóságunk, lenne a mellett forgalmunk és virágzó iparunk is, a nép keresethez jutna és terményeinket a magunk népe fogyasztaná el, nem pedig az idegen. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Most oly szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy termésünknek, vagyonúnknak nagy részét, az úgynevezett közös intézmények fentartására Ausztriának fizetjük s mivel nálunk az ipar teljesen elnyomva, nem versenyezhet az osztrákokéval: iparczikkeinknek nagy részét is Ausztriából hozatva, ekkor megint oda vándorol a mi pénzünk. Nem hiába, hogy az oda való sasnak két feje, és igy két szája és két gyomra van, de sok vagyonunkat is felemészti ám! (Igaz! Ugy van ! a szdsöbaloldalon.) Az ország minden szőlőtermő vidékén hozzáfogtak a gazdák újra a szőlőplántáláshoz. A filloxera csak nem régen teljesen tönkre tette a magyar nép azon jövedelmi forrását, melyből gazdag és szegény gond nélkül megélt. A vagyonosabb honpolgárok temérdek szőlővel rendelkeztek, melyet a szegény nép munkált véres verejtékével és igy a gazdagnak és szegénynek is megvolt az anyagi haszna, melyből adóját fizesse s magával együtt családját is ruházta és táplálta. Azon édes reményben, hogy ezután is igy lesz, pár évtized letelte után ismét hozzáfogott Magyarország népe a szőlőültetéshez, még pedig oly nagy mérvben, hogy a szőlők terméséből újra felvirulhatna a nemzetnek anyagi jóléte és boldogsága, ha azzal az átkozott olasz borral Magyarország borpiaczát el nem özönlenek, és a kormány, tekintettel népünk súlyos helyzetére, ezen a dolgon segíteni akarna. A kormány magyar kormánynak vallj a magát, kell tehát, hogy szeresse is a magyar népet s annak bajain tőle telhetőleg segítsen. Hogy lehetett azt eddig is megengedni á kormánynak, hogy 6 kor. 40 fillér vám mellett megszámlálhatatlan mennyiségű olasz bort szállítottak be hozzánk minden esztendőben ?... Az olcsó vám mellett behozott rossz olasz borok teljesen leszorították a mi borainkat a versenytérről és ez az oka annak, hogy borosgazdáink borai jó részben még most is megvannak a múlt évről, s nem tudták azokat értékesíteni, vagy ha tudták is, nem ugy mint azelőtt, hanem féláron. Én magam is, bortermő vidékről való lévén, ismerem népünknek azon méltányos óhaját: vajha a kormány fontolóra venné mindazokat a bajokat, melyek az olasz bor behoza-