Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-149
448 lb9. országos ülés 1902 november 17-én, hétfőn. áramlatok, a.melyek a magyar közélet hullámzásában felbukkannak: mindezeknek tulajdonképeni forrása az antiszemitizmusból fakad. Vájjon az újkori keresztes hadjárat, a melyet az egyetemi hallgatóság egy része: a felbujtogatott klerikális ifjúság véghez vitt, — vájjon ez a szent keresztes hadjárat nem a külföldről importált antiszemitizmusnak egyik jelensége-e? És vájjon az a jelenség, hogy itt az egyetemen egy egyetemi tanárt, a ki a saját legjobb tudása, lelkiismerete, tapasztalatai szerint hirdeti a maga bölcsészetét, a maga tudományát, egy bizonyos felekezeti irányzat, a melynek ez szemet szúr, nem tetszik, mert a maga törekvéseinek keretébe sehogy sem tudja beilleszteni, onnan igyekszik kitúrni, vájjon, mondom, ez a jelenség, hogy ezt, mint nemzeti sérelmet igyekeznek feltüntetni, hogy ezt országos esetté fújják fel, már magában véve más-e, mint az antiszemitizmusnak, mint az ^ellenséges retrográd irányzatnak grasszálása ? És vájjon mit tett e tekintetben a szabadelvű kormány? Szarvakat adott ezen irányzatnak, a midőn a Pikler tanár esetéből kifolyólag épen akkor törölte el a szigorlati tárgyak közül a jogbölcsészetet. Én hiszem, hogy az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur jogtanitási reformjába és programmjába már régebben beletartozott a jogbölcsészetnek a szigorlati tárgyak közül való törlése; de hogy ezt épen ezen alkalomból cselekedte, ez a szabadelvüség veresége, a szabadéi vüség meghajlása volt a néppárt előtt; és én gratulálok az igen t. néppártnak az elért fényes sikeréért; mert ez csakugyan siker volt a szabadelvüség rovására, (ügy van! ügy van ! a sz éh öbaloldalon.) De láthatjuk az országban mutatkozó egyéb jelenségekből is, hogy mennyire felütötte Magyarországon a fejét a felekezeti elfogultságnak és a felekezeti tendencziáknak a hidrája. Hiszen nem újság ma már, hogy a katholikus egyházi ünnepélyek alkalmával azon épületek, a hol egyházi tanácskozásuk folyik, a római pápai lobogót, a pápa világi birodalmának egykori jelvényét tűzik ki. Hiszen bevett szokás az ma már, hogy az ilyen egyházi ünnepségek és tanácskozások alkalmával tartatni szokott banketteken az első felköszöntőt nem a régi magyar szokás szerint a legelső magyar emberre, a királyra, hanem a római pápára mondják és csak a római pápa után következik a magyar király, (ügy van! ügy van! a szélsöbaloldálon.) Szüllő Géza: Kérem, mind a kettőre! Látszik, hogy nem vett részt egyen sem! Benedek János: Megengedi Szüllő t. képviselőtársam, hogy ragaszkodjam állításomhoz, mert épen az ő elveiket hirdető lapokból volt szerencsém olvasni, hogy egy kalap alá foglalják mind a kettőt, de elsősorban felköszöntik mindig a római pápát, és csak azután jut a vakarék a magyar királynak. (Derültség.) Tehát mindez a felekezeti elfogultságnak olyan tünete, a mely ellen a szabadelvű pártnak valamit tennie kellene. Azonban e tekintetben még semmiféle ténykedésükről tudomásunk nem volt, s egyre-másra követik egymást ezek az esetek a szabadelvüségnek nagy dicsőségére. Széll Kálmán miniszterelnök: Talán a néppártot is én teremtettem? Benedek János: Volt szerencsém kifejteni, hogy nem tartom magyar szokásnak — és a magyar ember vérében levő dolognak azt, hogy — más valakit fajáért, felekezetéért, vallásáért magától idegennek tartson. Minket egyáltalában nem vezet semmiféle felekezeti elfogultság, semmiféle felekezeti szempont; mert mi valamennyi felekezetnek a boldogulását kívánjuk. Épen azért óhajtanám a 48-iki törvények azon szép alkotásának, a XX. t.-cz.-nek a végrehajtását. (Helyeslés, ügy van ! ügy van ! a szélsöbaloldálon.) Ha igazán akarna Magyarországon a miniszterelnök ur és a kormány a szabadelvüségért valamit tenni, akkor nem mondaná befejezett műnek a szabadelvű alkotásoknak eddig létrehozott épületét, hanem tovább fejlesztené azt, fejlesztené pedig abban a természetes sorrendben, a melyet az 1848-iki alkotás elébe tűzött. Veres József: Sok tennivaló van még ott! Benedek János: Látjuk társadalmi téren is, mennyire hanyatlott a szabadelvüség, demokratizmus ügye. Az a balzsamos tavaszi fuvalom, a mely termésre indította a magyar sziveket 1848-ban és a lesorvadt nemzeti aspirácziók ama kies ősze, a melyet az 1867-dik ujjáalakitás hozott Magyarországra, egészen üde levegővel töltötték meg a magyar közéletet, kitisztították a százados penészt és dohot, legalább is annak egy nagy részét. Azonban most, t. ház, mikor bevonultunk ebbe a fényes csarnokba, itt, e márványoszlopok közt, az arany és drágakő és egyéb diszitmények közt, ebben a modern fényes palotában jobban érzem az ósdi penész és doh szagát, mint valaha a régi képviselőházban. (Elérik helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Nézzünk szét a társadalomban mi történik? Pazar kezekkel szórják a nemesi leveleket, látjuk, mint uralkodik a rang- és czimkórság. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) És a helyett, hogy szabadelvű alkotásokat hozna létre a t. miniszterelnök ur, mit csinál? Szatmári Mór: Udvari tanácsosokat! Benedek János: Ezeknek a felfogásoknak igyekezik hódolni és törvény ellenére is oly inintézményt statuál, a mely ezt a hiúságot Jegyezgeti. Széll Kálmán miniszterelnök: Melyik az? Benedek János: Egy intézményét vagyok bátor felemlíteni a t. miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek, és ez az a törvénytelen rendelet, a melyet 1900. május 25-ikén 14521. szám alatt adott ki a nemesi bizonyságlevelek tárgyában. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.)
