Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-130
38 130. országos ülés 1902 A miniszterelnök ur a politikai sebészet terén igazán egy mestermunkát végzett azzal, hogy Kossuth Lajost egyszerűen kétfelé vágta. Az a Kossuth Lajos, az az ember, a kit a maga számára lefoglalt, terjed 1848. deczember 31-ig, a másikat ő megtagadja, el nem ismeri. Micsoda nevetséges eljárás ez ? Mintha Kossuthot lehetne kétfelé vagdalni, mintha az eszmét lehetne feldarabolni! (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) De ezzel még egy másik operácziót is végzett; az ünneplő nemzetet vágta utólag két darabba. Az egyik részét azok a százezrek képezik, a kik a sirnál defiliroztak, azok a milliók, a kik szeptember 19-én imádkoztak; a másiknak élén ott áll a miniszterelnök ur, néhány valóságos belső titkos tanácsos, de csak néhány, néhány udvari tanácsos és néhány kir. tanácsos, a kik egyben mind hasonlítanak egymáshoz; abban, hogy a király egyiktől sem kér tanácsot. (Derültség.) T. ház ! A Kossuth-ünnepen a minisztérium nem jelent meg és a kormány nem volt képviselve. De hát melyik az a nemzeti ünnep, a melyiken a kormánynak szabad megjelenni ? Október 6-án gyászol-e velünk? Vagy május 21-én, Budavár bevétele napján, vagy márczius 15-én ünnepel-e ? (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Alclcor sem!) Egyetlen napon sem, hanem kitaláltak mesterségesen egy ünnepet, április 11-ét, azon megjelennek az udvari és egyéb tanácsosok. Thaly Kálmán: Szegény Horánszky belehalt. Vigyázzanak a többiek is! Rákosi Viktor: Már ez a látvány maga is ok arra, hogy a népben a keserűség anyagát összegyűjtse. (Igás ! "ügy van! a szélsöbaloldalon.) De tovább megyek, t. ház. Én bizonyos pontban meg tudnám bocsátani és érteni tudnám esetleg a dinasztiának érzékenységét, ha azt látnám, hogy a dinasztia, mint Krasznay barátom előttem kifejtette, a mi nemzeti munkánkban és törekvéseinkben részt vesz. De mit kell látnunk, t. ház? Ez a nemzet késhegyig menő, élethalálharczot vív itt szakadatlanul az ő mindennapi munkájában. ISTálunk nincsenek megoldva a, közjogi kérdések; a nemzetiségi kérdések, a felekezeti kérdések, a közgazdasági kérdések egész tömege tódul elénk és akkor azt kell látnunk, hogy ebben az élethaláí-harczban a nemzet magára van hagyatva és attól az erőtől, a melytől a legnagyobb támogatást kellene tapasztalnunk, hideg nézést tapaszfalunk és nem támogatást és segítséget, attól az erőtől, melynek hatalmát és fényét ez a nemzet a legdrágábbal, íiainak vérével és a nép pénzével szolgálja. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ily körülmények közt én nem akarom azt mentegetni, a mi előfordult, hanem azt hiszem, hogy nem fog csodálkozni a miniszterelnök ur azon, hogy a felgyülemlett keserűség ma valamivel zajosabban és szilajabban tör fel; az emberi kebleknek ez természetes folyamata ; emberi mivoltunkat, magyar voltunkat kellene megtagadni, ha nem ugy volna. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Akkor ne október 10-én, pénteken. csodálkozzék azon, ha akkor, mikor Ausztria és Magyarország ellentétes érdekeiről van szó, a kiegyezés dolgában, azt hallja, hogy talán a király az, a ki félrebillenti a mérleget Ausztria javára. Ott volt két nagyszerű alkalom: a ház megnyitása és a kolozsvári ünnep. Fájdalom, nem volt szerencsénk Szent István koronájának viselőjéhez ezen két szép ünnepen, a melyek közül az egyik elsőrendű dinasztikus és monarchikus ünnep. Ezt fájdalommal veszszük tudomásul. Mert én jó keresztény ember vagyok és lojális alattvaló; én imádom a láthatatlan Istent, de nem tudom imádni a láthatatlan királyt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi az az illojalitás, melyet annyira szemünkre vetnek? Egy könycsepp, egy feketeszalagos koszorú és egy nóta; ez az egész. (Igaz I TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De micsoda nóta? Nem a "Wacht am Rhein, melyet a kedves, hű németek a Burg előtt énekeltek Badeni idejében ; (Igaz! Ugg van! a szélsöbaloldalon.) nem is a »Heil Dir im Siegeskranz«, hanem egy nóta, mely egy holt ember emlékének van szentelve ; ezt a nótát veszik tőlünk rossz néven. Igazán azt kell mondanom, hogy tragikus, megható ennek a nemzetnek a sorsa, mert mikor erőt akar az ő küzdelmeiben, el kell fordulnia élő vezéreitől, és vissza kell zarándokolnia egy holt emberhez; (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) sőt mikor segítséget vár az ő küzdelmeiben, akkor sincs senkije, mert testvértelenül áll az egész világon, hanem a legendában keres vigasztalást, felnéz az égre, a hadak útjára, és azt hiszi, hogy majd Csaba királyfi holt vitézei fognak neki segítséget hozni. Mi nem mehetünk se a németekhez, sem az oroszokhoz, nem csinálhatunk sem nagy, sem kicsi irridentizmust; nekünk egy fix pontunk van, hová fordulhatunk, és ez a dinasztia. Ezért szükséges, hogy a miniszterelnök ur ezt odafenn megmondja. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogy mi volt nekünk Kossuth, azt én sokkal rövidebben és pregnánsabban megmondom a miniszterelnök urnak. A nemzet nagyon helyesen distingvál, s a nemzet elnevezései minden ember közérzóséből fakadnak. Széchenyit elnevezte a legnagyobb magyarnak, Deákot a haza bölcsének, Kossuthot Kossuth apánknak. (Igazi TJyy van! a szélsöbaloldalon). Es mikor a miniszterelnök ur a mi »Kossuth apánkat« kétfelé akarja vágni, akkor a gyermeket az apja ellen akarja fellázítani. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon). Befejezem szavaimat azzal, hogy imádják csak önök a maguk tetszése és gusztusa szerint a kétfejű sast, de a mi madarunk, a nemzet madara, az a kis pacsirta marad, mely hajnalhasadtakor az ég felé röpül és a szabadságról dalol. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon).