Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-149

442 1Í9. országos ülés 1902 november 17-én, hétfőn. jeszteni a t. kormány, addig pedig indemnityt követel, — az első alkalmat meg kell ragadnunk, a mely kínálkozik, hogy kifejtsük mindazokat az aggodalmainkat, törekvéseinket, kívánságainkat, sérelmeinket, ellenvetéseinket, a melyeket máskor a költségvetési vita alkalmával hozónk elő; ez a legelső kínálkozó alkalom pedig most az indemnity. (Igaz! Ugy van! a szélsiíba loldcűó n.) Nem érheti tehát az a vád a függetlenségi pártot, a melylyel Bujanovics Gyula illette, és ebben a tekintetben az ellenünk felhozott vádat magunktól el kell hárítanunk. Ezért nem mi vagyunk felelősek, hanem felelős az, a ki előidézte, az pedig maga a t. kormányelnök ur, (Igaz! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Bujanovics Gyula igen t. képviselő ur beszédében különben tulajdonképen csak Nagy Ferencz t. képviselő ur beszédének magasztalására szorítkozott. Ebből a beszédből igyekezett megvédeni a maga álláspontját, megvédeni azt, hogy ő csakugyan méltán ülhet az igen t. kormányelnök ur háta mögött, azokban a padsorokban, mert ő liberális, ő szabadelvű. Igen szép fegyvert kovácsolt Nagy Ferencz t. képviselő ur beszédéből magára nézve, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a midőn azt mondta, hogy a közgazdasági téren való állásfoglalás tulajdonképen nem is tartozik a liberalizmus kellékei közé, mert hiszen egészen más a tulajdonképeni értelemben vett szabadelvüség és egészen más a közgazdasági szabadelvüség. Beszédem későbbi folyamán még leszek bátor erre visszatérni, de mert az igen t. képviselő ur épen Nagy Ferencz képviselő úrra hivatkozott, itt ragadom meg az alkalmat, hogy kissé kitérjek Nagy Ferencz képviselő urnak erre a sajátságos definicziójára. (Halljuk/ Halljuk! a szélsőbal oldalon.) Ha megengedi a t. ház, bátor vagyok szószerint idézni azokat, a miket Nagy Ferencz t. képviselő ur erre nézve elmondott. (Halijait! Halljuk a szélsőbalok! álon.) Azt mondta az igen t. képviselő ur, hogy a miniszterelnök kormányzati módszerébe a koncziliáns, egyeztető eljárást vitte be. O az, a ki a kormányzati rendszert magasabb etikai alapokra fektette. És azután magasztalván a kompromisszumokat, a mely kompromisszumokkal szokta keresztülvinni az ellentétek kiegyenlítését az igen t. miniszterelnök ur, áttért arra a fogalomzavarra, a mely fogalomzavarban, sajnos, én is leledzem, a mikor nekünk megmagyarázza, hogy mi a különbség a tulajdonképeni szabadelvüség és a közgazdasági szabadelvüség között. Azt mondja, hogy: »ez a fogalomzavar abból származik, hogy azt a szabadéivüséget, mely a politikai és polgári jogok szabad, egyenlő, demokratikus szellemben való érvényesülését tűzi ki czólul, ezt a szabadelvüséget átviszik, mondhatnám, egy más tartományba, vidékre: t. i. a közgazdasági politikába és azt a politikai szabadelvüséget identifikálják vagy kiegészítik a közgazdasági szabadéi vüséggel.« Példát is hoz fel erre nézve, a midőn — nevezzük nevén a gyermeket — az agráriusok védelmére kél, hogy az 1848-iki törvényeket is kik alkották meg? Azt mondja: »azok, kik ebben az országban földmivelésből élnek, a kik a földmivelési érdekeket képviselik. Ezt a nagy történelmi igazságot én megtagadni nem engedem, ennek a megtagadását vissza kell utasitanom.« Tehát ennyire szüksége volt a példára abban a tekintetben Nagy Ferencz képviselő urnak, hogy bebizonyítsa, miszerint a kormánypártnak u. n. agrárius elemei igenis szabadelvűek, mert hiszen — úgymond — azok maguk, vagy azoknak ősei voltak azok, a kiknek az 1848-iki alkotásokat köszönhetjük. Ezt, hogy pláne még ellentétes állást merjen valaki e tekintetben elfoglalni, ezt az igen t. képviselő ur meggyőződésének igazi hevével már a limine visszautasította. Az 1848-iki alkotásokat nem pusztán azok az urak hozták meg, hanem azokat meghozta az egész egységes magyar nép (Ugy van f a szélsőbal oldalon.) és meghozták nekünk azok a politikai átalakulások, a melyek mintegy belekényszeritették Magyarországot ebbe; de nem kellett kényszeríteni, mert önmaga jött rá azokra a nagy igazságokra, a mik a 48-iki átalakulást megteremtették. E tekintetben egyetlenegy osztály, egyetlenegy része se a magyarságnak, egy vagy más foglalkozást üző egyetlenegy osztálya ennek az országnak sem vindikálhatja magának az elsőséget, mert ott volt valamennyi, mint a hogy a költő mondja: »Előre« czimű költeményében; mint mikor a viharban a tengernek összezudul minden habja, ott volt abban a nagy nemzeti felzúdulásban ennek az országnak minden kis atomja; (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) és ha Nagy Ferencz t. képviselő ur ennek a felfogásnak ellenkezőjét utasította vissza, mi visszautasítjuk azt, hogy pusztán csak a földet művelő és pláne a nagy földesurak lettek volna azok, a kik a 48 as törvényeket megalkották. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Disztingvál az igen t. képviselő ur a szabadelvüségek közt, a közt a szabadelvüség közt, mely a polgári és politikai egyenlőség megteremtésében és a közt, mely a közgazdasági téren nyilvánul. Hogy a kormánypártnak azon elemei, kik ezelőtt ama másik részéhez, a politikai és polgári egyenlőség megteremtéséhez nem igen szívesen csatlakoztak, most a közgazdasági téren lennének szabadelvűek, ezt nagyon bajos volna elhinni. Azonban az előttem szólott t. képviselő ur, Bujanovics Gyula, utalt a nyári szünetek alatt megtartott mezőgazdasági kongresszusokra, a melyeken hozott határozatok mintegy kidomborítják azoknak az elemeknek gondolkozását. Nagyon jól tudjuk, nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni, bár érdekes volna, (Halljuk! Halljuk!) hogy pl. a pozsonyi kongresszus az önálló vámterület megteremtése tekintetében olyan határozatot hozott, a melyet mindennek lehet tartani, csak épen liberálisnak