Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-146

líd. országos ülés 1902 november 13-án, csütörtökön. 391 napirendjének első tárgya. (Helyeslés.) Azért újból bátor vagyok a t. képviselő urakat figyel­meztetni, hogy az ezen kérdések feletti szavazás­nál, a horvát képviselő urak leszámításával, az összes képviselő urak abszolút többségének, vagyis 207 képviselőnek jelenléte szükséges, és én szavazás előtt kötelességszerüleg konstatál­tatni fogom, vájjon a képviselő urak e számban jelen vannak-e vagy nem? Ezért kérem a pon­tos megjelenést a holnapi ülésre. A holnapi napon adandó be a ház által kitűzött záros határidő értelmében a Nessi Pál mentelmi ügyére vonatkozó bizottsági jelentés is. A t. ház fog határozni a fölött, hogy azt mikor és hogyan kívánja tárgyalmi. De ha azt határozná is a t. ház, hogy azt rögtön kívánja tárgyalni, mégis arra kérem, hogy a csongrádi és tápéi választókerületek sorsának eldöntése legyen az első tárgy, (Helyeslés.) mert ezt to­vábbra is függőben hagyni valóban nem lehet. (Általános helyeslés.) Azután, a mennyiben a ház a mentelmi bizottság jelentését nem tűzné ki rögtönös tárgyalásra, hanem a rendes szokás szerint tárgyalná, a napirenden következnék a most félbeszakított tanácskozásnak folytatása egy óráig; egy órakor pedig a korábbi meg­állapodás szerint az ülés egy félórára félbe­szakittatnék és félkettőkor sorsoltatnék ki az az inkompatibilitási jury, a mely Popovics Vazul István képviselő ur inkompatibilitási ügyében van hivatva az eddigi gyakorlat sze­rint Ítélkezni. Thaly Kálmán képviselő ur kíván szólani. Thaly Kálmán: T. ház! Csak ehhez a kér­déshez akartam szólani, de miután méltóztatott a t. elnök urnak mint határozatot kimondani a 12 tagú jurynak a 80 képviselő közül való ki­sorsolását és miután most már a terminust is ismerem, hogy t. i. az holnapra van kitűzve, én is csak erre vonatkozólag akarván felszólalni, megnyugszom az elnök ur előterjesztésében. Elnök: E szerint méltóztatik belenyugodni előterjesztésembe, a mely természetesen módosulna abban az esetben, ha a ház elhatározná, hogy a mentelmi bizottság jelentését rögtön tárgyalja. Ettől az esettől eltekintve azonban a napirend e szerint ez lesz: először szavazás a csongrádi és tápéi választókerületek képviselőküldési jogá­nak felfüggesztése tárgyában, azután a ma félbe­szakított tanácskozásnak folytatása egy óráig; egy órakor félórai szünet, és fél kettőkor az inkompatibilitási jury kisorsolása. (Helyeslés.) Ha ebbe bele méltóztatik nyugodni, az ülést berekesztem. (Az ülés végződik cl. u. 1 óra 55 perczlcor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom