Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-129

129. országos ülés Í902 október 9-én, csütörtökön. 2ft kozat, a melyet az uralkodónak a kiegyezés ügyében is szájába adtak a nélkül, hogy ezzel szemben egyetlenegy komoly és határozott czáfoló hangot hallottunk volna, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök urnak nem lett volna szabad elhallgatnia, ha történelmi magaslatra akart emelkedni, azt, hogy a törvények megszegése honnan indult ki. Nem lett volna szabad elhallgatnia azt, hogy ki darabolta szét abban az alkotmányiratban, a melyre feleletül szolgált a debreczeni határozat, a szent korona testét, az ország területének épségét. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon!) Nem lett volna szabad elhallgatnia azt, hogy ki szövetkezett az országra támadt fegyveres ellenséggel, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) nem lett volna szabad elhallgatnia azt, hogy ki hozta be idegen hatalomnak seregeit. Vájjon ez megegyezik a pragmatika szankczióval ? kérdem én a t. miniszterelnök úrtól. Nessi Pál : Erre feleljen! Bakonyi Samu: Erre csak egy felelete lehet : a hallgatás. És ha a t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy ezen a határvonalon túl a kegyelet glorifikáczióját képezi az inkompatibilitás tanának, akkor ezzel a kijelentésével megsérti a nemzeti kegyelet azon felfogását, a mely osztatlanul nyilatkozott meg Kossuth Lajos megoszthatatlan történelmi nagyságának irányában. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon) Az inkompatibilitás tanáról beszélt és ezt hozta fel eljárásának mentségéül. Ugyanakkor azonban felállított a t. miniszterelnök ur egy másik inkompatibilitási tant, a mikor állására hivatkozva, arra tanitotta meg a nemzetet, hogy Magyarország miniszterelnöki székébe nem ülhet az, a ki Kossuth Lajost 1848. deczember 31-én túl is nagynak tartja. Szavaival a 48 előtti Kossuthot ugyan most is magasztalja, szavai és cselekedetei azonban kiengesztelhetetlen ellentétben állanak egymással, (Ugy van! a szélsobaloldalon !) de nemcsak egymással állanak ellentétben, hanem ellentétben állanak a hivatalos Magyarországnak egy igen jelentékeny részének is a magatartásával. Hivatkozott mostani felszólalásában arra, hogy ő ebben a kérdésben a laissez fairé politikáját követte. Semmiféle akadályt nem görditett az elé, hogy bárki is. bármiféle hivatalos állásban legyen, megünnepelje Kossuth Lajost, 'M osztatlan, az egy nagy Kossuth Lajost. Azonban ezzel az utólagos kritikával, a miben a kegyeletnek ezt az impozáns lerovását részesiti, a t. miniszterelnök ur egy dilemma elé állítja azokat a derék férfiakat, a kik bármiféle hivatalos állásukban sem riadtak vissza attól, hogy Kossuth Lajost ünnepeljék, A főispánok egész sorozata vette kezébe a Kossuth-ünnepek rendezését, Vezető, tevékeny részt vettek azokban. Hát ha azt mondja t. miniszterelnök ur, hogy neki állásában kötelessége megóvni a nemzetet attól, hogy az érzelmeibe ellentétek vitessenek bele Kossuth Lajos ünneplésével, kérdem én a t. miniszterelnök úrtól: miben látta ezt az ellentétet, a nemzetnek egyértelmüleg megnyilatkozott érzelmeiben? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez a párt, t. képviselőház, elejétől fogva azt a magatartást követte a Kossuth-ünnepély rendezése körül, hogy azt nem engedi pártkérdéssé tenni, nem engedi lefokozni és nem engedi azt kihasználni pártczélokra. Ezt a felfogását ez a párt becsülettel érvényesítette mindenütt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És mi osztatlanul ünnepeltük Kossuthot, épugy, mint az egész nemzet. Hol volt tehát a veszedelem, a mitől a t. miniszterelnök ur meg akarta óvni a nemzetet, az által, hogy nem vett részt a Kossuth Lajos ünnepeltetésében? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Polczner Jenő: Hol volt a veszedelem ? Bakonyi Samu: A t. miniszterelnök ur Kossuth Lajos történelmi egyéniségétől, a mint tegnapi beszédében mondja, 1848-ig nem tagadja meg a kegyeletet. Tehát 48-on túl megszűnik az ő keg^ elete Kossuth Lajos iránt, azzal a kijelentésével el akarja temetni 1848 végével Kossuth Lajos történelmi nagy alakját. (Igaz! Ugy van ' a szélsőbaloldalon.) Pedig a t. miniszterelnök ur megint saját történelmi tudása ellen követ el nagy bűnt, mert hiszen nem lehet ám Kossuth Lajosnak történelmi egyéniségét és szereplését azzal eltemetni, még hogyha az 1849-diki eseményeket mellőzni akarja is a t. miniszterelnök ur. Mert vájjon tagadhatja-e a t. miniszterelnök ur azt, hogy az 1849. augusztus 13-dikán túl Kossuth Lajos tevékenységének óriási nagy része van abban, hogy legalább az 1867-diki alapot el lehetett foglalni? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vájjon a nemzeti ellenállásnak a folytatása, a melynek Kossuth Lajos hive maradt legutolsó leheletóig, hiven esküjéhez, vájjon ezen ellenállás nélkül lehetséges lett volna-e az alkotmány azon csonka visszavivása is, a melynek alajiján a t. miniszterelnök ur ma kormányoz? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Idéztem a márczius 4-diki alkotmányiratnak azt a kitételét, a melyre a debreczeni április 14 diki határozat szolgált feleletül. Kossuth a márczius 4-diki alkotmányi leiratot tudomásul véve, még a függetlenségi leiratnak indítványozása előtt elmondotta, márczius 25-dikén tartott beszédében Debreczenben. hogy »azután egynek közbe kell jönni, hacsak a históriai gyalázat bélyegét nem akarjuk a nemzetre sütni és ez az, hogy az országgyűlés az olmützi manifesztumra mondja ki akaratát.* Ezt az akaratot mondotta ki az április 14-diki debreczeni országgyülés. És ha igaz az mind, a mit a pragmatika szankezió és egyéb alkotmányunk sarkalatos tételeit magukba foglaló törvényeink megszegéséről és arról mondottam, a históriai igazsággal ajkamon, hogy nem Kossuth Lajos tört az ellen, akkor el kell fogadnunk azt az indo-