Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-144
326 Ikh. országos ülés 1902 november 11-én, kedden. választóinknak ígéretet tettünk. Akármilyen le- j gyen a t. túloldal, mi biztatni fogjuk népünket, küzdjön, higyjen, reméljen és addig, a meddig az a liáromszinü lobogóra bájtja a fejét és álmodik a baza függetlenségéről, mi, ennek a pártnak a tagjai, küzdeni, dolgozni és munkálkodni fogunk azért. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én a kormány iránt a bizalmat nem szavazhatom meg, mert én ettől a kormánytól félek, féltem tőle nemzetem jövőjét, féltem nemzetem jogait. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : T. képviselőház! 20 képviselőnél többben zárt ülés tartását kérik. A házszabályok 223. §-a értelmében a zárt ülést el kell rendelnem, és felkérem a karzat közönségét, hogy a termet hagyja el. (A karzat közönsége távozik.) (A zárt ülés után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tárgyalást. Szólásra ki következik? Endrey Gyula jegyző: Vázsonyi Vilmos! Vázsonyi Vilmos: T.ház! (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Közéletünknek egyik jellemző sajátszerűsége az, hogy nyilt jelszavai mellett vannak politikai misztériumai is. Azt értem ez alatt, hogy vannak politikai misztériumok közéletünkben, hogy vannak oly rejtett igazságok, a melyeket csak magunknak mondunk meg, a melyeket csak suttogunk, s politikai közéletünkben annak, a ki vezető államférfiú, sajnos, nemcsak nyilt akadályokkal, hanem titkos, miszteriózus akadályokkal is meg kell küzdenie. Ebből következik azután az, hogy midőn egy kormány politikáját bírálgatjuk, az az aggodalom támad bennünk, hogy a kormányt támadva, nemártunk-e ezzel az országnak? Akkor vetődik fel az a kérdés, mely felvettetett a jelen alkalommal is, hogy a kormányt támadva, nem következnék-e roszszabb tényező, a mai adott tényező után ? Azt tartom a multak tanulsága után, értem a szabadelvű párt klasszikus korszakát, az egyházpolitikai küzdelmet, hogy ezekkel a politikai misztériumokkal való visszaélésekkel, ezekkel a suttogó akadályokkal le kell végre számolnunk. Láttuk azt az egyházpolitika idején, hogy a szabadelvű párt, mely akkor nagy áldozatokkal egységessé változott, mely akkor a közvéleménynyel kereste az érintkezést oly nagy mértékben, hogy akkor balkon-szónoklatok is hangzottak el a szabadelvű párt vezér férfiai részéről, láttuk, hogy akkor a szabadelvű párt a miszteriózus akadályokkal szemben igenis képes volt a maga akaratát és az ország akaratát is érvényre juttatni. Láttuk, hogy a szabadelvű párt képes volt megoltalmazni a maga uralmát, képes volt meggátolni azt, hogy a szabadelvű párt körén kivül álló uj miniszterelnök-jelölt vegye át a hatalmat. Láttuk különösen a jelenlegi földmivelésügyi minisztert, Darányi Ignácz urat, midőn mint a szabadelvű pártnak kapuvédője, mint valóságos Winkelried Arnold, ezer dárdával a kezében gátolta meg a horvát bánnak a szabadelvű pártba való betörését. A szabadelvű egyházpolitikának ezt a nagy tanulságát, hogy az, — mint erről az oldalról konstatálták — annyi pénzáldozatokba került, legalább nemzeti küzdelmeink számára óvjuk meg és szögezzük ki. Köztudomású dolog, hogy a szabadelvű egyházi politikát bizonyos udvari felfogásokkal szemben, személyes érzelmekkel és nehéz akadályokkal szemben kellett megcsinálni. A szabadelvű párt egységesen, erélyes kormány vezetése alatt, a közvélemény megszervezésével és vezetésével a szabadelvű egyházi politikát mégis győzelemre tudta vinni. Azt kérdem hát, ha a szabadelvű egyházi politika érdekében meg lehetett küzdeni a politikai misztériumokkal, a titkos hatalmakkal, ha lehetett győznie, akkor a kormánynak, daczára annak, hogy a ház nagy része, az egész egyházpolitikai ellenzék ellene szegült és a főrendiházban hatalmas ellenállásra, Bécsben nagy akadályokra talált, azt kérdem, ha lehetett megküzdeni a szabadelvű egyházi politika érdekében, nem kell-e akkor, a mikor nemzeti jogokról és nemzeti követelésekről van szó, ugyanezt megtenni? (Igaz! ügy van a szélsobálolda lo n.) Azt hiszem, a mi sikerült a szabadelvű egyházi politikánál, az egy erős kormánynak, egy egységes többségnek sikerül a nemzeti jogok védelmében is. Azt a felfogást tehát, azt a suttogó, titkon terjesztett felfogást, mintha a jelenlegi kormány a lehető legjobb tényező volna és a kedvéért el kell fogadnunk a quóta felemelése után a czivillista felemelését, el kell fogadnunk a katonai javaslatokat, mind azért, mert a jelen kormány után jobb nem következhetik, azt a felfogást nem fogadhatom el, mert igenis erélylyel, egységes kitartással, a közvélemény felsorakoztatásával lehetséges a nemzeti jogokat megvédelmezni, és lehet a bécsi túlkapásokkal szemben ellentállni. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon!) T. képviselőház! Hogy a mai kormányban nincs meg ez az ellenállási képesség, azt minek tulajdonithatjuk? Tulajdonithatjuk egy sajátságos jelenségnek, annak, hogy a mai kormány tulajdonképen átmeneti kormány, a mely állandó akar maradni. Meg fogom világítani ezt a tételt, t. ház. Nem vitatom el ennek a kormánynak nagy érdemeit, hogy akkor, a mikor minden felfordult a parlamentben, a mikor már a pártoknak gyű-' lölete oly izzóvá vált, hogy mindenki aggódva nézte, hová fejlődnek a viszonyok, akkor igenis ez a kormány nagy kötelességet teljesített és feladatát jól oldotta meg, mert sikerült helyreállítania a parlamenti békét. De, t. ház. mások
