Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-142

296 142. országos ülés 1902 november 8-án, szombaton. erre azt mondja egy képviselő: nem látjátok, hogy ez bútor-raktár? Hisz van benne 12 nagy asztal és borzasztó sok fotel. Végre bementünk a buffetbe. Az olyan, hogy 350-en mentünk bele, de abban 1000 szegény embert is el lehetne látni reggel, este, délben étellel. Tehát a termek mindenütt nagyok, úgyszintén az irodák is, csak a képviselőházi terem rossz, melyért tulajdonképen az egész épület épitve lett. Én tehát, t. képviselőház, már nem beszélek a többiről, de inég-egyszer mondom, hogy az egész épület el vau rontva, és ennélfogva azt az ajánlatot teszem — és erre rá fog jönni a f. ház és mindenki — (Halljuk! Halljuk!) hogy menjünk vissza azonnal a régi képviselőházba. (Elénk derültség!) Ezen megint nincs mit nevetni! Mindaddig hagyjuk itt ezt az épületet, mig át nem alakítják, (Egy hang a néppárton: Zsinagógává!) vagy hagyjuk itt múzeumnak, vagy más valami legyen belőle. Thaly Kálmán: Jó lesz zsinagógának! Elég czifra! Gabányi Miklós: Vagy hát akárminek, múzeumnak, vagy valami kolosszális mulatóhelynek, (Elénk derültség.) csakhogy itt meg nem maradhatunk semmi szin alatt, mert ezt nem lehet kiállani. (Vgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ha akarja a. t. képviselőház, még egy propoziczióni volna, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) és ha volna hozzá akarat, keresztül is lehetne azt vinni és akkor megférnénk ebben a házban is. Halljuk! Halljuk! a széls'óbaloldu Ion.) A miniszterelnök ur, a mint mondotta, a jog, törvény és igazság alapján kormányoz. El is hiszem, — (Mozgás és ellenmondások a szélsöbaloldalon.) igenis elhiszem, de mutassa is meg ezt — és azt mondta, hogy »nem fázik tőle,« — ezek voltak saját szavai, — a midőn mi a községenkinti titkos szavazást követeltük. Azt mondta, hogy nem fázik tőle; igaz, hogy a »titkos« szót nem mondta. Községenkiuti titkos szavazás esetén nem kell ennyi képviselőnek lenni, mint a mennyi most van, mert akkor községrőlközségre megy az a két-három tagú deputáczió s leszavaztatja az embereket; nem kell a választóknak 70—80 községből egy központba bejönniök, és akkor elég lesz 300 képviselő is, mert akkor 3 — 4 kerületnek lehet majd egy képviselője. Ilyenformán aztán megférnénk itt is. így azután, ha pl. most januárban lenne az uj választás, és a képviselők csak 300-an maradnának, egy millió koronát mindjárt megtakaríthatna az ország; ezt az egy milliót rögtön oda adnók a pénzügyminiszter urnak, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Oda adná a czivülistának !) hogy az államhivatalnokok, altisztek és szolgák között oszsza ki azzal a három millióval, a melyről most azt hallottam, — nem tudom igaz-e. — hogy azért nem oszthatja ki azt az összeget a pénzügyminiszter ur, mert Wekerle, akkor, a midőn az uj pénzt behozta, fél filléreseket nem csináltatott, csak egész filléresekéi (Derültség a szélsöbaloldalon.) Hát ha ezzel együtt négy millió volna, akkor pompásan el lehetne osztani. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Elég az hozzá: vissza kellene mennünk rögtön a másik házba, és ki kellene húzni ezt a falat egészen a folyosó faláig, mert a folyosónk olyan széles, hogy azon négyes fogattal fennakadás nélkül kereszt tül lehet kucsirozni. (Derültség.) Csakhogy ez talán rengeteg összegbe kerülne. Hát vagy az egyik, vagy a másik; de legokosabb lenne a régi házba visszamenni, mert itt semmi szin alatt sem álljuk ki. Ezzel befejezem beszédemet; az indemnityt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Az idő már előre lévén haladva és még többen lévén szólásra feljegyezve, az interpelláczió meghallgatására térünk át. Következik Pozsgay Miklós képviselő ur interpellácziója az erdélyrészi adótárnokok kérvénye tárgyában. Pozsgay Miklós: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. ház, hogy az idő előrehaladottságára való tekintettel csak röviden indokoljam interpellácziómat. (Halljuk! Halljuk!) Az erdélyrészi adótárnokok egy időben gyönge anyagi tehetségökhöz mérten társaságot alakítottak, a melynek alapszabályai a miniszter által jóváhagyatván, ők az akcziót országszerte megindították azon irányban, hogy oly alapítványt hozzanak létre, a melyből stipendiumok utján az elszegényedett adótárnokok árvái segélyt kaphassanak és neveltethessenek. Mielőtt ezt az akcziót megindították, kérvényt adtak be a pénzügyminiszter úrhoz, engedné meg, hogy ezen alapítványi összegeket éjien ugy kezeljék az adóhivatalokban, mint a hogy más pénzeket, pl. az Erzsébet-alapítványt is kezelik. Néhány év múlt el e kérvények beadása óta, a melyre még mindeddig válasz nem érkezett. Most ezen szegény adótárnokok abba a helyzetbe jutottak, hogy nem tudják, gyüjíhetnek-e még tovább ezen alapítványra, vagy egyszerűen tőkésitsék-e az együttlevő összeget. Betették azt egy takarékpénztárba gyümölcsözőleg, hogy ne heverjen ezen pénz kamat nélkül. Kérdezem tehát a t. miniszter urat, van-e tudomása róla, hogy hozzá ilyen kérvény érkezett, s ha érkezett, vájjon mi az akadálya annak, hogy az illető adótárnokok kérvénye még máig sem intéztetett el? Szándékozik-e a tisztelt pénzügyminiszter ur az elmondottakból személyesen meggyőződést szerezni és ezen adótárnokok méltányos kérését teljesíteni. Ez volna interjjelláezióm, melyet a t. pénzügyminiszter urnak átadok. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Azt hiszem, méltóztatnak megengedni, hogy egy pár szóval válaszoljak azonnal arra az interpelláczióra, melyet Pozsgay Miklós t, képviselő ur az imént hozzám intézett. (Halljuk! Halljuk!) Azt kérdi a t. képviselő ur, hogy van-e tudó-