Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

254 íhl. országos ülés 1902 november 7-én, pénteken. Nagyon csodálkozom, hogy azon, a kormányt igen támogató lapnak olyan rosszul esik egy-egy kicsi ellenzéki felszólalás. Hiszen nagyon jól tudjuk azt, tudja ennek a pártnak minden tagja, tudja az egész ország, hogy egy kis ellenzéki beszédnek perzselő napsugarát a kormány sajtója mindenkor ellensúlyozhatja azzal, hogy a miniszterelnök ur hattyukeblének bíborpiros rózsáit az elismerés harmatával felüditi. (Derültség.) Ezt kérem, nem én találtam ki, hanem ezt olvastam valahol. Csak azt az egyet konstatálhatom, hogy igen kétségbeesett lehet a helyzet ott a túloldalon, hogyha alkalmat akarnak venni maguknak arra, hogy egy ilyen szerény tagjáról ennek a pártnak ilyen módon beszéljenek, Én azonban nem fogom magamat zavartatni ilyen dolgok által. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Haladok a magam egyenes utján, s a mit egyszer a kezembe veszek, azt el nem engedem, ha kisebb dolog lenne is, mint a Kossuthszobor kérdése, a melynél egyenesen Magyarországnak nemzeti becsületéről van szó. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hanem ha megengedi Yészi József t. képviselőtársam, (Egy hang a szélsöbaloldalon: Hát Vészi volt ?) a ki igen érdeklődik ez iránt es épen itt szembe helyezkedett el velem, egy példát fogok idézni az ő lapjából. (Halljuk! Halljuk!) Egy alkalommal igen nagy szenzácziót idézett elő azzal, ha jól emlékszem, ez évnek a tavaszán, a mikor azt nemcsak lapjában, hanem később itt a házban is felhozta, — hogy egy nemzetiségi képviselő nagy inzultust követett el a magyar nemzeten. (Halljuk! Halljuk!) Az egész közvélemény lázba jött, sokan annyira mentek mármár, hogy attól kellett félni, hogy itt a házban tettlegességre vetemednek. Megindult a dolog, a bíróság elé vitték azt. Mondja meg nekem a t. képviselő ur, hasonló-e a » Budapesti Napló« eljárása az én eljárásomhoz, a ki azt a kérdést nem engedem el, a mit egyszer szőnyegre hoztam, a mikor látja, hogy a bíróságok ezt az ügyet agyonhallgatják, eltussolják, sőt feloldó végzést is hoztak és az ügyésznek kellett a Táblához apj>ellálni, noha nagyon jól tudjuk, hogy abban a kerületben olyan állapotok vannak, hogy onnan a magyar embernek majdnem ki kell költözködnie. (Felkiáltások jobbfelöl: A bíróságot nem lehet befolyásolni!) Engedje meg nekem t. képviselő ur, hogy erre az esetre a magyar költészetből két strófát idézzek önnek és ezzel ezt be is fejezem. Mikor ezt az esetet vizsgálom, a melyben akkor láttam azt a nagy felháborodást, míg most tapasztalom a mélységes hallgatást, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem Arany János »Családi Kör« czimü költeményéről, a melyben ezt olvasom: »Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.« Ballagi Géza: Nem jó a czitátum! Lengyel Zoltán: Engedje azonban meg a t. ház, hogy a kormány által sugalmazott »Budapesti Napló «-val még egy pillanatra foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Akkor, midőn e pártnak keddi konferencziájáról az értesítést hozta, a melyben hivatalos tudósítást ad a történtekről, mondván, hogy a párt elhatározta, hogy obstrukcziót nem csinál, az a lap ritkított betűkkel jónak látta oda tenni, hogy jól is tették, mert ha obstrukczió lesz, akkor téli választás is lesz. Nem tudom, vájjon a miniszterelnök ur akarja-e ezt kijelenteni, mert azt hiszem, hogy ő talán tudna téli választást csinálni, de Yészi József képviselő urnak ez nem áll módjában. Vészi József: Önöknek azonban módjukban van provokálni a téli választást! Lengyel Zoltán: Ha én ezt a dolgot komolyan veszem, akkor azt fenyegetésnek kell vennem a t. miniszterelnök ur részéről. Nincsen ugyan megbízásom, hogy bárkinek nevében beszéljek, de azt az egyet mondhatom, hogy semmiféle ellenzéki pártnak sincs oka és legkevésbbé van okunk nekünk félni a választásoktól, mert ennek a pártnak a becsülete tiszta. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Egy kisebbségben lévő pártnak nem az a czélja, hogy minél tovább húzzon egy-egy ülésszakot, és hogy minél tovább tárgyaljon egy-egy választás után, mert egy kisebbségi párt csak ugy érheti el czéljait, ha minél többször appellálhat a nemzetre. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azután meg jól tudjuk mi, tudja a képviselő ur is, sőt a miniszterelnök ur is, hogy költségvetés nélkül nem tudja ezen házat feloszlatni. Az ilyen hiábavaló fenyegetés, azt hiszem, hogy nem annyira nekünk szól, hanem, ha jól vagyok értesülve, a t. túloldal renitenskedő tagjainak, hogy azok ijedjenek meg az uj választástól, mert az ő számuk apadna meg, ha választásra kerülne a sor, a miénk pedig megszaporodnék. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: A ki nem szolgál, azt kinn hagyják! Lengyel Zoltán: Talán még az a kevés szó is, melyet ezekre a dolgokra vesztegettem, sok volt. (Halljuk! Halljuk!) De mégis meg kellett mondani, hogy nem ijedünk meg az ilyen fenyegetésektől, sem én, sem a párt, mert nyugodt a lelkiismeretünk. A küzdelem, a melyet itt folytatunk, nem uj és nem uj czélokért folyik, az csak egy darabkája azon évezredes harcznak, a melyet e nemzet önállóságáért, nagyságáért, dicsőségéért folytatnak fiai. Ettől a kitűzött czélunktól minket sem most, sem máskor sem ijesztés, sem semmiféle kisebbítés, támadás eltántorítani nem fog, jöjjön ez akár a miniszterelnök úrtól, a ki nagy szelet fujhat reánk, vagy jöjjön a képviselő úrtól, a ki bár Vészi, de azért veszedelmet nem hord a méhében. (Derültség.) Azt hiszem, hogy ezek után rátérhetek azokra az indokokra, a melyekkel a mostani